Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

A Fidesz és az MDF is elutasítja az erőszakot

Az SZDSZ és az MSZP után a Fidesz és az MDF is elutasítja a gyűlöletkeltés és az erőszak minden formáját. A szocialisták már szombat este elítélték az atrocitásokat.
A szabad demokraták elnöke vasárnap szólította fel a parlamenti pártokat, hogy határolódjanak el a szombati erőszakos eseményektől.

"A Fidesz elutasítja a gyűlöletkeltés és az erőszak minden formáját." - áll Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének közleményében. A párt ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy "a kisebbségi kormány tehetetlensége miatt a rendőrség továbbra sincs abban a helyzetben, hogy biztosítani tudja a köznyugalmat".

Az MDF szomorúnak és szégyenteljesnek tartja, hogy felvonulókat, politikusokat és rendőröket támadnak meg egy európai ország fővárosában - mondta vasárnap a Független Hírügynökségnek a párt elnökhelyettese. Hock Zoltán hozzátette: elsősorban a rendőrséget kell megerősíteni annak érdekében, hogy ne történhessenek hasonló atrocitások. A politikus ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, hogy a másságukat nyíltan vállalók egy kicsit tolakodóan rendezik meg ezeket a fesztiválokat

A szocialisták kötelességüknek érzik, hogy a barbárság, a kirekesztés minden formája ellen küzdjenek - áll az MSZP frakcióvezetőjének szombat esti közleményében. Lendvai Ildikó szerint ugyanaz a kirekesztő gondolkodás és gyakran ugyanazok a személyek jelennek meg a melegfelvonulás megtámadásában, mint akik a szélsőjobbboldali politikai megmozdulásokon is. A politikus úgy gondolja: ma kevés jogi kapaszkodó van a gyűlölet és a megbélyegzés tiltására.

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke arra kérte a pártokat, hogy deklarációban határolódjanak el a tegnapi erőszakos eseményektől. A politikus szerint a Magyar Köztársaság szégyene, ami szombaton a fővárosban történt, és elfogadhatatlan, hogy van az országban néhány tucat ember, akik minden rendezvényen az ország alkotmányos rendjére törnek. Mindenkinek dolga - az SZDSZ is ezt teszi - hogy szolidaritását fejezze ki azokkal, akik nehéz helyzetben vannak és atrocitásokat szenvedtek el a melegfelvonulás kapcsán.

Olvasóink írták

  • 16. kulfoldon-elo 2008. július 07. 07:50
    „Ez azert nyugaton maskent mukodik. Olyan cegek tamogatjak az ilyen rendezvenyeket, mint pl. British Airways, Ford, tv es radio tarsasagok, a rendorseg stb. Legalabbis itt Londonban igy van, de Berlinben a Nivea, Lufthansa, a JagerMeister stb. Nem hiszem, hogy ennyi penzt aldoznanak ra, ha ez akkora bun volna, mint ahogy ezt otthon nehanyan gondoljak. Szoval ami ma M.o-on van, az a demokracia megcsufolasa.”
  • 15. kulfoldon-elo 2008. július 07. 04:14
    „Meghogy nincs szukseg ezekre a felvonulasokra, mert elfogadott dolognak szamit ma M.o-on?! Barmok! Hat nem ti irogatjatok azt minden hozzaszolasban, hogy undorito, meg hogy irtani kell oket, meg elitelendo. Ugy latom van meg miert felvonulniuk a melegeknek. Primitiv egy nep lakja ezt az orszagot az biztos. Csak azt tudnam, hogy mashol miert mukodik ez a dolog normalisan, es miert nem kapjak el az emberek ez a ragalyos betegseget, a homoszexualitast? Olyan sotetek vagytok, mint a sotet kozepkor.”
  • 14. kérdés 2008. július 06. 23:20
    „12. hozzászólás dodó 2008.07.06 21:03

    na és, te is olyan akarsz lenni? márpedig ez a széljobbos hőbörgő csorda semmivel se különb”
  • 13. hetero 2008. július 06. 21:16
    „Ilyenek ezek a melegek.Vonulgatnak hol egyenruhában,hol anélkül,hol a fővárosban,hol kisebb falvakban...”
  • 12. dodó 2008. július 06. 21:03
    „Érdekes ez az egyöntetű elítélése az erőszaknak...
    Amikor néhány tízezer antiszociális "megélhetési" bűnöző (köszönjük meg a jó liberális kunczénak ezt a szép magyar kifejezést) terror alatt tart teljes falvakat és városrészeket, erőszakosan rabol, fosztogat és gyilkolászik nem halljuk, hogy a kedves pártok és még kedvesebb vezetőik az erőszak elítéléséről hablatyolnána, vagy ne adj isten, betelne náluk a pohár!! Valószínűleg nem fér össze demokratikus és liberális világnézetükkel.”
  • 11. tobikamama 2008. július 06. 20:32
    „Talán meg lehet álapitani azokról akik itt is meg ott is szélsöségesek nem tudom ezek hol álnak a társadalomban itt Magyarországon már tényleg elszabadult a pokol az ilyen megnyilatkozó embert hogy nem lehet kordába tartani mit is akar szerintem ö sem tudja de, hogy nem dolgozni hanem csalásból élni nyalni mindig a hátsouknak a felét aki a másik oldalon áll vigyázatok magyarok mert ha titeket ér valami akkor hova fogtok mutogatni nektek semmi se tetszik mindig a másik oldal kellene de hová jutok egy idö után nektek az se jó ha meg tudtok élni vagy csalással akartok magyarnak lenni.”
  • 10. tobika 52 2008. július 06. 20:25
    „Hogyan van, hogy a mindent tudófidesz mindig a másik oldalon van az igazságnak.”
  • 9. stranger 2008. július 06. 18:46
    „érdekes, hogy európában mindenütt kibírják, hogy ne támadjanak rá a melegfelvonulásokra, ez csak itt nekünk, a naaagy európai kultúrnemzetnek okoz problémát”
  • 8. gzrt 2008. július 06. 17:50
    „Fodor ne most "határolódjon el"! Eddig miért nem határolódtak el a szélsőségektől? Eső után köpönyeg!”
  • 7. ÁLLAT 2008. július 06. 17:41
    „Hogy ez a Navracsics milyen képmutató! Akkor kellet volna pofáznia
    mikor a tévét ostromolták! De lehet, hogy ő küldte oda őket... :-)”
  • 6. buga jakab 2008. július 06. 16:55
    „Kár, hogy Bigfoot Botka nem vonult ott a szines bandatársai élén, ahol a helye lett volna.”
  • 5. pederzoli 2008. július 06. 16:37
    „Azért arra kíváncsi vagyok,hogy amíg a Belvárosban ezerszámra koncentrálták a rendőröket,mondjuk a Havanna lakótelepen,vagy más szuburbánus részeken ki ügyelt a közbiztonságra ? Lehet,hogy két-három napig hőzöngtek volna a jogvédők ha az eredeti forgatókönyv szerint NEM rendezik meg a felvonulást,viszont némileg tisztább maradt volna az Andrássy út környéke,sok sok millió adóforint nem lett volna elpocsékolva. Egyébként felfújt cirkusz az egész,vihar a biliben,tehát valaki(k)nek érdekében állt,hogy botrányba torkolljék a rendezvény. Csak egy példa: ezelőtt egy héttel 300 ezer ember volt kint a Santana koncerten,és balhé nélkül elment,jóllehet biztosan voltak ott is homoszexuálisok. Itt meg párszáz neonpink boás,libafoszöld bőrtangás miatt fegyverbe szólították a rendőrséget,kordonoztak,meg ki tudja mit csináltak. Röhej.”
  • 4. naca 2008. július 06. 15:24
    „Az erőszak szerintem is kerülendő, de lehetne tenni ellene. Mégpedig úgy, hogy nem engedélyeznek ilyen jellegű felvonulást. Mert abban viszont én is egyetértek az egyik előttem szólóval, hogy elítélem ezt a viselkedés formát, de még jobban a dekralását és mutogatását. Ha nem provokálnák a szexuálisan egészséges, családban élő és egészséges gyermeket nevelő embereket. A homoszexuálisok nem gondolnak arra, hogy ők is azért születtek meg anno, mert szüleik heterok voltak? Ne felejtse el senki, honnan jön. Az emberek nagy része elítéli a homokosokat, ha nem is drasztikusan fejezi ki a véleményét.”
  • 3. egyszeru polgar 2008. július 06. 15:06
    „Nem a kulonbozoseg a problema, hanem hogy ebbol ugyet csinalnak. Valojaban mar nem tiltott es uldozott a homoszexualitas, ellenben igen is maganugy. Valamikor talan indokolt volt a tunteto jellegu felvonulas, ma mar nem, jelentoseget vesztette. A szexualitas az egyik legintimebb szferaja az emberisegnek. Senkit nem zavar az, hogy ki, kivel es hogyan teszi amit tesz, csak masokat ne zavarjon vele, mint ahogy igazabol a heteroszexualitas eseteben is. Ha annyira felvonulni kivannak az emberek, szervezzenek szines karnevalt es mindenki erezze jol magat aki resztvesz benne, szextol es akar kortol fuggetlenul.
    Neha olyan erzesem van, mintha igen is a partok szandekosan eleznek az ellenteteket, akar a polgarok megelheteset, ugymond faji vagy szexualis vonatkozasban is.”
  • 2. undorodó 2008. július 06. 14:55
    „Értse már meg mindenki, hogy az egészséges emberek hányingert kapnak ettől az erőszakosan magamutogató az emberiséget romlásba sodró " másságtól". Szégyelljék magukat azok a politikusok akik megengedik, támogatják a felvonulásukat!”
  • 1. tényleg? 2008. július 06. 13:51
    „én meg elutasítom őket!ratyi politikusok nem lehet hogy a gyűlöletet éppen ti okozzátok?semmirekelőek vagytok a köcsög rendőr droidokkal együtt!!!MAGYAROK FEGYVERBE!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angliába mennének tanulni leginkább a magyar középiskolások

A középiskolás diákok mintegy háromnegyedét foglalkoztatja a pár hónapos külföldi tanulás… Tovább olvasom