Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

30 nap közérdekű munkára ítélték Budaházyt

30 nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert Erzsébet-hídi demonstrációjukkal akadályozták a BKV autóbuszainak közlekedését. Az ítélet nem jogerős.
2002 július 4-én a hat vádlott gépkocsijával elzárta az Erzsébet-hidat, hogy demonstrációjával tiltakozzon az országgyűlési választási szavazólapok tervezett megsemmisítése miatt. A bíróság szerint a hat büntetlen előéletű vádlott társtettesként elkövette a közérdekű üzem működése megzavarásának kísérletét és ezért valamennyiüket 30 napi közérdekű munka büntetésre ítélte, amit fizikai munkakörben kell letölteniük a vádlottaknak, akik közül hárman egyetemi diplomával, hárman pedig középiskolai végzettséggel rendelkeznek. Ha a munkabüntetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, egy napi munka egy napi szabadságvesztésre változtatandó át.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért, a védők és a vádlottak pedig felmentésért fellebbeztek. Grespik László védő a tárgyalás végén kijelentette, hogy alkotmányellenesnek tartja az ítéletet, mert szerinte minden békés demonstrációval szükségszerűen együtt jár a közlekedés akadályozása.

Budaházy György az ítélet után a Független Hírügynökségnek azt mondta: "Érződik a politikai nyomás az ítélet mögött", majd hozzátette: demonstrációjuk politikai célú volt a közlekedést legfeljebb gondatlanságból zavarhatták meg.

Olvasóink írták

  • 10. Magyarok 2008. június 19. 07:59
    „CVsak 30 nap???
    Én halálbüntetést adtam volna neki.... " Forradalmat csináltunk ma este" Azt az anyádat....”
  • 9. Kolompár Rómeó 2008. június 17. 23:06
    „Teccettek volna pármilliárdot lopni, esetleg kolompárokkal együtt fehéreket ölni. Akkor nem jár ekkora büntetés. Az jogos.”
  • 8. matriné 2008. június 17. 06:41
    „Nem is hallottam, hogy valki tett volna feljalentést az állampolgárok közül azért, hogy nem tudott e tüntetőktől közlekedni. A rendőröket meg utasitották, ne, hogy csak bámészkodjanak a helyszinen, mivel trafipaszolni így nem tudtak! No és honnak szedik be a betervezett összegeket? Nem is értem, hogy a bíróságok miért nem pénz büntetést szabott ki a közmunka helyett? Lehet, hogy a perköltséggel is megelégedtek? Hát a költségvetés ás az államhiányt hogy fogják pótolni? Ne tán a közmunka gyümölcséből?”
  • 7. budai 2008. június 16. 19:37
    „akkor ez most torvenyes?

    van jogi kepviseloje. egyutt az omudsman-nal mindent torolhetnek.

    es Budahazi egy nagyon jo uri fiu lesz (jaj Istenem, egyszer lattam az anyjat is, sot, sajnos hallottam, beszeli is. Jaj, jaj Istenem!)

    Most ezt nekunk?”
  • 6. Lemba 2008. június 16. 17:12
    „Uzenet a Budahazy Urnak es tarsainak:
    Probaljak a buntetest ugy megvaltoztatni, hogy a kozmunkat kulfoldon tolthessek le.
    Szeretettel varom mindannyiukat, elvezni fogjuk egymas tarsasagat.”
  • 5. Robusto 2008. június 16. 15:01
    „Csak még egy megjegyzés. A Grespik most nem kérdezte meg a bírót: zsidó-e vagy?”
  • 4. Robusto 2008. június 16. 14:59
    „A komenista vérbíróság példátlanul súlyos büntetést szabott ki az ártatlan, aranyszájú szabadságharcosra! Ahol ilyen kemény ítéletek születnek, az már csak brutális diktatúra lehet...”
  • 3. miracle 2008. június 16. 14:41
    „Még jó, hogy nem szellemi munkára büntették pl filozófia vagy divattervező.”
  • 2. Dew 2008. június 16. 11:29
    „Vajon az is külön cikket fog kapni, ha felmentik?”
  • 1. Babás 2008. június 16. 11:16
    „"..minden békés demonstrációval szükségszerűen együtt jár a közlekedés akadályozása."

    Peeeersze, pl. a kivonul a budapesti Hősök terére és ott demonstrál akkor nem zavar senkit - igaz akkor az az 50-100 fő akit ki tud hülyíteni el is vész a téren. :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentőautó ütközött teherautóval Bács-Kiskunban - egy halott

Egy idős férfi - a szállított beteg - halt meg a hétfő reggeli Bács-Kiskun megyei… Tovább olvasom