Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Átszabná a Fidesz a fogyasztóvédelmet

A gazdaság tárcához rendelné a fogyasztóvédelmet a Fidesz, egyszersmind racionalizálná a több tucat fogyasztóvédelmi jogkörrel felruházott állami intézmény feladatait. Koszorús László, a párt szakpolitikusa szerint már az általános iskolában el kellene kezdeni a tudatos fogyasztói magatartásra való nevelést.
Indokolt volna, ha a fogyasztóvédelmi ügyek a szociális minisztériumtól újra a gazdasági tárca hatáskörébe kerülnének - mondta Koszorús László Fidesz-képviselő a Magyar Márkaszövetség éves tisztújító közgyűlésén, a szövetség szerdán kiadott közleménye szerint.

A szakpolitikus azt is mondta, hogy minél előbb meg kell újítani az állami fogyasztóvédelmet. Ma Magyarországon 48 fogyasztóvédelmi jogkörrel felruházott állami intézmény van, hatékonysági és megtakarítási szempontok alapján is érdemes lenne ezt racionalizálni - idézi őt a közlemény.

Hozzátette, a tudatos fogyasztói magatartásra való nevelést már az alapfokú oktatási intézményekben meg lehetne kezdeni. A fogyasztóvédelem nem az állam egyoldalú gyámkodása az emberek felett, nem az államkassza hizlalásának eszköze a piaci szereplők kampányjellegű büntetgetésével: hosszabb távon szervezőkoncepciója lehet nagyobb rendszereknek, így a környezettudatos tervezésnek, az oktatásnak, de akár a gazdaságpolitikának is - jelentette ki.

Olvasóink írták

  • 1. mitudomain 2010. május 13. 00:17
    „átszabNÁ, adót csökkenteNE....
    Most azért van minden mondanivalójuk feltételes módban mert nem tudják mit is kellene csinálni? 2/3-nál már nem tudnak az ellenzékre mutogatni, és nincs NÁ, NE...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsőfokú árvízvédelmi készültség a Sajón

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy… Tovább olvasom