Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Áder újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra

Az államfő a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényeket küldte vissza a parlamentnek.
Áder János államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott törvényeket.

Az államfő az információs önrendelkezési jogról szóló törvény módosításáról a Kövér László házelnöknek küldött levelében azt írta, álláspontja szerint az a közérdekű adatok megismerése tekintetében jogalkalmazási nehézséget okozhat. A másik jogszabályban pedig szerinte olyan rendezetlen kérdések maradtak, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezethetnek.

A köztársasági elnök felidézte, hogy az úgynevezett Info-törvény új bekezdéssel egészült ki, amely kizárja az Info-törvény alkalmazását a külön törvényben szabályozott tájékozódási, iratmegismerési, betekintési és másolatkérési jogokra.

Fidesz: figyelembe vesszük az államfő véleményét

A Fidesznek fontos Áder János köztársasági elnök véleménye, azt a kormánypárti frakció teljes mértékben figyelembe fogja venni, "amikor a törvényjavaslat további sorsáról" dönt - közölte a párt országgyűlési képviselőcsoportja csütörtökön az MTI-vel arra reagálva, hogy az államfő két törvényt visszaküldött megfontolásra a parlamentnek.

Álláspontja szerint a szabályozásból a jogalkalmazó számára az a téves következtetés vonható le, hogy a külön törvények szerint lefolytatott eljárásban érintett személyeket megillető jogorvoslat lehetősége megszűnik, noha ezekben az esetekben eziáig sem az Info-törvény passzusai voltak alkalmazandóak, hanem az egyes külön törvények által biztosított iratmegismerést, tájékozódást szabályozó jogszabályok rendelkezései.

Megítélése szerint a módosítás helyes értelmezésének feltétele az, ha a módosított rendelkezés utal arra, hogy a változtatás nem eredményezheti a más jogszabályban biztosított közérdekből nyilvános adatok és a közérdekű adatok megismerhetőségének korlátozását.

Áder János emellett idézi levelében azt a passzust, amely arról szól, hogy a közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a külön törvényben szabályozott ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és -kezelést.

Álláspotja szerint a módosítás a közérdekű adatok megismeréséhez való jog korlátozásának terjedelmét nem határozza meg pontosan a külön törvényben szabályozott ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványainak mélységére és terjedelmére való utalással. A közfeladatot ellátó szerv túl széles körű mérlegelési lehetőséget kap annak megítélésére, hogy mi az a tartalmi tájékoztatás, ami már egy ellenőrző szerv "kényszerjellegű" adatbetekintési körébe vonható - fogalmazott az államfő.

Szükségesnek nevezi, hogy a jogalkotó megalkossa azt a jogszabályt, amely a közérdekű adatok megismerésével kapcsolatos költségtérítés mértékének megállapítása során figyelembe vehető költségelemeket és azok legmagasabb mértékét, valamint a másolatként igényelt dokumentum jelentős terjedelmének megállapítása során alkalmazandó szempontokat határozza meg. Áder János rámutat: ezen aggályok különösen nagy hangsúlyt kapnak azért is, mert a módosítást a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

Az agrárkamarai törvény módosítása megszünteti a megyei elnöki tisztségnek az országos elnöki, illetve alelenöki tisztséggel kapcsolatos összeférhetetlenségét.

Az államfő szerint azonban ezt követően a törvényben olyan rendezetlen kérdések maradtak, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezetnek. Szabályozatlan marad, hogy a több tisztséget betöltő személy milyen rendelkezések szerint gyakorolhatja jogait, illetve teljesítheti kötelezettségeit - írta megfontolásra visszaküldő levelében Áder János, rögzítve: az összeférhetetlenségi szabályok egyértelmű rendezése nélkülözhetetlen a kamara törvényes és zavartalan működéséhez.

A parlament kivételes sürgős eljárásban fogadta el április 30-án azt a fideszes indítványt, amely alapján az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, a közérdekű adat megismerésére irányuló igény pedig nem eredményezhet az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést. Az indoklás ezt azzal egészíti ki, hogy azokat a "visszaélésszerű adatigényléseket", amelyek az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályoznák, nem kell teljesíteni.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény kivételes eljárási rendben történő tárgyalásából ellenzéki képviselők - köztük az MSZP-s Bárándy Gergely, az LMP-s Schiffer András, Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) és a jobbikos Apáti István is - arra következtetett az előterjesztés vitájában, hogy a kormányoldal korlátozni akarja a trafikpályázatok megismerhetőségét. Ezt az előterjesztők nevében Vas Imre és Répássy Róbert igazságügyi államtitkár is cáfolta. Az ellenzék azt is kifogásolta, hogy a változtatásokat a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

A másik, április 29-én elfogadott jogszabály szerint a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a jövőben területi szervezeteinek elnökei közül is választhat országos elnököt, illetve alelnököt, miután az Országgyűlés eltörölte az ezt tiltó összeférhetetlenségi szabályt. Fenntartották ugyanakkor, hogy az országos főtitkári tisztségét továbbra sem töltheti be a kamara megyei elnöke.

A kezdeményezők indoklásukban arra hivatkoztak, a kamara megyei és az országos szervezete egymással szorosan együttműködik, közöttük nincs olyan érdekellentét, amely alátámasztaná a megyei elnökök országos szerepvállalásának korlátozását, ráadásul ilyen szabályozást a gazdasági kamaráknál sem alkalmaznak. A javaslatra az ellenzékieken kívül négy kormánypárti politikus - köztük Ángyán József korábbi agrárállamtitkár - is nemmel szavazott.

Áder János tavaly nyári beiktatása óta összesen tizenegy törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek, míg a választási eljárási törvénynél előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab). Aggályai nyomán az Ab eltörölte a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokat.

Olvasóink írták

  • 1. Őszödi 2013. május 09. 20:59
    „Szomorú, hogy Áder urat nem érdekli az elődje által aláírt alkotmányellenes törvények. Magyar embereket fosztotta meg a kormány a törvények által megállapított nyugdíjaiktól. Ez lenne a jogállamiság?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden negyedik szállítmány feketefuvar a szlovák-magyar határon

A pénzügyőr egységek három hónapon át tartották megfigyelés alatt a főbb útszakaszokat és szedték ki… Tovább olvasom