Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Balog Zoltán már hétfőn tárgyalna a HÖOK-kal

Újból egyeztetésre hívta jövő hét keddre a HÖOK elnökségét az emberi erőforrások minisztere. Elfogadták.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter arra kéri a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) vezetőit, hogy a tervezett keddi időpont helyett már hétfőn tárgyaljanak a felsőoktatás átalakításáról.

A miniszter ezt a vasárnapi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be. Kérését azzal indokolta, hogy így a szerdai kormányülésig a hallgatók javaslatait is be tudják építeni előterjesztésükbe.

Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI kérdésére elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidelitas meghívására, a Fidesz ifjúsági társszervezetének tagjaival egyeztetett egy budapesti romkocsmában a felsőoktatás helyzetéről.

HÖOK: nem világos a tandíjmentesség feltétele

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a kormányfő szombati bejelentése alapján nem világos, hogy a 240 pontos minimális ponthatárt elérő hallgatók milyen formában és milyen feltételekkel kerülhetnek majd be tandíjmentesen a felsőoktatásba, mint ahogyan az sem, hogy ez miként érinti a forráskivonás által terhelt intézmények finanszírozását.

A szervezet az MTI-hez szombaton eljuttatott állásfoglalásában kiemelte, hogy a miniszterelnök videoüzenetében az egyetemi ifjúság által megfogalmazott követelésekből csupán a keretszámok kérdését érintette.

Hozzátették: Orbán Viktor szombati bejelentése egyaránt érthetetlenné és megalapozatlanná teszi Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, valamint Giró-Szász András kormányszóvivő eddigi, a keretszámokkal kapcsolatos nyilatkozatait.

Az ő megszólalásaik alapján a kormány más állásponton volt három hete, majd megint másikon egy hete - jegyezték meg.

Közölték: mindezek fényében "a heves diák- és hallgatói ellenállás hatására bejelentett átalakítással kapcsolatosan" a HÖOK elnöksége érdeklődéssel várja a Balog Zoltán miniszterrel történő keddi találkozót, amelyen remélhetőleg konkrét információk hangzanak el a keretszámokat felváltó kormány-előterjesztésről.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton közölte: azoknak, akik elérik a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges követelményeket - ez ma 240 pontos bekerülési határt jelent -, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, "mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak".

A Hallgatói Hálózat nyílt tárgyalásokat akar

A Hallgatói Hálózat csak az érintettek bevonásával történő, nyílt tárgyalásokon megszületett átalakítást fogadja el. Így reagált a szervezet szombat este Orbán Viktor Facebookon megjelent videoüzenetére, amelyben a miniszterelnök kijelentette: el kell törölni a felsőoktatási keretszám-szabályozási rendszert.

Orbán Viktor szombat délután egy budapesti szórakozóhelyen konzultált diákokkal a felsőoktatás helyzetéről. Ezt követően tették közzé a miniszterelnök videoüzenetét, amelyben közölte: akik elérik a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges követelményeket - ez ma 240 pontos bekerülési határt jelent -, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, "mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak".

A Hallgatói Hálózat tudatta: a szervezet örül annak, hogy Orbán Viktor végre meghallotta az országos tiltakozást, viszont nagyon sajnálja, hogy Hoffmann Rózsa államtitkárhoz hasonlóan "nem érti, miről beszélnek a diákok".

"A miniszterelnök ahelyett, hogy szerdán több ezer egyetemista hívásának eleget téve előadta volna ötleteit, ma terrorelhárítókkal körülvéve tartott megrendezett beszélgetést ismeretlen fiatalokkal egy szórakozóhelyen, majd ködösítő nyilatkozatot adott ki a Facebookon. A Hallgatói Hálózat üzeni a miniszterelnöknek, hogy az érintettek bevonásán alapuló konzultációt nem válthatja fel semmilyen pr-akció, csak nyílt tárgyalásokon megszületett átalakítást fogadunk el!" - áll a közleményben.

A szervezet közölte: csak tippelni tudnak, hogy szerdán milyen csomaggal áll elő a kormány, ezért folytatják küzdelmüket a diákok hétfőn elfogadott 6 pontjának érvényesítéséért, követelve a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a keretszámok 2011-es szintre való visszaállítását, a forráskivonás leállítását és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, továbbá azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát, és az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

A doktoranduszok nem értenek egyet a keretszámok csökkentésével

A Doktoranduszok Országos Szövetsége nem ért egyet az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámok csökkentésével, ezért csatlakozik a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája törekvéseihez.

A szövetség az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kifejtette: a keretszámok csökkentése - az esetleges kedvező hitelfinanszírozás ellenére - szűkíti a felsőoktatásba bejutás lehetőségét, és így a szegényebb diákok elől elzárja a társadalmi felemelkedés lehetőségét. Ez a tehetségek elkallódásához, a tudományos utánpótlás szűküléséhez vezet, kisebb, sokszor unikális tudományos műhelyek működésének ellehetetlenítését is okozhatja. Az állami ösztöndíjas férőhelyek számának drasztikus csökkentése már rövid távon is károsan hat majd a doktori iskolák beiskolázási lehetőségeire.

"A magyar felsőoktatásból kikerülő diplomások erős előszelektálása semmiképp sem erősíti a magyar tudomány fejlődésének ügyét" - írták a doktoranduszok. Felszólítják az oktatásért felelős döntéshozókat, hogy haladéktalanul változtassák meg a felsőoktatás közelmúltban bevezetett finanszírozási rendjét.

Azt javasolják: jogszabályban rögzítsék, hogy a felvételi keretszámoknál 10 százaléknál nagyobb változtatást a bevezetés előtt legalább két évvel be kell jelentenie a mindenkori kormányzatnak, a szakmai szervezetekkel való egyeztetés után - olvasható a Doktoranduszok Országos Szövetségének közleményében.

Hétfő óta országszerte több tiltakozó demonstrációt tartottak hallgatók az új felsőoktatási koncepció, elsősorban a keretszámok csökkentése miatt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a héten már többször is beszélt arról, hogy a tiltakozásokat kiváltó számok még csak tervek, még változhatnak.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben újságíróknak azt mondta, hogy a hét végéig megoldják a felsőoktatási reform ügyét. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szombaton az MTI-vel azt közölte, hogy Orbán Viktor diákokkal konzultált a felsőoktatás helyzetéről, és a miniszterelnök várhatóan még a nap folyamán ismerteti álláspontját az ügyben.

Az MSZP-választmány szolidáris a tüntetőkkel és a rektorokkal

Határozatban fejezte ki szolidaritását az MSZP választmánya szombaton a felsőoktatási keretszámok csökkentése miatt tiltakozó diákokkal és a rektori konferenciával.

Botka László, a testület elnöke újságíróknak elmondta: megértik a felháborodást, mivel a kabinet két hónappal a jelentkezési határidő előtt döntött az állami finanszírozású képzési helyek számának drasztikus csökkentéséről.

A Fidesz-kormány elképesztő rombolást hajt végre a felsőoktatásban, 2010-ben még 186 milliárd forint volt az ágazat állami támogatása, idén ez 123 milliárdra apadt, jövőre pedig már csak 105 milliárd lesz - hangsúlyozta. A határozatban a választmány kiáll az egyetemi autonómia mellett.

Botka László elmondta, az MSZP célja, hogy senki ne szoruljon ki a felsőoktatásból családja anyagi helyzete miatt. Ezzel szemben idén a tavalyinál 32 ezerrel kevesebben jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, és ez a tendencia a kormány politikája miatt folytatódni fog. A Diákhitel 2 nem megoldás, mert ebben a tanévben is alig ötezren vették igénybe - mondta.

A szegedi polgármester megerősítette, hogy az MSZP szociális ösztöndíjrendszer mellett tartja lehetségesnek a tandíj bevezetését, úgy, hogy az első év mindenkinek, akit felvettek a felsőoktatásba, ingyenes lenne, majd a jól tanuló és a rászoruló diákokat támogatnák.

Az MSZP-választmány megtárgyalta a párt foglalkoztatási programját is. Erről Botka László elmondta: az elmúlt két évben csökkent a teljes állásban és a piacgazdaságban foglalkoztattok száma, a kormány azonban a közfoglalkoztatás növelésével "manipulálja a statisztikát".

A szocialisták külön programot készítenek a leghátrányosabb helyzetben lévők, a nők - elsősorban az édesanyák - és a pályakezdők foglalkoztatásának növelésére. Az utóbbival kapcsolatban Botka László közölte: javasolják, hogy az állam biztosítson ingyenes átképzést akkor, ha egy pályakezdő fiatal a támogatások ellenére sem tud elhelyezkedni.

A HÖOK ott lesz a keddi egyeztetésen a szakminisztériumban

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ott lesz a jövő keddi egyeztetésen az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke szombaton az MTI kérdésére, miután Balog Zoltán tárcavezető újból egyeztetésre hívta a hallgatói szervezet elnökségét.

A miniszter - aki pénteken a Magyar Rektori Konferencia elnökségével egyeztetett Pannonhalmán a felsőoktatás ügyében - e héten kedden hívta először megbeszélésre a HÖOK elnökségét, majd csütörtökön ismét.
Nagy Dávid HÖOK-elnök keddi válaszlevelében azt írta: az egyeztetésen nem áll módjukban részt venni. Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott.

Hozzátette: ugyanakkor "örömmel állnak" az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

Csütörtökön a HÖOK elnöke válaszlevélben megerősítette, hogy továbbra is nyitottak az egyeztetésre és a kompromisszumos megoldásra. A HÖOK az egyeztetés időpontjául december 18-át javasolta, jelezve, hogy addig az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum megbeszéléseit is lefolytatják.

Korábban

Pénteken Balog Zoltán miniszter a Magyar Rektori Konferencia elnökségével egyeztetett Pannonhalmán a felsőoktatás ügyében.
A miniszter ezen a héten kedden hívta először megbeszélésre a HÖOK elnökségét, majd csütörtökön ismét.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke válaszlevelében akkor azt írta: az egyeztetésen nem áll módjukban részt venni. Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott Nagy Dávid.

Hozzátette: ugyanakkor "örömmel állnak" az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

Olvasóink írták

  • 3. Agyalapi 2012. december 16. 14:42
    „Balog úrnak ebben az ügyben semmi hatásköre nincs, jó, ha tudjátok. Ez az egész egy nagy átverésnek szánt színjáték, a kulisszák mögül a beijedt m-elnök súg Balognak, aki eddig azt hitte, hogy Hoffmann Rózsa az ász.”
  • 2. Léni 2012. december 16. 14:07
    „Balogh Zoltánnak most Orbánnal kellene tárgyalni a kocsmai ígéret be, vagy nem betartásáról
    és annak a fedezetéről!”
  • 1. roxper 2012. december 16. 09:52
    „Majd megfenyegeti őket, hogy mindent tudnak róluk és ha sokat ellenkeznek még az országból is elzavarják őket!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balog: a kormány itthoni munkavállalást vár a diákoktól az állami támogatásért

Megszüntetik a keretszámrendszert, így a minőségi követelményeket teljesítő diákok bekerülhetnek a felsőoktatásba. Tovább olvasom