Szeged

2022.05.04. 11:37

A koronavírusban elhunytak emlékére állítottak kereszteket

K. A. R.

Összefogtak a dorozsmaiak és emléket állítottak az elhunytaknak a ligetben. Fotó: Török János

Fotó: [email protected]

A Hősök ligetében lévő kápolna tetején állítottak fel két keresztet a dorozsmaiak a koronavírusban elhunyt helyiek emlékére. Az ötlet Thurzóné Czakó Anikó háziorvostól ered, aki fő támogatója volt a kezdeményezésnek. A keresztek szerdai átadóján elmondta, a járvány első és második hullámában sok kiváló kiskundorozsmai hunyt el, százas nagyságrendű a számuk, ezért döntött úgy, hogy javaslatot tesz a keresztek állítására.

Az emlékművek annak a kápolnának a tetején állnak, amelyet még az 1800-as években a pestis után építettek meg a helyiek. Mihálffy Béla, Szeged-Kiskundorozsma országgyűlési képviselője is felkarolta a kezdeményezést, ő a szerdai átadón arról beszélt, hogy a két kereszt tovább növeli a liget szakrális jellegét, valamint kiválóan megmutatja azt, hogy milyen erős a városrész közössége. Hozzátette, a keresztek állítását Szilágyi Gábor, Tóth György, Hajnal Efraim, Vass József, a Petrov család, az Ungi Bt., Pesti Ferenc és Olajos Imre is támogatta.

Fotó: Török János

Szintén a kezdeményezés mellé állt Ruzsa Roland önkormányzati képviselőjelölt is, aki szerint a keresztek jól bizonyítják azt, hogy összefogással lehet továbbépíteni Dorozsmát, ő is erre törekszik majd, amennyiben bizalmat kap a választópolgároktól.

A keresztek elkészítését az egyházi fenntartású Sztriha Kálmán Közhasznú Alapítvány koordinálta. A szervezet elnökétől, Hajdú Gézától megtudtuk, a munkálatok során elvégezték a középső Jézus kereszt tisztítását is, valamint kijavították a homlokzat hibáit. Megjegyezte, büszke arra, hogy 1973-ban hiába lett Szeged része Dorozsma, a helyi identitás működik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!