Minden zsebből vehetünk élelmiszert

2022.01.31. 11:30

A SZÉP-kártyával rendelkezők februártól újabb „lazításnak” örülhetnek

A Széchenyi Pihenő Kártya feltöltésére és használatára vonatkozó szabályok többször is módosultak tavaly, és a 2022-es év is változással indult. Ember legyen a talpán, aki nyomon tudta követni a módosításokat – lapunk egy szakportál segítségével tesz kísérletet erre.

K. A.

Februártól „mindenre is” jó a SZÉP-kártya. Illusztráció: Fehér Gábor/MW

Fotós: Fehér Gábor

A SZÉP-kártya zsebeinek átjárhatósága hatalmas változás volt, ami megkönnyítette a felhalmozott összegek minőségi elköltését, az idei év februárjától azonban egy még ennél is nagyobb „lazítás” történik azzal, hogy élelmiszer vásárlására is felhasználható a kártyán lévő összeg – számolt be a jogkoveto.hu. 

 

450 ezer 

 

A SZÉP-kártyára utalt pénz meghatározott része, az úgynevezett rekreációs keretösszeg béren kívüli juttatás, amely után a munkáltató fizeti meg a közterheket, azaz a dolgozó a teljes összeg felhasználására jogosult. Ennek értéke évi 450 ezer forint, ha a munkaviszony egész évben fennáll. 

Ez az összeg a dolgozó teljes éves kerete, ami azt je­lenti, hogy több munkáltató esetén együttvéve is csak ennyit kaphat. A foglalkoztatónak nyilatkoztatnia is kell a munkavállalót arról, hogy máshonnan részesül-e ilyen jellegű juttatásban. A meghatározott keretösszegeken felüli kifizetésnek ugyanis lényegesen magasabbak a közterhei. 

 

Átjárhatóság 

 

Mint ismert, alapesetben a béren kívüli juttatásnak mi­nősülő keretösszeg megoszlik a kártya három alszámlája, azaz zsebe között oly módon, hogy a szálláshely-szolgáltatásra legfeljebb évi 225 ezer forint a támogatás. A vendéglátás alszámlára maximum évi 150, a szabadidősre 75 ezer forint utalható. A zsebek jelenleg nem jelentenek korlátozást, 2022. december 31-ig a kártya alszámlái között biztosított az átjárás. 

Februártól a Széchenyi Pi­­henő Kártya vendéglátás al­­számlájára utalt, legfeljebb évi 150 ezer forint támogatás május 31-ig élelmiszer vásárlására is felhasználható. 

– Önmagában olvasva a rendeletet úgy értelmezhetnénk, hogy erre a célra csak a vendéglátás alszámlára utalt legfeljebb 150 ezer forint használható fel, ez azonban nem így van. A számlák között ugyanis az átjárás ez év végéig engedélyezett – hangsúlyozta a jogkoveto.hu. A szakportál megerősítette, hogy a kártya valamennyi zsebéből vásárolható élelmiszer is. 

 

Társkártya 

 

A SZÉP-kártyát a munkavállaló költségmentesen igényelheti azoknál a pénztárszolgáltatók­nál, amelyek megfelelnek a kibocsátás feltételeinek – jelenleg az OTP, a K&H, az MKB Bank és az EDENRED adhat ki SZÉP-kártyát. A dolgozók in­­gyen kapják meg a kártyájukat, és kizárólagos tulajdonosai a számláknak, további társkártyákat a munkavállaló költség ellenében igényelhet közvetlenül a kibocsátó banknál. 

 

Visszamenőlegesen nem

A munkáltatókat érinti, hogy a béren kívüli és az egyes meghatározott juttatások esetén nem alkalmazható az a szabály, miszerint az előző évre járó juttatást tárgyév január 10-ig át­utalva az még az előző esztendőre szóló jövedelemnek minősül. Ez a rendelkezés ugyanis csak a munkabér, jutalom, valamint a társadalombiztosítási kifizetőhely­nek minősülő munkáltató által nyújtott adóköteles társadalombiztosítási ellátások esetében érvényes, tehát a SZÉP-kártyás juttatásra nem vonatkozik. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!