Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Adventi hétvégék Óbudán

Koncertek, bábelőadások és meseszínház mellett táncház, dob-show és kézműves foglakozások is szórakoztatják az óbudai Fő térre látogatókat. Advent első hétvégéjén a könnyűzene áll a programok középpontjában.
Szombaton a közönség egyebek mellett a Napraforgó Meseszínház előadását tekintheti meg Elvarázsolt királyfi címmel, de a Forgatag Együttes tánc-show-ja, a Celebrate Együttes koncertje és a Budapest Bár is színesíti a programokat. Vasárnap a többi között az Óbudai Népzenei Iskola műsora, a Vaga Banda Tűzzsonglőr előadása és a Tom Stormy Trio várja a látogatókat. A Világzenei hétvége szombati programjai között egyebek mellett a Bóbita Zenekar, valamint az Őszike és Víziorgona utcai Nyugdíjasház karácsonyi előadás látható, délután tradicionális japán dobshow, a Sheket Együttes, Szalóki Ági és a Kerekes Band szórakoztatja a közönséget. Másnap a Rák Béla Combo, a Concord Trió és a Lumen Christi Gospel lép színpadra.

A Magyar népzene hétvégéjén, december 12-én egyebek mellett a Harrer és Kiskoruna Nyugdíjasház műsora, Csilla koncert, prímástalálkozó és a Tükrös Együttes koncertje, 13-án pedig a Kincső Néptáncegyüttes, Ferenczi György és a Rackajam várja az érdeklődőket. A Jazz hétvégét december 19-20-ra szervezték, szombaton a Hahota Gyermekszínház Mikulás bácsi bajban van című előadása, a Makoonga Jazz Fusion és a Benkó Dixieland Band, másnap a Pozsár Eszter Quartet és a Hot Jazz Band szórakoztatja a látogatókat - közölte a szervező az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint belépő nincs a rendezvényen, a látogatóknak azonban kóstolópoharat kell vásárolniuk, ha fogyasztani szeretnének. A poharak értéke 500 forint. A korcsolyapálya használata ingyenes a rendezvényre érkező vendégeknek szombattól január 31-ig.

A Fő téri programok mellett Békásmegyeren és Csillaghegyen is karácsonyi hangulat fogadja a látogatókat. A Csobánka téren december 14-20 között karácsonyi vásár, 20-án a Diótörő prózai változata és a Manókonyha fokozza a hangulatot. Az Óbudai Kulturális Központban (ÓKK) 28-án Lajkó Félix koncertre.

Csillaghegyen december 12-én Mikulás és Luca napi kézműves foglalkozásra, december 17-én pedig a Nyiss kaput, angyal című bábelőadásra invitálják a családokat. A Csobánka téren december 12-én Luca napi táncház, 13-án Benkó Dixieland koncert Békáson, 19-én a San Marco utcában pedig Zséda koncert szórakoztatja a közönséget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felszámolhatják a Bormarketig Nonprofit Kft.

A Magyar Bormarketig Nonprofit (MBM) Kft. tulajdonosai szerint sürgős segítségre szorul, ezért Gráf… Tovább olvasom