Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Az új önkormányzati finanszírozási rendszert folyamatosan monitorozni kell

A kormány tavaly adósságkonszolidációval segítette a kiegyensúlyozott gazdálkodás feltételeit.
Az új önkormányzati finanszírozási rendszert folyamatosan monitorozni kell, így szükség esetén kiigazítás is lehetséges - írja a Napi Gazdaság szerdai számában a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján.

A tárca a gazdasági napilappal egyebek közt azt is közölte, hogy a települések a helyi önkormányzati alrendszer előzetes költségvetési mérlege szerint 2500 milliárd forint bevétellel gazdálkodhatnak 2015-ben.

A lap írása szerint a szektor az Európai Uniótól is milliárdokra számíthat a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban, az ehhez szükséges feltételeket az önkormányzatoknak kell megteremteniük, a költségvetés továbbra is a tavalyival azonos összeget, 16,9 milliárd forint támogatást biztosít az önkormányzatoknak és társulásaiknak az európai uniós fejlesztési pályázatainak önerő-kiegészítéséhez.

A kormány tavaly adósságkonszolidációval segítette a kiegyensúlyozott gazdálkodás feltételeit, az adósságállomány átvállalása négy ütemben 1369,1 milliárd forintot tett ki, összesen 2083 önkormányzatot, illetve társulást érintett, sok helyhatóság azonban mégis gondokkal küzd, például a tulajdonukban lévő vállalatok összes tartozása már az 1000 milliárd forintos plafont veri - írja a Napi Gazdaság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az idén is lehet pályázni a betöltetlen háziorvosi állásokra

Bár tavaly csaknem negyvennel csökkent a tartósan betöltetlen háziorvosi állások száma, még így is… Tovább olvasom