Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Emlékérme készült Puskás Ferenc születésének 85. évfordulójára

Emlékérme készült Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás labdarúgója születésének 85. évfordulója alkalmából.
A medált hétfőn, sajtótájékoztatón mutatták be, s az eseményen elhangzott, hogy az ifj. Szlávics László éremművész által készített plakett a Magyar Kincstár Kft. "Nagy Magyarok" elnevezésű, 12 darabos kollekciójának egyike.

A Puskás-emlékérme tükörveretes technikával készült, 24 karátos arannyal bevont réz, átmérője 40 mm, súlya 28 gramm. A medál előlapján az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes legendás futballista portréja mellett neve, valamint születésének és halálának éve szerepel, a hátlapon pedig a "Nagy Magyarok" felirat és a magyar nép történetére utaló szimbolikus életfa látható.

"Cégünk ezzel az éremmel szeretné kifejezni mélységes tiszteletét Puskás Ferenc, és az ő sportolói pályafutása iránt" - mondta a Magyar Kincstár képviseletében Fodor Gabriella, aki a 12 db-os kollekcióból egyet Puskás özvegyének nyújtott át a sajtótájékoztatón.

A "Nagy Magyarok" kollekcióban egyébként a Puskás-érme mellett többek között Szent István király, Gróf Széchenyi István, Petőfi Sándor, Arany János, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán portréjával ellátott plakettek is szerepelnek.

Fodor Gabriella az MTI-nek azt mondta, a kollekció legfeljebb 15 ezer példányban készül el, a vásárlási igényüket előre jelző gyűjtők az első érmét 5990 forintos, kedvezményes áron kaphatják meg, a további darabok egyenként 11 990 forintba kerülnek.

Szöllősi György, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója beszámolt róla, hogy vasárnap - Puskás születésének 85. évfordulóján - koszorút helyeztek el a legendás futballista sírjánál, a Szent István Bazilika altemplomában, Kispesten pedig ma (hétfőn) 13 órakor tartanak megemlékezést a Budapest Honvéd FC stadionjánál található emléktáblánál.

"Tervben van egy egészalakos szobor felállítása is, erre három városban, Budapesten, Madridban, vagy Athénban kerülhet sor, jelen pillanatban a görög főváros áll a legközelebb ahhoz, hogy a terv még ebben az évben valóra váljon" - tette hozzá Szöllősi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MAB: jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem

Jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem, amikor visszavonta Schmitt Pál köztársasági elnök… Tovább olvasom