Nem minden önkormányzat nyújt kölcsönt

2022.02.06. 18:54

Nagylak hitellel is segíti a temetkezést

Nem mindennapi módon igyekszik támogatni bizonyos esetekben az elhunytak hozzátartozóit a nagylaki önkormányzat: egy most meghozott rendelet szerint a temetéshez kamatmentes kölcsönt adnak. Megkérdeztük más falvakban is, nyújtanak-e hasonló segítséget – vegyes a kép.

Munkatársunktól

A végtisztesség megadása sokaknak jelent anyagi problémát – néhol segélyt, néhol kölcsönt ad az önkormányzat. Illusztráció: Szabó Imre

– Az élet ihlette a rendelkezést – mondta érdeklődésünkre a határközség polgármestere, Ko­­lozsvári Rozália. Mint megtudtuk, a közelmúltban jelentkezett nála egy helybeli lakos, mondván, hogy gondot jelent számára a végtisztesség megadása nemrég elhunyt édesanyjának, ugyanakkor az is kiderült, hogy az elhunyt nem nagylaki illetőségű volt. Ezért temetési segélyt nem tudtak neki kiutalni. A testület azonban megszavazta, hogy a meglévő szociális rendelet egy pontját módosítva – ismét, merthogy korábban létezett már hasonló Nagylakon – legyen lehetőség temetési kölcsönt igénybe venni. 

 

A gyakorlatban ez egy 120 ezer forintos hitelt jelent, amit egy év alatt, havi 10 ezer forint befizetésével kamatmentesen lehet törleszteni. A polgármester hozzátette: a tá­mogatáshoz ki kell tölteni egy űrlapot, ami a szociális bizottság elé kerül. Természetesen a temetési segély is megmaradt, mi több, annak összegét épp a legutóbbi ülésen emelték a duplájára, így ez 15 ezer forint helyett most már 30 ezer. 

 

 

Megkérdeztük néhány környező faluban, adnak-e a nagy­­lakihoz hasonló kölcsönt. Magyarcsanád első embere, Farkas János azt mondta, nem, és nem is tervezik a bevezetését: úgy gondolják, az önkormányzat nem pénzintézet, és a költségvetésük sem engedné ezt meg. Támogatást természetesen adnak a rászorulóknak, és köztemetésre is van lehetőség náluk. 

 

Drimba Tibor, Maroslele polgármestere úgy tájékoztatott, hitelt ők sem adnak. Szociális támogatást azonban igen, és ugyancsak megvan a köztemetés lehetősége is. Ennek költsége azonban – hívta fel a figyelmet – a hozzátartozókon utólag behajtható. Csak akkor állja az önkormányzat, ha nincs senki, akit kötelezni lehetne a költségek viselésére. Ez azonban ritka, az utóbbi két évben mindössze két alkalommal for­­dult elő. A megye legkisebb falujában, Kövegyen viszont érdekes módon nagyon régóta létezik a temetési kölcsön. Galgóczkiné Krobák Mária a feltételeket ismertetve úgy fo­­galmazott, náluk az igényelhető összeg 100 ezer forint, ezt kell egy év alatt részletekben visszafizetni. Kövegyen viszont a hozzátartozónak és az elhunytnak is helybelinek kell lenni ahhoz, hogy folyósítsák a kölcsönt. És van temetési segély is, ami alanyi jogon jár – az önkormányzati hitelt pedig akár emellé is fel lehet venni. 

 

A végtisztesség megadása sokaknak jelent anyagi problémát – néhol segélyt, néhol kölcsönt ad az önkormányzat. Illusztráció: Szabó Imre

Nagylakon 120 ezer forint a kamatmentes kölcsön összege.

 

A megye legkisebb falujában, Kövegyen viszont érdekes mó­don nagyon rég­­­óta létezik a temetési kölcsön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!