Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Demonstrál a VDSZ az egyeztetés nélküli kormányzati lépések miatt

Demonstrációt hirdet május 30-ára a Parlament elé a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) - jelentette be Székely Tamás elnök a VDSZ országos titkári értekezlete után. A VDSZ közleménye szerint a vegyipari szakszervezet ezúttal is a kedvezményes nyugdíjak megvonása, a Munka törvénykönyve tervezett változtatásai és az érdekegyeztetés megszüntetése ellen tiltakozik majd.
A VDSZ hétfői közleménye a szakszervezet közelmúltban lezajlott felmérésének tanulságait összefoglalva kitér arra, hogy tömeges demonstrációt várnak az emberek a szakszervezetektől, mert "elegük van az életminőségüket kedvezőtlenül befolyásoló, egyeztetés nélküli döntésekből, amelynek következtében családok százezreinek a megélhetése kerül veszélybe".

A közlemény szerint a kérdőíveken a válaszadók több mint 50 százaléka jelezte, részt venne egy nagy, országos tömegeket megmozgató akcióban, például egy nagy átfogó demonstráción. Az ágazat vezetése erre alapozta a következő, a tervek szerint minden eddiginél nagyobb, konföderációktól független megmozdulását, amelyet május 30-án, hétfőn délután 15 órára hirdetett meg. Az időpontot az Európai Parlament delegációinak a tanácskozására időzítették.

Székely Tamás úgy véli: az akcióra több ezer vegyipari és más ágazatokban dolgozó ember gyűlik majd össze a parlament előtt. "A türelemmel együtt fogy a félelem is, mert az elmúlt időszakban egyre többen felismerték, hogy a szakszervezet nem a közvetlen munkaadók, hanem a munka- és életkörülményeket kedvezőtlenül befolyásoló, egyeztetés nélkül hozott kormányzati döntések ellen tiltakozik" - olvasható a szakszervezeti közleményben.

A közlemény szerint Székely Tamás utalt arra: a kormányzati döntésekkel elégedetlen aktív dolgozók mellett hétfőn a Kossuth téren van a helyük azoknak a nyugdíjasoknak is, akik tiltakoznak az ellen, hogy a döntéshozók az alkotmányban akarják rögzíteni a nyugdíjkedvezmények visszavonását a 62 éven aluliaktól.

A VDSZ és tizennyolc szakszervezet a közelmúltban "Kérdőívvel egy tál ételért" elnevezéssel akciót indított el, amelynek során összegyűjti a kormány szociális kérdéseit tartalmazó leveleket. A leadott küldeményeket a VDSZ újrahasznosítja, s a befolyt összeget a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak ajánlja fel. Az adományokat az ország különböző részén működő szakszervezetek is kosarakba gyűjtik, de a munkahelyi SZB titkárokon keresztül, vagy postán is el lehet juttatni.

A közlemény jelzi: a VDSZ az akció lebonyolításához egyetlen párt segítségét sem kérte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alföldi Róbert újabb botránya - ˝Verbális nemi erőszakot˝ követett el

A KDNP változatlanul és következetesen követeli Alföldi Róbert azonnali távozását a Nemzeti Színház éléről. Tovább olvasom