Látogatóközpontot alakítanak ki a bivalyrezervátumnál

2022.02.14. 16:30

Kerítésépítéssel indult a milliárdos beruházás

Kerítés építésével indult el a látogatóközpont kialakítása a mórahalmi bivalyrezervátumnál. A Nagyszéksós-tó és környéke 1,7 milliárd forintos támogatásból újul meg.

Fotó: Frank Yvette

Korábban beszámoltunk róla, hogy 1,7 milliárd forintos támogatásból újul meg a mórahalmi Nagyszéksós-tó és környéke. Új kilátókkal és egy komplett látogatóközponttal bővítik a területet, a tó teljesen körbejárható lesz. A városa célja, hogy a már több mint száz bivalyból álló gulya a megújult látogatóközpont segítségével továbbra is felhívja a figyelmet a Kiskunsági Nemzeti Park értékeire.

 

 A Nagyszéksós-tó Szegedtől 20 kilométerre található, a 100 hektáros terület a Körös-éri Tájvédelmi Körzet része.

Már épül a látogatóközpont kerítése. Mára az egyik leglátogatottabb turisztikai célpontjává vált Mórahalomnak a Nagyszéksós-tó és környéke, amely 1,7 milliárd forintos támogatásból újul meg. Fotó: Kuklis István

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának irányításával a munkálatok elkezdődtek: a látogatóközpontot körülvevő kerítést építik. Ezen kívül fut majd az a kerékpárút, amely aztán a tó mellett haladva egészen az 55-ös főútig ér el. A beruházás részeként a bivalyokat és a madárvilágot új kilátókból lehet megfigyelni akár a tó közepéről is. A látogatóközpontban pedig különféle interaktív kiállítások, ismeretterjesztő programok lesznek elérhetőek például családok és gyermekcsoportok számára.

 

Szűcs Anikó vezető projektmenedzser elmondta, a területen az állatok élettere köré kerítés épül. A kirándulók kényelme érdekében nyolc kültéri bútorgarnitúrát és tájékoztatási céllal négy információs táblát helyeznek majd ki. A biciklivel érkező látogatókra gondolva pedig kerékpártámaszokat telepítenek. 

 

Mára az egyik leglátogatottabb turisztikai célpontjává vált Mórahalomnak a Nagyszéksós-tó és környéke.

 

– A beruházás fő eleme a bivalyok körüli terület és az ide csoportosítható funkciók. A látogatóközpont az állatbeálló mellett kap helyet. Ez egy mintegy 800 négyzetméteres épület, benne egy gólya menedékházzal, külterületen egy gólyaröpdével, ahol a gyógyulófélben lévő madarakat lehet megtekinteni – tette hozzá a projektmenedzser. A természetfotósokra is gondoltak, a tó egyik legérdekesebb eleme egy vízbe süllyesztett madárles lesz, ahol 200 méteres szakaszon tudnak majd besétálni a látogatók a tó közepébe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!