Mindszenten járt az agrárminiszter

2022.03.11. 20:19

Nagy István: Az elmúlt 4 év kihívásai a magyar agráriumot és élelmiszeripart ütésállóvá tették

Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért!” címmel gazdafórumot tartott péntek este Mindszenten a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetségek Szövetsége, amelynek előadói Nagy István agrárminiszter és Farkas Sándor miniszterhelyettes voltak.

Kovács Erika

A rendezvény előtti sajtótájékoztatón Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes kiemelte, miközben a szomszéd országban háború dúl, az agrárium feladata, hogy továbbra is biztosítsa Magyarország élelmiszer-ellátását. Ehhez a feltételek adottak.

- Célunk eddig is és a következő időszakban is a magyar vidék felzárkóztatása, fejlesztése, ezen dolgozunk Nagy István agrárminiszterrel – hangsúlyozta Farkas Sándor.

Nagy István a sajtótájékoztatón az agrárágazat elmúlt négy évét értékelte. - Kihívásokkal teli időszakot éltünk meg. Humán egészségügyi járvány sújtotta a világot, közben állategészségügyi járványokat is le kellett győznünk. Gazdasági válsággal és a háború közelségével is szembesültünk. Ezek mind-mind olyan feladatok, amelyekre választ kellett, kell adnunk – emelte ki.

Nagy István agrárminiszter Mindszenten találkozott a gazdákkal. Fotó: Kovács Erika

Nagy István beszélt azokról az elmúlt négyéves ciklusban elfogadott törvényekről, amelyek meghatározóak a gazdatársadalom életében. 

- A több mint 25 éves állattenyésztési törvényt újjáalkottuk, a XXI. század elvárásainak megfelelővé tettük. A magyar mezőgazdaságot gúzsba kötő közös osztatlan földtulajdon felszámolásának jogi alapjait is megteremtettük. A versenyképességet javító törvényünk az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény volt, amely dimenzióváltást jelent az agráriumban – sorolta az agrárminiszter, aki beszélt arról is, hogy Európában nincs párja a családi gazdálkodások adózásáról szóló törvénynek.

- A családi gazdaságok átadásáról, örökléséről szóló törvényjavaslatunk pedig a generációváltást segíti elő. Az említett jogszabályok olyan vázat, gerincet jelentenek a magyar agráriumnak, amely kellő alap ahhoz, hogy innen a következő ciklusban továbbléphessünk – mondta Nagy István, aki az eredmények között megemlítette a krízisbiztosításról szóló rendeletet is, amely arról rendelkezik, ha három év átlagbevétele 70 százalék alá csökken, akkor automatikusan életbe lép egy kiegyenlítő, biztosítási rendszer, amellyel a gazdák jövedelmi stabilizációját biztosíthatja.

- Magyarországot olyan hatások érik, amelyekre korábban nem volt példa. Az elmúlt négy év kihívásai a magyar agráriumot és az élelmiszeripart ütésállóvá tették, stratégiai ágazattá léptették elő. A kormány úgy döntött, hogy a következő időszak vidékfejlesztési forrásait megháromszorozza, amely a helyi gazdaságok erősödését, a vidéki élet jobbá tételét szolgálja majd – vetítette előre az agrárminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!