„Az évek sok mindent megszépítenek, vagy nem. Ha valamire élénken emlékszünk annyi év után, az mégis csak fontos lehet. Amikor Szegedre költöztem a családommal, a Csongrád megyei Hírlapnál volt státusz, oda vettek fel. Jártam a megyét, ismerkedtem városaival, az emberekkel. Amikor többször is megkérdezték riportalanyaim vagy új ismerőseim: 'a Délmagyartól jött?', figyelni kezdtem. Azt akartam megfejteni, miért van ilyen hatással az emberekre. Még a megye olyan falvaiban, városaiban is, amelyekről sosem a városi lap írt, ezt kérdezik" – kezdi Szőke Mária, aki 1969 és 1977 között volt a Délmagyarország munkatársa, majd főmunkatársa.

Farsangi bál 1970, Szeged. Makra Szabolcs nővére újságárusnak ált - a Délmagyarországot kínálta. Archív fotó

"Úgy éreztem, akkor leszek igazán szegedi, még nem szögedi ugyan, de már nem gyütt-mönt, ha a város lapjánál dolgozhatok. Akkor volt éppen 'létszámfejlesztés' – ahogy ezt akkoriban mondták – a Délmagyarnál, elrohantam hát F. Nagy István főszerkesztőhöz, hogy én is, én is itt szeretnék dolgozni! Azt felelte: megegyeztünk a megyei lap főszerkesztőjével, hogy egymás rovására nem fejlesztünk. – Csak ez az akadály? – pattantam fel. – Máris megyek a munkakönyvemért, kimegyek a ház elé, és amikor visszajöttem a csapóajtón, egy munkanélküli újságíró jelentkezik! – Árulja el, miért akar ennyire ide jönni? – kérdezte. Utóbb néha magam is csodálkoztam, hogy nem vette ócska hízelgésnek, hiába tudtam, hogy igazat szólok. Nem mást mondtam: szeretnék végre olyan lapnál dolgozni, amelyet szeretnek az emberek. Kilenc évet töltöttem a Délmagyarnál, mindig nosztalgiával gondoltam rá, amikor más szerkesztőségekben, az ország más-más vidékein koptattam a tollam. Hosszú pályafutásom során tényleg ez volt az egyetlen lap, amelynek olvasói nem a lapot és nem azt a kollegámat kritizálták, akivel előzőleg találkoztak, vagy akinek a cikkét olvasták. Szegeden rang volt újságírónak lenni. A szegedi olvasók egyszerűen szerették, és tudom, ma is szeretik lapjukat."

Kozma György máig emlékszik arra a tudósításra, melyben a három Kozma egyszerre szerepelt. Fotó: Schmidt Andrea

– Nálunk mindig ott van a Délmagyar... Szüleim, Makra Sándor és neje már nagyon régóta előfizetők, gondoltam, a jubiláló újságnak jól jön egy-két kép olyanoktól, akik rendszeres olvasók már nagyon régóta – írta elektronikus levélben Makra Szabolcs, aki két felvételt is mellékelt. Ezekből kiderült: „nővérem már az oviban is olvasgatta-árulgatta a lapot egy farsang kedvéért, 1970-ben. A második akkor készült, amikor „telket vásároltunk 1990-ben. És a mai napig olvassuk: én a neten, anyuék a papíros formát..."

Ossza meg velünk történetét! Kérjük kedves olvasóinkat, előfizetőinket: osszák meg velünk élményeiket, történeteiket! Rendszeresen jelentkező rovatunkban és a delmagyar.hu-n is bemutatjuk a beérkezett sztorikat. Jelentkezni a 62/567-817-es telefonszámon, ügyfélszolgálatainkon és a marketing@delmagyar.hu címen is lehet.

Nem a Makra család az egyetlen, amely viszontláthatta magát az újságban. A szegedi Kozmáéké talán az egyetlen magyar família, amely 3 futballistát is delegált a magyar NB I-be. – Mihály bátyám 1976 augusztusában Szegedre jött a Honvéddal focizni, Zoltán és én pedig a SZEOL SC-t erősítettük – emlékszik a „családi rangadóra" Kozma György. 12 ezer néző látogatott ki a derbire, a borongós idő ellenére. – Egy-nullra nyert a Honvéd. Bajnokesélyes csapat volt, a szintén szegedi Kocsis Lajossal a soraiban. Így is óriási élmény volt 20 évesen pályára lépni. Bár kikaptunk, a siker „családban maradt". Mi pedig a mai napig emlékszünk a Délmagyar-tudósításra, amelyben mindhárom Kozma szerepel – meséli a 176 első osztályú mérkőzésen 18 gólig jutó, egyszeres ifjúsági-, illetve B-válogatott Kozma György.