Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Államtitkokról nem kérdezik Kovács Bélát az EP-ben

A jobbikos politikussal szemben a Alkotmányvédelmi Hivatal 2014. április elején tett feljelentést.
Az Európai Parlament jogi bizottságában a képviselők a Legfőbb Ügyészség legutóbbi levele alapján kérdezik majd meg Kovács Bélát mentelmi ügye tárgyalásakor, és e levél nem tartalmazott érzékeny információkat - mondta Nina Slaoranta, az EP kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek.

A lap keddi számában idézi a szóvivőt, aki elmondta: a jogi bizottság február 23-24-én ülésezik, de még nem tudni, hogy napirendjén szerepel-e majd a kémkedés gyanújába keveredett jobbikos Kovács Béla EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztése.

A szóvivő hozzátette: az ülés zárt lesz, mint minden mentelmi jogot érintő esemény.

A lap írásában emlékeztet arra, hogy a jobbikos politikussal szemben a Alkotmányvédelmi Hivatal 2014. április elején tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal.

Az EP elnöke júliusban jelentette be, hogy a magyar hatóságok kérték Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését, majd az ügy az EP jogi ügyekkel foglalkozó bizottságához került. Január elején derült ki, hogy a testület a magyar ügyészség által benyújtott dokumentumok alapján elegendő okot lát arra, hogy tárgyaljon az ügyben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három éve állt le a Malév

A Malév felszámolása 2014 december végével sem ért véget, legutóbb június végéig hosszabbította meg… Tovább olvasom