Burján Zsolt 27 éve felel a fényekért a Szegedi Nemzeti Színházban

A Szegedi Nemzeti Színház fő­világosítójának figyelme katonai szakközépiskolában töltött évei során fordult a színházi világosítói pálya felé. 

– Elektroműszerésznek tanultam, először Debrecenben, majd Szolnokon végeztem. Sűrűn vittek minket az iskolából színházi előadásokra. A színházi dolgozókat látva, ahogy kezelték a fényeket, egyre jobban elkezdett érdekelni a munkájuk, és azt gondoltam, szívesen foglalkoznék én is ilyesmivel – mondta lapunknak. 

Több mint 200 kapcsoló 

 

Érettségi után rögvest jelentkezett is a szegedi teátrumba, ahol szinte azonnal a mély víz kellős közepén találta magát. 

– Mikor felvettek, a Chicago volt műsoron Sándor János rendezésében és emlékszem, rengeteg kis izzót kellett becsavarni a díszletbe már aznap. Néhány hónap múlva pedig már a fényszabályozó pulton dolgozhattam – idézte fel a kezdeteket Burján Zsolt, aki 1998 óta már a Nagyszínház fővilágosítója. 

Hozzátette, akkoriban még teljesen mások voltak a technikai lehetőségek. 

– Rendszerint csak halogénlámpákkal dolgoztunk, és egy hatalmas irányítópulton 225 potenciométert húzgáltunk aszerint, hogy erősebb vagy gyengébb fényt szerettünk volna – részletezte. Az eszközpark mérete az évtizedek múlá­sával sem csökkent. Manapság is két-háromszáz világítási eszközre felügyelnek, ám immár számítógépes fényvezérlő pultok és korszerű, programozható reflektorok segítik munkájukat. A szereplők követőfényeit azonban a mai napig kézi erővel mozgatják. 

– Ma már nagyon sok a LED-technika, elég csak megfigyelni az 1984 előadásban a gondolatrendőrök kalapjához tartozó arcvédő LED-világítását. A fénypultról csupán egy gombnyomás, és megvilágítja az arcukat – fejtette ki. 

Öröklődő szenvedély 

 

A rendező iránymutatása mellett a tervezők megtervezik a díszleteket és a jelmezeket, ám a kívánt hatás eléréséhez elengedhetetlen a világosítók munkája. A fényekkel nemcsak szimplán vezetik a nézők tekintetét, de azok színével és erősségével nagyban befolyásolják a hangulatot, fokozzák vagy éppen csitítják a színpadon tomboló szenvedélyek és indulatok hevét. A kreativitás elengedhetetlen számukra. 

– Nem felejtem el, mikor hajdan a Pillangókisasszonyt csináltuk, és a színpad közepén álló fa ágainak több szögből való megvilágításával, a háttérre vetülő árnyékokkal játszva több gyönyörűszép kompozíciót alkottunk. Olyan volt, akár egy igazi műalkotás – idézte fel egyik legszebb élményét. 

– Leginkább azt szeretem a munkámban, hogy sosem lehet megunni. Minden bemutató új kihívást tartogat – tette hozzá. Szakmai szenvedélyét gyermekei is örökölték, néhány éve már fia és három lánya is besegít neki a világosításban a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásain is. 

Igazi és álfényforrás 

 

A fővilágosító arról is beszélt, hogy ötfős csapatával nemcsak a lámpákért, de szó szerint minden fényt kibocsátó eszközért, kellékért felel. 

– Az alacsony tűzveszélyességi kategóriába tartozó, pirotechnikust nem igénylő, szikrázó effektekért és a füstgépért is mi felelünk. A gyertya és a fáklya gyújtásért, sőt a meg nem gyújtott gyertyák beadásáért és a nem működő, díszletkandeláberek elhelyezéséért is. Ez régi hagyomány a szegedi színházban, amelyet figyelmesen őriznek a díszletes és kellékes kollégák – részletezte mosolyogva.