Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

ÁRVÍZ: Újabb két méteres emelkedés várható

Újabb 50 milliméternyi csapadék hullott szombaton éjjel a Felső-Tisza vízgyűjtőjén. Emiatt a folyó Vásárosnaménynél a szombaton előre jelzett 600 centiméter helyett várhatóan több mint 800 centiméteren tetőzik.
Két nap múlva, kedden tetőzik a Tisza Vásárosnaménynél. Szombaton még hat méter körüli, vasárnap délelőtt azonban már több mint nyolc méteres vízszintre számítanak a szakemberek - mondta Lucza Zoltán, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. A jelentős emelkedést a folyó ukrajnai szakaszán szombaton éjjel hullott 50 milliméternyi csapadék okozza.

Az áradás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több üdülőkörzetében is komoly gondot okoz. Tivadar, Jánd és Gergelyugornya nyaralóövezetéből vasárnap délelőttig csaknem 3500 embert kellet kiköltöztetni. Tivadaron egy nyári tábor is veszélyben van. Itt gyerekek táboroztak. Gulácsra vitték őket, így nem kell megszakítani a nyaralásukat. A településekre és a Tisza tóhoz vezető utakat lezárták. A hátrahagyott épületeket a rendőrök a polgárőrség segítségével folyamatosan őrzik. Az áradásban eddig senki sem sérült meg és az anyagi kár sem jelentős - mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Olvasóink írták

  • 1. k 2008. július 28. 00:04
    „Na akkor Szegeden mennyire jön fel, már most az alsó lépcsők áznak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hírességek után vizsgálódik az APEH

Nemcsak az átlagembereket, a hazai hírességeket is megtalálja az adóhivatal. Néhány hónapja Sas… Tovább olvasom