Szegediek a Békéscsabában

2019.10.04. 07:28

Vasárnap 17 órától a Szent Gellért Fórumban régiós derbit rendeznek

A labdarúgó NB II 11. fordulójában vasárnap 17 órától a Szeged–Csanád Grosics Akadémia a Békéscsabát fogadja. Az ellenfélben két szegedi születésű játékost is találhatunk, ám közülük csak az egyik léphet pályára.

Mádi József

Csak egyikük játszhat a derbin. Szélpál (balra) sérült, Farkas (jobbra, elöl) bevethető. FOTÓ: 1912ELORE.HU

A két város viszonylagos közelsége (körülbelül 90 kilométer) miatt gyakran előfordult az el­­múlt évtizedekben, hogy Szegedről Békéscsabára, illetve Békéscsabáról Szegedre igazoltak labdarúgók. A múltból több példát is fel tudunk sorolni, ilyen például Major László, dr. Kováts Gábor, Takács Zoltán, Kőhalmi István, Takó Ferenc, Kovács Tibor, Puskás István, Udvari Szabolcs, Kulacsik Ta­­más esete. És most is találhatunk egy belső védőpárost, akik Szegeden születtek, most pedig a csabai lilákat erősítik. Közülük csak az egyiknek van reális esélye a vasárnapi bajno­kin pályára lépni, a másikuk sérült.

Az izgalom még várat magára

Farkas Márk (27) 2013 áprilisától szolgálta a Szeged–Csanád Grosics Akadémiát egészen az elmúlt nyárig, sőt éveken át csa­­patkapitány is volt.

– Őszintén megmondom, egyelőre semmilyen izgalom nincs bennem a mérkőzés kapcsán, de ha odaérünk Szeged­­re, biztosan egészen más lesz, ha pályára lépek – mondta Farkas Márk. – Egyelőre ez is kérdéses, hiszen fáj a közelítőizmom egy kicsit, de remélem, rendbe jön a hétvégére. Jelenleg a Békéscsaba játékosa vagyok, itt szeretnék maximálisat nyújtani. Nyernünk kell, mert régen szereztünk három pontot egy mérkőzésen: legutóbb még augusztus végén, azaz a szeptembert siker nélkül futballoztuk végig. Akkor jártam az új stadionban, mielőtt kész lett volna, készen viszont még nem láttam.

Csak egyikük játszhat a derbin. Szélpál (balra) sérült, Farkas (jobbra, elöl) bevethető. FOTÓ: 1912ELORE.HU

 

A szegedi futballéletben jól csengő név a Szélpál: egyko­­ri kollégánk, Szélpál László ifjúsági Európa-bajnok volt, játszott az Újpestben, legnagyobb fia, Tamás szintén volt NB I-es labdarúgó és békéscsabai játékos is, míg Norbert jelenleg éppen a viharsarki klub játékosa.

Térdsérülés miatt nem játszhat

– Nagyon szerettem volna játszani a Szent Gellért Fórumban a rokonok, a szüleim, a barátok előtt, de éppen úton vagyok Székesfehérvárra Abkarovits Gézához, aki majd felállítja a pontos diagnózist a térdemről – nyilatkozta Szélpál Norbert (23). – Legutóbb Gyirmóton a 90. percben kereszteztem, majd jobbal elrúgtam a labdát, közben viszont megtámasztott az ellenfél játékosa, és a bal lá­­bamra instabilan érkeztem. Eddig semmi bajom nem volt a térdemmel, de most elzsib­badt, bedagadt. Nagyon vártam ezt a mérkőzést, a szezonban talán a legjobban, de sajnos így alakult a helyzetem. Jól érzem ma­­gam Békéscsabán, ahol jövő nyáron jár le a szerződésem. Remélem, hogy még pályára léphetek nem is egyszer a szegedi stadionban.

Szegedi kötődések

A békéscsabai keretben van még két olyan labdarúgó, aki játszott a Szeged–Csanád Grosics Akadémiában, ilyen Mészáros Márk és Király Patrik, de szegedi felmenőkkel rendelkezik Gréczi Márton is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!