Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Áder aggályos részeket talált a regisztrációs előírásokban

Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a választási eljárási törvényről az Alkotmánybíróságtól csütörtökön - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a választási eljárási törvényről az Alkotmánybíróságtól - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön.

Áder János alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban. Kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban is.

Kövér: jó, hogy az Ab elé kerül a választási eljárási törvény

Kövér László jónak tartja, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé kerül a választási eljárási törvény. Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy az ő alkotmányos meggyőződését nem sérti a választási eljárási jogszabály. Az Országgyűlés elnöke erről csütörtökön egy komlói sajtótájékoztatón beszélt kérdésre válaszolva.

Kövér László azt mondta, hogy az Ab-nak e törvényről hozott akár pozitív, akár negatív döntése "lezárhatna bizonyos későbbi vitákat és elébe mehetne ellenzéki politikai manipulációs törekvéséknek", amelyek adott esetben egy választási eredmény legitimitását próbálnák kétségbe vonni.

A köztársasági elnök beadványához az ellenzéki pártok észrevételeit is mellékelte.

Áder János az elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a parlamentben múlt hétfőn elfogadott választási eljárási törvény minden párt és képviselőjelölt számára garantálja az alkotmányos megmérettetés lehetőségét a szabad és demokratikus választásokon.

A köztársasági elnök megállapította, hogy a választási eljárási törvény több olyan új szabályt - például a levélben történő szavazást - vezet be, amelyet senki sem illetett alkotmányos kritikával. Hasonlóképpen nem érte kifogás a határon túl élő magyar állampolgárok és a Magyarországon élő nemzetiségi választópolgárok regisztrációjának szabályozását.

A Magyarországon élők feliratkozásának szabályait azonban bírálta az ellenzék, és Áder János is alkotmányosan aggályos részeket talált közöttük.

"Politikai nemzetünk minden polgárának közös érdeke, hogy a felmerülő kételyekre megkérdőjelezhetetlen válaszok szülessenek, miként az is, hogy a jogosnak ítélt alkotmányos aggályokat mielőbb orvosolni lehessen. Az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollja lehetőséget teremt arra, hogy a törvény hiányos vagy pontatlan rendelkezéseit mielőbb újra lehessen gondolni" - olvasható az államfő nyilatkozatában.

Áder János emellett köszönetet mond azoknak a parlamenti pártoknak, amelyek kérésére elküldték neki alkotmányjogi kifogásaikat a választási eljárási törvényről.

Az Országgyűlés múlt hétfőn fogadta el az új választási eljárási törvényt, amely alapján a jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a választói névjegyzékbe.

A jogszabály tartalmazza a korábban már az alkotmányba emelt előzetes regisztráció részletes szabályait. Eszerint a feliratkozás a következő ciklus összes választására érvényes lesz. A regisztrációs időszak a szavazást megelőző 15. napon lezárul, majd a voksolás után újrakezdődik.

A Magyarországon élők az internetes ügyfélkapun, illetve munkanapokon a jegyzőnél személyesen kezdeményezhetik felvételüket a névjegyzékbe, míg a mozgáskorlátozottak és az elítéltek kérhetik, hogy a települési jegyző keresse fel őket, biztosítva számukra a feliratkozás lehetőségét.

A határon túli magyar állampolgárok levélben vagy az interneten regisztrálhatnak a választásokra.

A választási eljárási törvény emellett szűkítette a pártok kampánylehetőségeit. Ennek értelmében nem reklámozhatnak a kereskedelmi rádiókban és televíziókban 2014-ben, az ötvennapos kampányidőszak alatt csak plakátokon, szórólapokon, valamint a közszolgálati médiában, a nyomtatott sajtóban és az internetes újságokban, hírportálokon hirdethetnek.

A szavazás előtti két napban politikai hirdetés nem közölhető, közvélemény-kutatási eredményeket pedig a korteskedés utolsó hat napján már nem lehet publikálni.

Az alaptörvény szerint az Alkotmánybíróságnak soron kívül, de legkésőbb harminc napon belül kell határoznia a köztársasági elnök indítványáról. Ha az Ab alkotmányellenesnek találja a jogszabályt, a parlament újratárgyalja. Ellenkező esetben a köztársasági elnöknek alá kell írnia a törvényt és el kell rendelnie a kihirdetését.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában úgy foglalt állást, hogy a választási regisztráció nem alkotmányellenes, hiszen az alaptörvény szabályozza.

Emellett ugyanakkor számos részletszabálya van a választási törvénynek, amit azért jó, ha megvizsgál az Alkotmánybíróság, mert az "hűti a politikai vita hőmérsékletét" - tette hozzá a kormányfő.

Az ellenzéki pártok közül az MSZP, az LMP és a DK is eljuttatta a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos aggályait a köztársasági elnöknek.

Májusi hivatalba lépése óta Áder János először élt az alkotmányossági vétó lehetőségével.

PÁRTREAGÁLÁSOK:

Az MSZP méltányolja Áder döntését, de sajnálja, hogy nem a törvény egésze ellen emelt kifogást

Az MSZP méltányolja, hogy a köztársasági elnök előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróságra (Ab) küldte a választási eljárási törvényt, ám Mesterházy Attila pártelnök sajnálatát fejezte ki, amiért az államfő nem a jogszabály egészéről kért vizsgálatot.

Az MSZP elnöke az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében üdvözölte, hogy Áder János részben fontolóra vette a jogszabállyal kapcsolatos aggályaikat. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy az Ab felelős, a nemzet érdekeinek megfelelő döntést fog hozni.

A szocialistáknak továbbra is az a meggyőződésük, hogy a Fidesz-KDNP szavazataival elfogadott választási eljárási törvény felszámolja a demokratikus választási rendszert - olvasható a közleményben. Az MSZP ezért sajnálatosnak tartja, hogy az államfő nem a jogszabály egészét küldte az Alkotmánybíróságra.

A Jobbik üdvözli, de "nincsenek illúziói"

A Jobbik örül, hogy Áder János államfő előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (AB) a választási eljárási törvényről, de az ellenzéki pártnak "nincsenek illúziói" az eljárással kapcsolatban, amit csak "színjátéknak" tartanak - nyilatkozta az MTI-nek Mirkóczki Ádám az ellenzéki párt szóvivője.

Hozzátette: a Jobbik a törvény tárgyalása alatt végig több ponton is kritizálta azt, ezért üdvözlik a jogszabály Ab elé kerülését. Ugyanakkor "nincsenek illúzióik", hiszen ahogy "a köztársasági elnök intézményét, úgy az AB többségét is pártkatonákkal töltötték fel a kormánypártok", ezért a Jobbik szerint az egész eljárás inkább "színjáték" és valószínűleg "az AB lojálisan meg fogja állapítani, hogy a jogszabály mindennek megfelel" - fogalmazott Mirkóczki Ádám.

KDNP: mindenkinek megnyugtató lehet, ha az Ab mond ítéletet

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szabad választás a demokrácia egyik alapja, ezért nagyon fontos, hogy az ezt szabályozó törvény tisztaságához semmi kétség ne férjen.

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője ezt csütörtökön mondta az MTI-nek arra reagálva, hogy az államfő előzetes normakontrollt kért a taláros testülettől a választási eljárásról szóló törvényről.

A kormánypárti politikus kiemelte: mivel a választási eljárásról szóló törvény elfogadását sok vita övezte, mindenki számára megnyugtató lehet, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) mondja ki ítéletét az elfogadott jogszabály felett.

Az LMP üdvözölte Áder János döntését

Az LMP üdvözölte Áder János köztársasági elnök azon döntését, hogy előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért a választási eljárási törvényről. A párt reméli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek mondja ki a választási regisztráció intézményét és a kereskedelmi médiumokra vonatkozó kampánytilalmat is.

Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes az MTI-nek azt mondta, nagyra becsülik az államfőt a döntésért, de hozzátette, hogy egy "normális országban" fel sem merült volna annak a lehetősége, hogy a köztársasági elnök aláírjon egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényt. Szavai szerint "ha egy normális országban élnénk, akkor ilyen törvényeket nem is hozna a parlament".

Karácsony Gergely üdvözölte Áder János döntését, de hangsúlyozta: az LMP szerint ebben az esetben a köztársasági elnök nem dönthetett másképp, csak úgy, hogy előzetes normakontrollt kér. "Sajnos már ott tartunk, hogy ezért külön dicséret illeti az államfőt, hiszen az elmúlt időszakban, főleg Schmitt Pál időszaka alatt, a köztársasági elnök semmilyen alkotmányos feladatának nem felelt meg" - jelentette ki.

Áder János láthatóan sokkal komolyabban veszi a rá rótt kötelezettségeket - tette hozzá.

Az LMP a lényeget illetően egyetért az államfővel abban, hogy a regisztráció és a kampányszabályozás is alkotmányos aggályokat vet fel. Karácsony Gergely hangsúlyozta, pártjuk ennél továbbmegy, mert nemcsak a kötelező személyes regisztrációt tartják indokolatlan korlátozásnak, hanem már magát azt is, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkező magyar állampolgároknak egyáltalán regisztrálniuk kell. Bíznak abban, hogy az Alkotmánybíróság az államfőnél is messzebb megy el az alkotmányos alapjogok védelmében, és alaptörvény-ellenesnek nyilvánítja mind a regisztrációt, mind a kereskedelmi médiumokban zajló kampány tilalmát - mondta.

Együtt 2014: az államfői vétó az utolsó esély a demokratikus választásokra

Az Együtt 2014 szerint az államfő alkotmányossági vétója egy utolsó esélyt kínál arra, hogy a választópolgárok egy minden szempontból demokratikus folyamat során választhassanak 2014-ben.

A választói mozgalom az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében arra reagált, hogy Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért a választási eljárási törvényről.

Az államfő alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban, kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban.

Az Együtt 2014 közleményében azt írta: a kezdettől tiltakozott az ellen, hogy a választójog gyakorlását előzetes regisztrációhoz kössék. A szervezet szerint a választói feliratkozás bevezetése olyan akadály, amelynek a szükségessége mellett nem szólnak érvek, és amely fájdalmasan sokakat tarthat vissza attól, hogy éljenek választójogukkal.

A kétharmados parlamenti többség minden józan, demokratikus érv ellenére megszavazta a jogszabályt, a köztársasági elnök alkotmányossági vétója azonban egy újabb, utolsó esélyt kínál, hogy Magyarországon 2014-ben is egy minden szempontból demokratikus folyamat során választhassák ki a polgárok azokat a politikai erőket, amelyekre a hazájuk sorsát bíznák - írták.

Véleményük szerint a vétó esély arra, hogy az Ab a "magyar jogállamon esett számtalan folt közül letöröljön egy különösen nagyot".

A Fidesz üdvözli az államfő döntését

A Fidesz-frakció üdvözli Áder János államfő döntését, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárásról szóló törvényről.

A kormánypárt parlamenti frakciója csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: egy új választási rendszer nagyon sok részletszabályt tartalmaz, fontosnak tartják, hogy ezek mindegyikéről véleményt nyilváníthassanak az alkotmánybírák.

Közölték továbbá, hogy az új szabályozás Európa egyik legmodernebb választási rendszerét hozza létre. Az új szabályozás megkönnyíti a pártok indulását, független intézményekhez rendeli a választások adminisztrációját és felügyeletét, a polgárokat tudatos választási részvételre hívja fel, és biztosítja a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét.

A DK csalódott Áder János döntése miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) csalódottságát fejezte ki Áder János döntése miatt, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárásról szóló törvényről.

Molnár Csaba ügyvezető elnök csütörtök esti, az MTI-hez eljutattott közleménye szerint a párt azért csalódott, mert a köztársasági elnök az eljárási törvény lényegét adó előzetes regisztrációt nem, csak egyes részletszabályokat talált alkotmányellenesnek. "Érthetetlen" módon azt sem indítványozza az elnök, hogy az Alkotmánybíróság szüntesse meg azt az alkotmányellenes diszkriminációt, hogy csak a határon túli magyarok regisztrálhatnak levélben, a Magyarországon élő magyar állampolgárnak erre nincs joga - írta.

A DK a döntés után arra kéri az Ab-t, vizsgálja meg az előzetes regisztráció nemzetközi szerződésbe ütközését, az ombudsmantól pedig azt, hogy forduljon az Ab-hoz az előzetes regisztráció vizsgálatát kérve. A párt levélben fordul továbbá José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy az előzetes regisztráció miatt indítson kötelezettségszegési eljárást az Orbán-kormány ellen.

Olvasóink írták

  • 12. rt0831 2012. december 08. 15:38
    „Együgyü,te nem is vagy együgyü,csak a neved buta!”
  • 11. Együgyű 2012. december 08. 08:50
    „,,Áder aggályos részeket talált a regisztrációs előírásokban"
    Áder János államfő a népe fele is kegyesen tett egy jelentéktelen gesztust a saját érdekében. Orbán Viktorunknak is a tettével jelezte, hogy valójában a hűbérese maradt. A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad, szindróma most is érvényesül. Most a pöttyös labda átkerült az Alkotmánybírósághoz. Ennek fényében a demokrácia és az egyenlő elbírálás jegyében milyen döntést mer hozni a taláros felekezet.”
  • 10. varadipal 2012. december 08. 07:34
    „Ahhoz, hogy az alaptörvényben rögzített választójogommal éhessek, korlátot állítottak fel, amelyet, ha nem ugrok át, nem élhetek a választójogommal.22.-es csapdája, Joseph Heller kisinas.”
  • 9. OkosKata 2012. december 07. 11:59
    „Mindegy miért tette. Továbbra is azt kérjük álljon ki az emberek érdekében. Érezze meg, hogy nem pátpolitikai érdekeket , hanem a népet kell szolgálnia.”
  • 8. szandokán 2012. december 07. 09:24
    „Ádernak azt mondta,Orbán,hogy hivatalból találjon kifogást a törvényben,aztán minden maradjon a régiben mert különben ki van rugva.Ez igy müködik.”
  • 7. zehn 2012. december 06. 21:18
    „Illúzióink ne legyenek. Szemfényvesztő színjáték folyik. Majd az alkotmánybíróság módosíttat esetleg néhány jelentéktelen részletet, majd szépen törvényessé teszik ezt az ocsmány, Európa szerte elfogadhatatlan pofátlanságot. Senkinek szava nem lehet,mert a törvény őrei is jóváhagyták. Addig is Áder úr, Mátyás király szerepében tetszeleghet.”
  • 6. queenmargareth1 2012. december 06. 20:52
    „6:)hogy mi mindent kitalálnak egy posztért:)))))))))))))”
  • 5. Tsaba 2012. december 06. 20:42
    „queenmargareth1, az ország neve: Magyarország, államformája: köztársaság, ezért van köztársasági elnökünk.”
  • 4. Power 2012. december 06. 20:41
    „Ennek a ha akarok regisztrálok, ha akarok nem regisztrálok...a választópolgárok szempontjából nincs értelme. Vagy ne legyen regisztráció, vagy legyen kötelező.”
  • 3. queenmargareth1 2012. december 06. 20:39
    „Valaki megmondja, miért van köztársasági elnök, ha nem vagyunk köztársaság?Csak Magyarország vagyunk.Tehát?”
  • 2. queenmargareth1 2012. december 06. 20:29
    „Húha, őt is leváltják:))))))))”
  • 1. roxper 2012. december 06. 20:25
    „A jancsi-golyóstoll cserével annyit elértünk, hogy van egy kis színjáték és nem ír alá mindent szó nélkül elsőre, csak másodjára, ilyen kérem a magyar jogállam a 21. század elején...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

CÖF: Gyurcsány ˝hazugságbeszédét˝ folytatja Bajnai

A civil szervezet felszólította Bajnai Gordont és Szigetvári Viktort, hogy hagyjanak fel… Tovább olvasom