Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Berentei gyilkosság - 300 ezer a nyomravezetőnek

A bűncselekményt november 10-én jelentették, a rendőrség emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Háromszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a berentei gyilkosság ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője; a bűncselekményt november 10-én jelentették, a rendőrség emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel azt közölte: a rendelkezésre álló információk szerint 2011. november 10-én érkezett a rendőrségre bejelentés arról, hogy egy 80 éves férfit holtan találtak a berentei lakásában.

Hozzátette: a szakértői vizsgálatok megállapították, hogy az idős férfinak olyan sérülései vannak, amelyek "felvetik az idegenkezűség lehetőségét, ennek alapján nem lehet kizárni a bűncselekmény gyanúját".

A megyei főkapitányság vezetője háromszázezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki közvetlenül elősegíti a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható ember, illetve emberek kilétének a megállapítását vagy elfogását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leégett egy újfehértói baromfitelep - Több ezer csirke pusztult el

A tűzhöz 40 tűzoltó vonult ki, akik több mint kétórás megfeszített munkával tudták eloltani a… Tovább olvasom