Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

A baloldali szavazók negyede részt vett a nemzeti és a szociális konzultációban

A Századvég Alapítvány adatai szerint az aktív baloldali szavazók negyede is részt vett az alkotmányozással összefüggő nemzeti konzultációban vagy a szociális konzultációban.

A hivatalos adatok szerint a nemzeti konzultáció során mintegy 917 ezer, a szociális konzultáció alkalmával pedig 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza a kormányzathoz. A Századvég június végén készített, és az MTI-nek kedden megküldött felmérése alapján - figyelembe véve azokat, akik mindkét kérdőívet kitöltötték - mintegy 1,3-1,4 millió választó vett részt a konzultációs folyamatban, vagyis körülbelül 650-750 ezren válaszoltak mindkét esetben.

A Századvég az aktív - vagyis egy "most vasárnapi" választáson részvételüket ígérő - szavazók körében azt is vizsgálta, hogy mely társadalmi és politikai csoportoknál volt az átlagosnál magasabb a konzultációs részvétel. A magukat a jobboldalinak valló aktív szavazók körében 68 százalék töltötte ki legalább az egyik kérdőívet, míg a középen állók esetében ez az arány 39, a baloldaliak körében pedig 27 százalék.

Az életkori vizsgálat szerint a 60 év felettiek vettek részt a legnagyobb arányban a konzultációban, itt a megkérdezett aktív szavazók 52 százaléka állította, hogy legalább egy kérdőívre válaszolt. A legfiatalabbaknál - a 18 és 29 év közöttieknél - ez az arány 31 százalék. A falvakban élő aktív választók 48, a vidéki városokban élők 46, a budapesti aktív szavazók 37 százaléka vett részt a konzultációban a Századvég felmérése alapján.

Az intézet június utolsó napjaiban ezer véleletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg, így az elemzésben közölt adatok legfeljebb +/- 3,2 százalékponttal térhetnek attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

A június közepén zárult szociális konzultációra adott válaszokat Orbán Viktor hétfőn a parlamentben ismertette. A legtöbben (97 százalék) azzal értettek egyet, hogy az állam segély helyett munkalehetőséget adjon a munkanélkülieknek, míg a vélemények a lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdésében oszlottak meg leginkább.

Olvasóink írták

  • 2. Vörcsi 2011. július 05. 19:30
    „Honnan is tudja?”
  • 1. csergemerge 2011. július 05. 17:14
    „A nemzeti konzultáció működik!
    Miért kellene politikai irányultsághoz kötni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katonai középiskola nyílik Debrecenben

Hamarosan megnyitják az ország egyetlen katonai középiskoláját Debrecenben - mondta Hende Csaba az… Tovább olvasom