Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Balesetben meghalt az egyik magyar üzlethálózat alapítója

Tragikus balesetben meghalt a G’Roby cégcsoport alapítója és névadója, Gárdonyi Róbert - közölte a cég szerdán.
Gárdonyi Róbert és 21 éves fia Dél-Afrikában túráztak, ahol november 19-én terepjárójukkal eddig ismeretlen körülmények között frontálisan összeütköztek egy másik autóval. Mindkét jármű vezetője és egy-egy utasa a helyszínen meghalt.

A GíRoby cégcsoport vezetését évek óta öttagú igazgatóság látta el, amely az alapító nélkül teljes hatáskörrel működik tovább, halála a cég működését nem veszélyezteti - áll a közleményben.

A cég 1992-ben alakult, elsősorban élelmiszerkereskedelemmel foglalkozik, hat szupermarketet üzemeltet Budapesten. 1997-től indították el a házhoz szállítást, 2000-től pedig az internetes áruházat.

Olvasóink írták

  • 11. törpilla13 2010. november 24. 23:21
    „És elég szomorú, hogy semmi együttérzés nincs az emberekben..”
  • 10. törpilla13 2010. november 24. 23:19
    „Kedves cumania! A ki ez kérdésedre a válasz: olyan valaki, aki letett valamit az asztalra és mellesleg valakinek a fia, a testvére és az apja. Ha ennyire nem érdekel a dolog, akkor nem kéne ilyen primitív stílusban hozzászólni!

    Amúgy a g´robynak Budapesten vannak üzletei, úgyhogy nem csodálom, hogy nem ismeritek!

    Részvétem!”
  • 9. AzthisziSzentFerencHogyFranzvon 2010. november 24. 22:35
    „Részvétem.
    Tulajdonképpen ki is ez?”
  • 8. almaszósz 2010. november 24. 20:44
    „G´Roby - Számomra is ismeretlen.”
  • 7. bütyök 2010. november 24. 19:51
    „hmm.. én nem szarom le. de csak azért,mert vagy fél évi fizum az út oda. XD”
  • 6. cumania 2010. november 24. 19:27
    „Miért is kellene, hogy érdekeljen? Ki ez? Ki nem szarja le?”
  • 5. CID 2010. november 24. 18:42
    „Életemben nem hallottam róla.”
  • 4. smalltown 2010. november 24. 18:10
    „reszvetem!”
  • 3. varadipal 2010. november 24. 15:12
    „51-2008-ig Pesten éltem, de még soha nem hallottam sem róla, sem az üzleteiről. Régen arra mondták, hogy elment a halálért, akit elküldtek valamiért, és soha nem tért vissza.”
  • 2. KolompárRómeó 2010. november 24. 15:05
    „Hát igen, az egyszer normál melóst ilyen veszély nem fenyegeti.”
  • 1. KamuNeni 2010. november 24. 15:01
    „Minek ment afrikaba? Biztos a szomszedok kuldtek el.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halál az élményfürdőben - vádemelési javaslattal zárult a nyomozás

A BRFK vádemelési javaslattal lezárta a 2009 júliusában, egy budapesti élményfürdőben történt… Tovább olvasom