Szegedi hírek

2022.06.30. 17:30

Újra a világ legjobbjai között

Óriásit hajrázott, és a hatodik helyen végzett a nyílt vízi úszók 10 kilométeres világbajnoki futamában Olasz Anna. A HAÁSZ Szegedi Úszó Egylet versenyzője nem reménykedett ilyen eredményben.

V. P.

Újabb remek eredmény Olasz Annától, továbbra is az élmezőny tagja. Fotó: Dömötör Csaba/MW

Eleinte vezetett is a Lupa-tavon megrendezett futamban Olasz Anna. Később ugyan visszaesett, de az utolsó kilométeren hatalmasat küzdött, hajrájával pedig végül a 6. helyen ért célba.

 Legalább annyira meglepett ez az eredmény, mint az első világbajnokságomon az ötödik helyem. Nem reménykedtem ilyen eredményben, ugyanis nem úgy mentek az edzések május körül, ahogy szerettem volna, de a váltóval szerzett ezüst nagyon motivált, és meg is nyugtatott, így a folytatásra nem helyeztem nyomást magamra. Az olimpián még melegebb volt a víz, úgy voltam vele, hogy ha ott az élmezőnyben végeztem, akkor itt is sikerül. A verseny végéhez közelítve megijedtem, amikor a sokadik helyen fordultam, de a többiek kezdtek fá­­radni körülöttem. A lelátón ott volt mindenki, aki fontos nekem, nekik is szerettem volna megmutatni, mit tudok, minden bizonnyal utoljára egy hazai világversenyen. Kiadtam magamból a maximumot a hajrában, ami életem második legjobb világbajnoki helyezését érte az olimpiai távon. Nem szerettem volna vezetni, hiszen ez nagyon sokat kivesz az emberből, de így az ötödik világbajnokságomon már tudom, milyen verekedés van az elején. Kabalám, a „Nyúl” már 22 éve a társam, most is jól szurkolt, szerencsét hozott 

– nyilatkozta a futamot követően Olasz Anna, aki kitért rá, nem indul el a mai, 25 kilométeres versenyen, mert erre nem is készült, a váltón és a 10 kilométeren volt a hangsúly. 

 Anna okosan, nyugodtan és taktikusan versenyzett. Hétfőn láttuk, hogy milyen komoly hátrányt hozhat, ha valaki nincs az első pillanattól az élbolyban. Gyönyörűen elment az élmezőnnyel, két körön át vezetett is, de annyira meleg volt a víz, hogy vissza kellett vennie a tempóból, különben a hajrára nem maradt volna ereje. Fantasztikusan úszott a végén, a negyedik legjobb európaiként végzett, ami rendkívül biztató az augusztusi Európa-bajnokság előtt. A HAÁSZ SZUE kimaxolta a budapesti világbajnokságot! Egy éremmel és három döntős helyezéssel ez minden idők legjobb szegedi vb-teljesítménye 

– összegzett Gellért Gábor, a HAÁSZ SZUE vezetőedzője és a magyar nyílt vízi szakág szövetségi kapitánya. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!