A háborús konfliktus változtatott a kampányon

2022.03.07. 20:11

Mostanra leolvadt a máz, sokan csalódtak Márki-Zay Péterben

Bohár Dániel szerkesztő-riporter és Deák Dániel politológus volt hétfő este a Szeretem Vásárhelyt Egyesület közéleti beszélgetésének vendége. A Ginkgo Hotel konferenciaterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. A beszélgetést Szenti Csilla, az egyesület egyik alapító tagja vezette.

Kovács Erika

Bohár Dániellel és Deák Dániellel Szenti Csilla beszélgetett Hódmezővásárhelyen. Fotó: Kovács Erika

- Hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere szerepéből eljutott a baloldal miniszterelnök-jelölti pozíciójáig, ez egy meglehetősen érdekes út – mondta Bohár Dániel.

Véleménye szerint ezen a baloldali tábor is meglepődött. A meglepődésük ma már szomorúságba csapott át.

- Nem ismertük eléggé, jött a szlogen szerint jobboldali, sokgyermekes keresztény családapa és a felmérések szerint sokáig hittek neki az emberek. Tavaly október óta leolvadt ez a máz, már nem gondolják az emberek, hogy Márki-Zay Péter jobboldali lenne – tette hozzá Deák Dániel. A politológus kiemelte, a rezsicsökkentésről, az egészségügyről, vagy akár a bevándorlásról ugyanazt mondja, mint Gyurcsány Ferenc.

- Az elmúlt hónapokban az emberek kiismerték Márki-Zay Pétert. Akik az előválasztáson még rá szavaztak, mára sokan csalódtak benne – erősítette meg Bohár Dániel is.

A közéleti beszélgetésen az orosz-ukrán háború is szóba került.

- A háborús konfliktus elterelte a kampány kommunikációs ívét. Az emberek bölcsek, bármit is mondjon Márki-Zay Péter, és felmérik, hogy ebben a helyzetben stabil államférfiakra van szükség, akik kezelni tudják a válságot – emelte ki Bohár Dániel. Hozzátette, Orbán Viktor kormánya több komoly válságot is kezelt már.

- Az elmúlt napokban megtudhattuk az ellenzéki miniszterelnök-jelölttől, hogy Orbán Viktor egy személyben felelős a háború kirobbanásáért és a katonák haláláért. Vagyis az összellenzéki miniszterelnök-jelölt ugyanazt folytatja, mint bármely más témában. Zagyvaságokat beszél, pártpolitikai célra használná fel a krízishelyzetet, miközben mindenki békére vágyik. Ebben a helyzetben nem szabad felelőtlenül beszélni, át kell gondolni ezerszer, hogy mi a helyes lépés. Szem előtt kell tartani a kárpátaljai magyarok helyzetét, és azt, hogy ne sodródjunk bele a háborúba. Orbán Viktor már az első napon világos választ adott erre, vagyis, hogy a legfontosabb cél, hogy Magyarország kimaradjon a háborús konfliktusból és még fegyvereket sem engedünk át az országon keresztül Ukrajnába – mondta Deák Dániel.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!