Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Állapotrögzítéssel kezdődött a háromnapos kormányülés

Állapotrögzítéssel indult a háromnapos rendkívüli kormányülés szombaton, a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatok vasárnap kezdődnek - közölte Varga Mihály.
A Miniszterelnökség államtitkárának tájékoztatása szerint a kormányülésen a kabinet tagjai mellett jelen volt több "külsős" vendég is: Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, Járai Zsigmond és Bod Péter Ákos egykori jegybank-elnökök, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke, Patai Mihály tőzsdeelnök, valamint Török Ádám, a Költségvetési Tanács tagja.

Varga Mihály elmondta: az ülésen tájékoztatót tartott az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság megállapításairól, a meghívottak pedig ismertették véleményüket.

Tájékoztatása szerint mindenki osztotta azt a helyzetértékelést, amelyet a tényfeltáró bizottság vezetőjeként tett.

Olvasóink írták

  • 1. varadipal 2010. június 06. 13:03
    „Az első napon megállapíthatják, hogy Kósa és Szíjártó mekkora kárt okozott a meggondolatlan pofázásukkal a devizehiteles családoknak, és az exportáló vállalkozásoknak, meg a nyaralni készülőknek, a második és harmadik napon megvitatják, hogy ezt a baromságot adócsökkentéssel hogyan lehetne rendbe hozni. Az új kormány 2 hét alatt küldte a forintot padlóra, és nyomorította meg a választóit. Másképp süt a nap.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alacsony kikiáltási árak a Képcsarnok aukcióján

Nagy érdeklődés kísérte a Képcsarnok szombati aukcióját, sokan vettek részt a budapesti árverésen,… Tovább olvasom