Csuja Imre volt a vendég

Siófokon bulizni vitte lányát Csuja Imre, amikor hirtelen odalépett hozzá egy számára vadidegen férfi a következő szavakkal: „Csoki, te vagy?”. Igennel válaszolt, mire a fiatalember ragaszkodott hozzá, hogy meghívja egy sörre. Mivel vezetett, a közismert színész visszautasította az ajánlatot, de egy kólát elfogadott. 

A rajongó azonban vélhetően csekély ajándéknak érezte az üdítőt, ezért újabb felajánlással élt a Jászai Mari-díjas művész felé: „gyere, van itt egy kupim, meghívlak” – idézte fel nevetve Csuja Imre az egyik legfurcsább rajongói élményét a szegedi Hungiban hétfőn este, az Iventer csapat által szervezett pódiumbeszélgetés elején. 

Majd arról mesélt, hogyan kezdődött karrierje gyermekkorában szülővárosában, Hajdúnánáson. 

Négy-ötéves voltam. Nem volt se tévé, se rádió, se villany, se gáz, se víz. Petróleumlámpánál tanított nekem a nagymamám verseket, amire nagyon fogékony voltam. Anélkül, hogy tudta volna, elindított a színészi pályán. Ugyanis akkoriban az emberek összejártak munka után. Hol az egyiknél, hol a másiknál ültünk harmincan a tisztaszobában. Amikor kifogy­tak a pletykából, mindig azt mondták, hogy Imi, mondj egy verset. Ők voltak az első közönségem – emlékezett vissza a kezdetekre a színművész. 

Pályáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, később az egri Gárdonyi Géza Színház társulati tagja lett. Ezt követően tért vissza a fővárosba, ahol az egykori Arany János Színház színészeként, majd szabadúszóként tevékenykedett. Elmondta, a filmezés gyermekkorától vonzotta. 

Hajdúnánáson működött egy nagyon jó mozi, a Bocskai Filmszínház. Apám havonta egyszer adott két forint ötven fillért a vasárnapi matinéra. Megnéztem, és mindig úgy mentem haza, mint a főhős – mondta. 

A filmes karriert szinkronszínészként kezdte, magyar hangja volt mások mellett Oliver Plattnek, Wesley Snipesnak, Randy Quaidnek. Majd az országos ismertséget az Üvegtigris hozta el számára. A filmezés mellett azonban nem szakított a színpadi színészettel, csaknem húsz éve az Örkény István Színház társulati tagja. 

Az Örkény Színházban játszottam egy monodrámát, a Novecentót. Az utcán, az egyik lámpánál integetett egy hölgy. Kérdeztem, hogy „ízirájder”? Mondta, hogy nem, tegnap látta a Novecentót. Annyira jól esett – mesélte. 
Az est során számos kacagtató karrieremlékét idézte fel lelkes közönségének. 

A Madách Színházban volt a gyakorlat a főiskolán. Az ember tragédiáját játszottuk, többgenerációs, viseltes lenruha volt az alapruhánk. A párizsi színben egy forradalmárt játszottam. A szerepem szerint letérdeltem, elővettem az övemből a pisztolyt, és szíven lőttem magam. Az egyik előadáson a térdelésnél a lennadrág széthasadt. A pisztoly kakasa beleakadt az övembe, gyakorlatilag ágyékon lőttem magam, elestem, szétvetődött a lábam. Majd hullaként nagyon szemérmesen és lassan összehúztam a lábaimat, mert eszembe jutott, hogy tigriscsíkos alsógatya van rajtam. Az Ádámot játszó Dunai Tamást rázta a röhögés – mesélte nevetve. 

Majd a rendezvény végén Petőfi-, Arany János- és Ady-versekkel adott ízelítőt „Imi, mondj egy verset!” című, országjáró, önálló estjéből.