Izgatottan várták a végeredményt a kicsik

2019.10.18. 19:21

Önkéntesek újították fel a klebelsbergi ovi udvarát

Megszépült a klebelsbergtelepi óvoda udvara a BP önkénteseinek jóvoltából. Több mint hetvenen festettek, csiszoltak, virágot ültettek az intézmény udvarán, a kicsik pedig izgatottan várták bent, milyen lesz a végeredmény.

Hajó Edina

BP dolgozói önkéntes munkában felújítják a Klebelsberg-telepi óvoda udvarát. Fotó: Frank Yvette

Csütörtök délelőtt nem kisgyerekektől volt zajos a klebelsbergtelepi óvoda. Lelkes felnőttek festettek, csiszoltak, ástak az udvaron. A BP – amely 2017-ben nyitotta meg szegedi irodáját – egyik munkavállalója javaslatára hozta rendbe az intézmény udvarát. Ez azért is fontos, mert az intézményt nemrégiben újították fel, egy hete költözhettek vissza a gyerekek. Ugyan az épület kívül-belül megújult, az udvar és a benne lévő játékok nem.

Knezevics Viktortól, a BP országigazgatójától megtudtuk, felelős munkavállalóként az is a feladatuk, hogy a helyi közösség része legyenek, ezért vesznek részt olyan társadalmi megmozdulásokban, amelyekkel sok embernek tehetnek jót.

– Szerencsére a munkavállalóinkat nem kell meggyőzni, sőt a legtöbb kezdeményezésünk, mint ez a mostani is, munkavállalói ajánlás alapján történt – fogalmazott az országigazgató. Megtudtuk, eredetileg azt tervezték, hogy részt vesznek az óvoda felújítási munkálataiban, ám az nagyobb szaktudást igényelt volna. Ezért vállalták azt, hogy az épület korszerűsítése után felújítják az udvart. Először 60 fő jelentkezett, majd csütörtök reggel 75-en vágtak neki a feladatnak. A cég munkatársai csiszoltak, festettek, homokot lapátoltak, virágágyásokat ástak. – Komposztálót építünk, felújítjuk a játékokat, az ehhez szükséges anyagokat mi biztosítjuk. Minden munkatársunknak jár egy nap jótékonysági szabadnap, amikor akár egyénileg is vállalhatnak önkéntes munkát – részletezte Knezevics Viktor. Volt, aki falat festett, néhányan a mezítlábas ösvényt alakították ki, épp kavicsokat helyeztek el benne, ám a focikapukat és a kosárlabdapalánkot is felújították. Bárkányiné Kondráth Katalin, az óvoda vezetője elmondta, 70 óvodásuk van, akik örülnek, hogy megszépült intézménybe járhatnak. Megtudtuk, két éve megkereste őket a cég, eddig valamiért nem jött össze, most viszont a legjobbkor jött a segítség. Az épület ugyan korszerűsödött, de a hátsó udvarra is ráfért a ráncfelvarrás.

– Külön szerencsés, hogy ez a felajánlás a rekonstrukció utánra esett. A gyerekek örülnek neki, izgulnak, hogy milyenek lesznek a játékaik, reggel kíváncsian kukucskáltak a kerítésen át, most természetesen nem jöhetnek az udvarra, sétálós napot terveztek az óvó nénik – fogalmazott az óvoda vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!