Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A Fidesz nem lát más megoldást, mint a távhő áfacsökkentése

A Fidesz továbbra is azt szorgalmazza, hogy csökkentsék a távhő áfáját. László Tamás képviselő szombati sajtótájékoztatóján, a párt korábbi véleményét annak kapcsán ismételte meg, hogy szombattól emelkedett Budapesten a távhő ára 10,8 százalékkal, amelyen belül az alapdíj változatlan marad, a hődíj drágul 9,2 százalékkal.
A Fidesz szerint különösen a panelban élők, a nyugdíjasok és a közalkalmazottak számára lesz megfizethetetlen az idei fűtésszámla. A mostanival együtt majdnem 25 százalékkal drágul a távhő ára - mondta László Tamás. Az ezt a fűtést használók védekezésre képtelenek, alkalmazkodási stratégiát nem tudnak kidolgozni - fejtegette a politikus. A különféle panelfelújítási programok nem hoztak számottevő eredményt, van olyan panellakó, akinek háromszor annyiba kerül a felvett hitel törlesztése, mint a fűtésszámlában elért megtakarítás - tette hozzá.

A 245 ezer budapesti panellakásban élők egyedül az alapdíjból 217 milliárdot fizetnek évente, miközben az egyedi fűtést használóknál több, mint háromszor annyiba kerül nekik egy négyzetméter melegen tartása - mondta László Tamás. Egy egyedül élő nyugdíjas kiadásaiban a rezsi része öt éve 25 százalék volt, idén már 50-70, a gázárkompenzációra fordított költségvetési támogatás jövőre a három évvel ezelőttinek már csak harmada lesz - sorolta a számokat. A nyugdíjasokat érintő jövő évi megszorító intézkedések összessége 116 milliárd forint - tette hozzá.

A havonta 1150 forint alanyi jogú támogatás nem old meg semmit, a Robin Hood-adó pedig nem jó megoldás - fejtette ki László Tamás. Ha most meg is szavazná a parlament az erről szóló törvényt, az a 2009-es bevételek alapján érintené az energiacégeket, amelyek 2010-ben fizetnének először, most viszont a következő fűtési szezonban kellene segíteni - közölte a fideszes képviselő. Szerinte sokatmondó, hogy a legfrissebb költségvetési javaslatban benne sincs a Robin Hood-adó 30 milliárdos bevétele.

Üdvözölte, hogy Szanyi Tibor (MSZP) arra kérte a távhőszolgáltatókat, hogy 10 százalékkal csökkentsék díjukat. De eddig miért nem jutott eszébe? - tette fel a kérdést László Tamás.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. justicia 2008. november 02. 16:28
    „Uraim ,utoljára !!!!

    ha önök továbbra is egymásnak jó tanácsokat adnak és egymással
    magas szinten eszmefuttatásokat folytatnak ,...tegyék... A számlák viszont maradnak. Alapítsanak egy polgárjogi egyletet
    Nagyon sokat segíthetnek magukon és másokon.”
  • 29. 4 2008. november 02. 16:01
    „Magyarországon csak "TISZTESSÉGES " politikusok és közpénzeket elosztó emberek vannak.”
  • 28. kidman 2008. november 02. 11:50
    „21-hez: A közbeszerzési törvényt felül kellett volna vizsgálni és fele annyiból kilehetett volna hozni a pályázati pénzeket. A jelenlegi gyakorlat szerint százmilliárdok mennek csúszópénzekre. A kormányzati hülyeségek kommunikálására elköltött pénzekből is több milliárdot meg lehetett volna spórolni. Soroljam még?”
  • 27. SP 2008. november 02. 09:49
    „26. hozzászólás Elendur 2008.11.02. 03:16
    A legalább 15cm szigetelésről én is olvastam, létezik ez az adat. Azt a linket ugyan még nem találtam meg, de a következő cikk, amit mellékeltem kijelenti, hogy az 5-7 cm kevés. Mo azt hiszem 10cm -ben maximál.
    http://www.ingatlanmagazin.com/read/6139?h

    Az is kiderült máshonnan, hogy 5-10 év múlva az új építésre, csak passzív házra adnak engedélyt. Ez egy betonfalnál kb 30cm külső, 20cm belső szigetelést jelenthet. Ennek a torz panelprogram hibája, hogy meg sem térül, mire elavul. Ez ami megy, rosszul átgondolt pénzkidobás. Csak érintőleges megoldás.”
  • 26. Elendur 2008. november 02. 03:16
    „"egy kb.: 15 cm-es (német szabvány) szigetelésre," kérnék erről egy linket!!! Ha nincs, akkor...”
  • 25. Elendur 2008. november 02. 03:13
    „Aki ide írt, és nem panelban lakik az kapja be!!! Röviden ennyi, mint egy politikustól ugye?”
  • 24. zuzu 2008. november 02. 00:07
    „Legyen olcsobb a PINA!”
  • 23. lambada 2008. november 01. 23:58
    „21. Az eladósított Magyarországnak nem metrót, völgyhídat, löszfalba alagutat, stb. kellett volna építeni, hanem takarékoskodni kellett volna. Ez a D) verzió.”
  • 22. vpn 2008. november 01. 23:36
    „aham!
    A "C" verzióval mi a helyzet?
    C) A mutyizás és a korupció felszámolása után megmaradó összegből!”
  • 21. aham 2008. november 01. 22:26
    „Most már csak azt kellene megmondani a Fidesznek, hogy az ÁFA csökkentés miatt kiesett költségvetési összeget miből pótolja? Pl.:
    A) Mások adójának az emeléséből...
    B) Állami kiadások csökkentéséből... Nyugdíj, stb.”
  • 20. Érdektelenség? 2008. november 01. 22:19
    „Justicia:
    Ezeknek a szovjet mintára épült paneleknek a hőelvezetése annyira kiszámíthatatlan, hogy a földszinti , első emeleti és a szélső lakók "megoldják" a középső helyeken és fölső szinteken lévő lakások fűtését, de a saját kárukra ám...,hiába a 8-10 cm-es leszigetelés...!
    Van olyan panelba lakó költségmegosztóval, hőmennyiségmérővel felújjított lakásban lakó munkatársam , aki avval "dicsekszik", hogy ők egész télen szinte ki se nyitják a fűtést...???!(nem szeretnék a szélső szomszédja lenni, ilyennek)
    Persze megegyezhetnek egy lakógyűlésen, hogy a lakások fűtés költség megosztása akkor is pl.: "X" száalék legyen , ha egész télen ki sincs nyitva pl.: egy középső helyen lakó, v. fölsőbb szinti lakás fűtése...már ha elmegy a lakó a gyűlésre a lakók 40%-a
    ...ebben igazad van az,( érdektelenségben,) de azok az érdektelenek akiknek az állam besegít a fűtés díjak fizetésében..., őket most még nem izgatják a távhődíjemelések!
    Ez akkor lenne igaz(jogos) amit Te mondasz, ha a panelbe lakó emreknek lenne pénzük egy kb.: 15 cm-es (német szabvány) szigetelésre, plusz az alternatív fűtésre :napkollektorok felszerelésével rásegíteni...stb.)..., illetve itt még nincs piacgazdaság, hogy versenyezhessenek a távhővel, mert vannak okos ötletek már, csak ehhez pénz és elhatározás kell(-ene)...
    ENGEDÉLYEK, BÜRÖKRÁCIA..stb.
    A piacgazdaság kiépítéséhez, meg politikusok kellenének...!!!”
  • 19. vélekedő 2008. november 01. 22:00
    „JUSTICIA-nak.

    Tudomásom szerint a távfűtéses lakásokban Szegeden van, ha azt érted kalóriamérő alatt, amit a hétköznapokban szoktak úgy nevezni.
    Egyébként amit írtál, azzal nem lehet mérni az elfogyasztott hőmennyiséget, az csak költségmegosztás alapját képezheti.

    Ha tényleg hőmennyiséget akarsz mérni, az olyan sokba kerülne, hogy már itt elbukna az egész.”
  • 18. JUSTICIA 2008. november 01. 21:12
    „Mindenkinek !!!!!!!!!!!!!

    megérdemlitek,hogy fizettek mert nem képviseltetitek a jogaitokat... 1. minden lakásnak külön lezárható fütéscsap
    2.minden lakásnak minden egyes fütötestén kalóriamérö,
    csak ílyen módon lehet felmérni az elhasznált kalóriaegységet
    amit késöbb kiszámláznak. NÉZZ UTÁNNA EU POLGÁR”
  • 17. mind1 2008. november 01. 20:38
    „Az a baj, hogy a panelben lakóknál nincs közösség, összefogás, ha volna már régen meg köszönnék a távhőnek az eddig tett szolgálatait és csendben békén le válnának a távhőről és áttérnének egyedi fütésre.De összefogás nélkül ez nem valósítható meg.”
  • 16. acdefg 2008. november 01. 19:54
    „Már meg van a megoldás.
    Szanyi elvtárs szólt a szolgáltatóknak, hogy ha lehet, akkor ne emeljenek már olyan sokat. :)”
  • 15. kisguci 2008. november 01. 19:43
    „Emberek! Vegyétek már észre az áfa csökkentés nem megoldás! Azt a szolgáltató a következő áremeléskor lenyeli. Így volt ez más dolgokkal is aminek az áfáját csökkentették.
    A díjcsökkentés, az igen! Az a megoldás.”
  • 14. Sign 2008. november 01. 18:24
    „Igazat adok 13-nak! Nincs olyan hogy az "én adóm" meg a "Te adód"! A járulkékokat és adókat a költségvetésbe fizetjük be. Ez a kormány vagy feltudja ésszerűen használni, vagy elszórja. Sajnos az MSZP Gyurcsánnyal az utóbbiban jeleskedett.”
  • 13. Nornorának 2008. november 01. 16:31
    „Mit irigykedsz, költözz panelba. Egyébként magánház tulaj is pályázhat. Tedd meg. fizesd ki a pályázatírás, a gázosok igazolásának meg a többi aprócseprő dolognak a költségét, kérj számlát minden elvégzett munkáról, aztán rájössz mibe is kerül, és ebből mennyit kapsz vissza. Nem egymásra kell mutogatni, mert akkor bárki mondhatná az én adómból. Azért mert én nem járok a 43-on még nem kiabálok, hogy az én adómból miért újítják fel, aki meg nem jár színházba az meg kiabálhatná, hogy az ő adójából miért költenek a színházakra és még folytathatnám sort.

    A távhő áfájának csökkentése rengeteg embert érintene, nagyon sok kis nyugdíjast. De mindegy, nem az a baj, hogy az áfát szeretnék csökkenteni, hogy embereken segítsenek, akik lassan már képtelenek kifizetni 12 hónapon át a havi 25-30 ezer ft-os számlát. Ezzel számotokra egyetlen probléma van, hogy nem imádott fletótók ötlete, hanem a fideszé. Olyanok vagytok, mint a kormány, mindig pofázik, hogy a fidesznek nincs ötlete, amikor meg benyújtanak, akkor meg lesöprik az asztalról, még vitára sem bocsájtják.”
  • 12. Tusilus 2008. november 01. 15:58
    „Oszt jó napot!Pajtásak!
    Fidesz=vicc-nek adok igazat!”
  • 11. kzrumil 2008. november 01. 15:38
    „10-es! Örülj neki, hogy önmagadat nem nevezheted "panel-prolinak", mint ahogyan ezt tetted korábban! :)”
30 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sírokat döntöttek ki a nagyigmándi temetőkben

Megrongálták a katolikus és a református temetőt szombat hajnalban a Komárom-Esztergom megyei… Tovább olvasom