Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Az újszülöttek is kapnának személyit és adóigazolványt

Nyártól az újszülöttek is kapnának személyi igazolványt egy törvényjavaslat szerint. Így nem kellene kétévente útlevelet csináltatni a gyerekeknek, ha európai uniós országba utaznak.
A személyi igazolványt is cserélni kellene, de az útlevéllel szemben a személyi 14 éves korig ingyenes lenne. A tervezet szerint a személyivel együtt minden újszülött megkapná első TAJ-kártyáját és adóigazolványát is.

A szülőknek bizonyos esetekben elég a személyi, ha egy szomszédos országba utaznak, a 14 évesnél kisebb gyerekeknek viszont útlevelet kell csináltatni. Mivel még változnak a vonásaik, az útlevelet kétévente cserélik, ami most alkalmanként 2 ezer forintba kerül. Lakcímkártyájuk már van, egy törvényjavaslat szerint azonban nyártól személyi igazolványuk is lenne a gyerekeknek. Így a külföldi utazáshoz - az uniós országokba - nem kellene többé útlevél. Az első személyi igazolványt közvetlenül a születésük után kapnák meg a gyerekek.

Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára azt mondja: szeretnék lehetővé tenni azt is, hogy ne csak a személy igazolványt kapják meg a kicsik, hanem egyben olyan okmányokat is, ami után a TAJ-kártyát és az adóigazolványt hivatalból megkapja a család.

A személyi alkalmankénti cseréje 14 éves korig ingyenes lenne. A lakcímkártyára pedig nemcsak a címet, hanem a szülők nevét és elérhetőségét is ráírnák. A javaslatról még decemberben szavazhat az Országgyűlés. Ha elfogadják, jövő júliustól minden újszülött kapna személyit. A korábban születetteknek külön kellene kérni az okmányt.

Olvasóink írták

  • 10. Mathiasking 2008. december 01. 12:08
    „Ekkora baromságot! Méghogy személyi igazolványt! Talán a külföldön élőknek az adószámot hova kézbesítik?
    Egyébként egy ismerősöm kint él a családjával külföldön évek óta, az ott született gyermek nem kaphat magyar útlevelet, csak ha hazajönnek és itt készítik el. A probléma csak annyi, hogy addig amíg haza jönnek hogyan hozzák át a gyereket a határon okmányok nélkül. A másik probléma, hogy nem garantálják azt, hogy 1 hét alatt elkészítik és kézbesítik az okmányokat. A kinti nagykövetség meg nem vállalja a rizikót sőt az ügyintézést sem.”
  • 9. zoltanz 2008. december 01. 11:39
    „Mert 6 év múlva is úgy néznek majd ki a gyerekek, mint újszülött korukban? Megint egy íróasztal mellől születik vadbarom rendelet. Vagy talán az egész országra kiterjedő retardáció várható a következő nemzedék vonatkozásában? Idióták....”
  • 8. ovis 2008. december 01. 08:25
    „Na végre valami épelméjű ötlet!!!”
  • 7. Giga 2008. december 01. 07:59
    „Az én lányomnak születése után 5 nappal jött az adókártya automatikusan... kapott taj-t is. Mi ebben az új?”
  • 6. gabianya 2008. december 01. 07:38
    „Minek adókártya?hogy a kaikspelus után is adózzanak????”
  • 5. belabacsi 2008. december 01. 06:44
    „nonszensz! ezek télleg megbolondultak - pszichiatriai alkalmassagi vizsgalatot követelünk a képviselöknek?!lol?”
  • 4. Logaritmus 2008. december 01. 02:25
    „micsibucsi: törvényes képviselő erre való.”
  • 3. KolompárRómeó 2008. november 30. 20:55
    „Fénykép pedig nem lesz 4 éves korig, úgyis tök egyforma mindegyik :D”
  • 2. micsibucsi 2008. november 30. 20:08
    „Ok-Ok de hogy veszik át a szerencsétlenek?? Hiszen alá kell írni az átvétel megtörténtét!! Hmmm ?????”
  • 1. blossom 2008. november 30. 20:05
    „na ezt a kulfoldon eloknek is igy legyen!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fennakadt támogatások

Idén több mint 188 ezer darab területalapú támogatásigénylést fogadott be a Mezőgazdasági és… Tovább olvasom