![]() |
| Áder János |
Áder János életrajza:
Áder János 1959. május 9-én született Csornán.
1977-ben a győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium tagja volt. Tanulmányai befejezése után egy évig tanácsi jogi előadóként dolgozott, majd 1986-tól 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetében volt tudományos munkatárs.
1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón. 1988 áprilisában belépett a Fideszbe. 1989-ben szervezete képviseletében részt vett a háromoldalú politikai egyeztető megbeszéléseken, tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának a választásokkal kapcsolatos kérdésekkel és a választójogi törvénnyel foglalkozó I/3. politikai albizottságban. 1989-ben tagja volt az Országos Választási Bizottságnak. Az 1990-es országgyűlési, illetve az 1994-es országgyűlési és az önkormányzati választásokon a Fidesz kampányfőnöke volt. 1992-1993-ban a Fidesz Országos Választmányának elnökeként dolgozott, 1993-ban a párt alelnöke, 1995-1997-ben és 1999-2000-ben, majd 2002 májusa és 2003 májusa között pártja ügyvezető alelnöke volt.
1990-től 2009-ig országgyűlési képviselő volt: 1990-ben és 1994-ben országos listán, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban a csornai választókerületben lett országgyűlési képviselő. 1990-1992-ben pártja egyik frakcióvezető-helyettese volt. 1997. szeptember 9-én az Országgyűlés alelnökévé választották. Az 1998-2002-es parlamenti ciklusban házelnökként tevékenykedett. A 2002. május 14-én megalakult Országgyűlésben a Fidesz-képviselőcsoport helyettes vezetője lett, majd július 15-től a ciklus végéig ő vezette a frakciót.
2006 májusa és 2009 júliusa között Áder János ismét az Országgyűlés alelnökeként dolgozott. 2009. június 7-én az Európai Parlament (EP) képviselőjévé választották, munkáját a 2009. július 14-én megalakult európai néppárti frakcióban folytatta. Tagja lett a frakció elnökségének, az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságnak, 2010 októberéig tagja volt az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságnak is. 2012. január 23. óta alelnöke az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának.
Nős, felesége bíróként dolgozik, négy gyermekük született.
Ez a bajuszos bácsi, csak figyelem elterelés!
37,38, 39.etc...
Valóban nem olyan.
2007-ben bejelentette, hogy indulni kíván a 2009-es európai parlamenti választáson, nyilván azért, mert nem fért közelebb a fazékhoz. Cserben hagyott minket, most meg zor bán aláírógépet keres.
Mitől lett jobb nekünk az ő EU-s képviselőségével? 12 egy tucat. Nem gondolnám hogy képes lenne plagipali után hathatósan helyre tenni az ország,és a KE tekintélyét. Nincs valaki más??????????????
Tanulmányai befejezése után egy évig tanácsi jogi előadóként dolgozott, majd 1986-tól 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetében volt tudományos munkatárs.Na akkor öt évet dolgozott az után politikus lett és a szüleim meg az én véremet szívja a többi sza..fas..úval akik a parlamentbe ülnek!
Margit!
Nem csesztet Teged senki!
(Te azt csak szeretned)
....és amiről nem tudunk, nem is létezik...Egyik alkalommal sem kapott elég nagy büntetést, mi viszont mindkét alkalommal túl nagyot. Elvettem voolna én is tőlük a bányászatot és csak egy kis mezőföldet hagytam volna. Megnézném hol tartanának.
Hónapok hosszú sora óta hangoztatja megtagadta magyarságát, ezügyben leveleket írt.
Nem én írtam róla:exmagyar:ő írta.
Nézd meg amiket ír:mindenhol csak minket csesztet.
72. Queenmargareth 2012.04.17. 19:42
Attól tartok, kedves, hogy ez túl bonyolult probléma ahhoz, hogy itt megnyugtatóan rendezni lehessen. De kérem, annyit fogadjon el, és próbálja érteni, hogy sem a magyar, sem a német nép kollektív felelősségének az emlegetése nem célravezető, mert nem visz bennünket közelebb a megoldáshoz, csak a további árokásásra nyújt, de arra kitűnő lehetőséget, mert a lélekromboló bűntudat ébresztgetésével megmérgezzük egymást és magunkat - feleslegesen. Egészen nyilvánvaló például, hogy sok német embernek volt valamiféle tudomása, balsejtelme a környezetében is zajló borzalmakról, a városától néhány kilométerre lévő lágerek szörnyűségeiről is, ugyanakkor azt is tudta, hogy könnyen ott találhatja magát, ha nem marad csendben. Ez ugyan nem mentség a hallgatásra, de talán jobban érti az akkori, ép ésszel alig felfogható légkört és embernyomorító, lélektorzító hatásait, ha ezt is figyelembe veszi.
Úgy gondolom, Mignon tisztában van ezzel, és éppen azért… Tovább olvasom »
Bocs, még annyit, hogy a német nép bűnös népirtásban. Mocskát semmi nem mossa le és feledésbe sem merül.
Azért is bűnös, mert, ha a zsidó, cigány, meleg és más ember ártatlan és ezt mindig hangoztatni kell és igaz, hogy ártatlan, szörnyű kínhalált haltak kezük által.
Nem csak Hitler ölt és adott parancsokat!!!
A kereszténysége mögé szokott bújni. Valószínű római katolikus, mert ott mindent megbocsátanak.
Álljon oda exmagyarként, németként egy kiirtott pl zsidó család megmaradt sarjához és kérjen bocsánatot a nép vezetőinek nevében. Mondja neki:Nem fájt az Mondja el, miért nincs családja.
70. tucat 2012.04.17. 18:02
Bezzeg bennünk bűnt ébresztenek, nekünk állandóan emlékeznünk kell. És Ő aki itt született igen, de igen sokszor megbántotta volt honfitársait bűnüket felróva!
A haragját nem az államra illetékesekre fújja, hanem erre a tájra, minket kritizál, mi vagyunk bűnösök, hogy nem mentünk el itthonról.Németország hogyne fogadta volna be! Be kellett bizonyítani, hogy már nem gyilkol.
Amikor ő kiment elmondása szerint! csak 25 év telt el a borzalmaktól.
Itt kellett volna bizonyítania, de csak szegénységi bizonyítványát tudja felmutatni 30 diplomával 8 nyelvtudással, melegimádatával és a mi itt maradtak köpködésével.
Ő már rég hangoztatja nem magyar...Akkor??????milyen jogon oktatgat itt mindenkit?
68. Queenmargareth 2012.04.17. 16:35
Eszerint a német nép bűnös lenne? Élhet még a borzalmakat elkövetők közül néhány, remegő kezű, önmagáról is alig tudó aggastyán, de a ma élő német emberek csak nem tehetők felelőssé a nagyszülők és a dédszülők bűneiért, vagy mégis, mondjuk "hetedíziglen"? Ott is vannak antiszociális gondolkodású, akár fasiszta ideológiát képviselő emberek és csoportok? Igen, sajnos, és komoly fejtörést okoz a demokratikus elvek és értékek mentén működő társadalomnak a jelenségek kezelése, mert nem a le-, hanem a meggyőzés eszközeit preferálják arrafelé, amíg csak lehetséges.
Másrészt, ha már ilyen élesen látjuk a bűnök kivilágított országútját, akkor mi miért sodródunk a felhajtóra - egyelőre matrica nélkül? Ha tovább araszolunk, akkor azt is könnyen megkaphatjuk a szélvédőnkre, de azzal csakhamar a leállósávba szorulunk, ott meg sokáig nem maradhatunk...
Régóta olvasgatom ezt a "fröcsögő exmagyart", de még sosem találtam bántónak a jelenlétét,… Tovább olvasom »
68. Queenmargareth 2012.04.17. 16:35
??? :S
hirdetés
