Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Döntés: a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek

Kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik - jelentette be a kabinet döntését a kormányszóvivő. A rendelkezés 2011-től érvényes.

Nagy Anna csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten hangsúlyozta: a munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott. Ennek több gyermek esetén a maximuma nyolc év.

Az MTI kérdésére közölte, a 40 évbe képzési idő - sem szakiskolai, sem felsőfokú - nem számít bele.

A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a kabinet az Országgyűlés elé terjeszti azt a tervezetet, amely szerint január 1-jétől munkanapok helyett naptári napokban fogják megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani.

Ez több szempontból is előnyös azoknak, akik ügyet intéznek, hiszen így például nem fordulhat elő az, hogy egy hosszú hétvége után olyannyira elhúzódjon az ügyintézés, hogy abból az ügyfélnek nehézségei adódhatnak - tette hozzá Nagy Anna, megjegyezve, hogy az eddigi gyakorlat inkább a hivataloknak kedvezett, a mostani rendszer pedig sokkal inkább az ügyfeleknek fog.

MSZP: a férfiak is mehessenek nyugdíjba 40 év után

Az MSZP támogatja a kormány azon döntését, hogy nyugdíjba vonulhat minden, 40 év munkaviszonnyal rendelkező nő, de azt javasolja, teremtsék meg ezt a lehetőséget a férfiak számára is.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: kíváncsi rá, hogy ez a bejelentés kommunikációs trükk-e, ugyanis a "nemzeti átverés kormánya" csak munkaviszonyról beszél, szolgálati viszonyról nem. Utóbbiba viszont beleszámít a szakképzési idő és a felsőoktatásban eltöltött bizonyos időszak is.

Olvasóink írták

67 hozzászólás
  • 67. alfa258 2010. november 12. 15:50
    „16. hozzászólás zakarandi 2010.11.11. 17:25
    Képzeld el azoknak a nyugdíját pedig én fizettem 40 évig, akik alig tudtak összekaparni 10 év járulékfizetéssel igazolt ledolgozott évet! Lehet, hogy a kedves anyukád is közte van!!! A vámosokra, rendőrökre, az életerős egészséges rokkant nyugdíjasokra nem fröcsögsz, te.......ög????? Azok akik valamilyen úton módon minimálbér mellett luxus kocsival pecóval, tengerentúli utakon vesznek részt nem bántják a csipás szemedet???? Csak azok akik ténylegesen ledolgoztak 40 évet??? Azokat sajnálom, akik 2-3 évig "inaskodtak" és most azt nem számítják be nekik!!!”
  • 66. dodó 2010. november 12. 10:28
    „63.) pákásznák

    Félreérted! Nem számít(ott) be, csak az inasiskola, más néven a szakmunkásképző három éve, meg a technikumi képzések 3 x 1 hónapos üzemi gyakorlata. Tehát a múltban és ma is hátránnyal indul(t) aki tanul(t).”
  • 65. achilleus 2010. november 12. 08:27
    „63. hozzászólás pákásznák 2010.11.11. 23:41
    Tudom, rendkívül nehéz felfogni ésszel azoknak, akik eddig 3 gyerekeztek, továbbá azt feltételezték - és erről hosszasan fröcskölődtek - hogy a fentiek úgy értendők, ahogyan le vannak írva, de egyszer rá kellene már jönni, hogy ez nem átverés, hanem egy választási ígéret betartása. A férfiaknak pedig nem ígértek semmit. Mesterházy is kínjában - mivel az aljas szövegek a gyermekneveléssel otthontöltött időkről nem jöttek be - a szolgálati jogviszony és a munkaviszony különbségein rágódik. Be kellene már látni, hogy ebben a kérdésben sem a Fidesz, sem Orbán Viktor nem hazudott. Bár az MSZP ezt szeretné, és képes az általa felheccelt tábort olyan szellemi állapotba hozni, hogy ugyanazt szeresse: Magyarán egy hitszegő hazudozó kormányt, olyanokat, mint amilyenek ők voltak.”
  • 64. entelegent 2010. november 11. 23:55
    „A szakmunkásképzőben, és mindenütt a melóhelyeken azt mondták / mert úgy volt/, hogy azért számít a nyugdíjba az ipari suli, mert gyakorlati oktatáson a gyárban dolgoztak, / volt szerződésük/ és az a munkadarab ami jó volt, bizony ment a felnőtt termelésbe, sőt másodikba, és harmadikba pedig már export képes munkákat is produkáltak! Akkor most ugye rosszul értelmezem azt hogy nem számít bele. Merthogy három kemény évről van szó, ez talán nem jelentene nagy gondot a kormánynak és az asszonyoknak bizony jól jönne! Hajrá, éljenek a dolgos asszonyok!!!!!”
  • 63. pákásznák 2010. november 11. 23:41
    „nagy szemfényvesztö becsapás ez is, hiszen eddig a tanulóévek beszámitottak, mostantól nem......itt is pofára esik sok lelkes fülkeforradalmár ötvenes hölgy, aki azt hitte, megvan neki a 40 év..........oszt jónapot!”
  • 62. Jázmint 2010. november 11. 23:30
    „Az iparival az emberek dolgoztak..akkor az miért nem számít bele??? :S”
  • 61. macs 2010. november 11. 21:43
    „+mondo ,
    most már értem, hogy a fiatalok miért nem kellenek. :-))))”
  • 60. nikk525 2010. november 11. 21:39
    „és miből akarjátok ezt finanszírozni? :)”
  • 59. +mondo 2010. november 11. 21:32
    „Hát mert nem normális és bemegy dolgozni ugyanúgy”
  • 58. macs 2010. november 11. 21:24
    „+mondo,
    ha nem normális, akkor tovább alkalmazza? Mi ebben az üzlet?”
  • 57. +mondo 2010. november 11. 21:20
    „56. macs 2010.11.11. 21:15

    Hát a válasz egyszerű mert szeretné tudni normális-e , mert akkor elmegy és keresni kell másikat a helyére .”
  • 56. macs 2010. november 11. 21:15
    „+mondo,
    miért kérdezi meg a főnöke?
    Egészségügyi járulékot nem vonnak, csak a tételest, ezért a nyugdíjas nem kap táppénz, ha esetleg beteg lesz, mehet szabadásgra.”
  • 55. +mondo 2010. november 11. 21:09
    „53. macs 2010.11.11. 20:57

    Nekem meg a kérdésem egy nyugdíjas miért várja meg míg tepsibe viszi ki a a munkahelyről.
    Egyébként a válasz egyszerű a főnök megkérdezi marad nyugdíjba menetele után és a leendő nyugdíjas nem hogy átadná a helyét a fiatoknak és elmenne unokára vigyázni inkább marad mert két helyről veheti fel a pénz.
    Ami aztán gyógyszer kezelésre kórházra költ mert ugyebár nem lett fiatalabb .”
  • 54. littlebird 2010. november 11. 21:07
    „macs
    Véleményem szerint kevesebb járulékot kell fizetni utánnuk, (főként ha csak 3-4 órában van bejelentve) illetve nekik bármikor megköszönhetik a munkájukat, nem "úgy" kell felmondani neki mint egy teljes munkaidős dolgozónak.”
  • 53. macs 2010. november 11. 20:57
    „+mondo,
    Nekem továbbra is az a kérdésem, ha egy munkáltató alkalmaz egy nyugdíjast, miért teszi? Hiszen sok munkanélküli fiatal van, miért nem őket alkalmazza? Valami oka csak van!”
  • 52. Aranka2 2010. november 11. 20:49
    „Csokifagyinak a válaszom az, hogy hetente 2x jártam iskolába 2 évig és 1x harmadikban. Tájékoztatásul közlöm, hogy egy ipari tanulónak nyári szünet akkor csak 1 hónap járt!”
  • 51. +mondo 2010. november 11. 20:44
    „Kedves 48. macs 2010.11.11. 20:27

    Igen igazad van 2008 -tól csak havi 98000 forintot vehetnek fel a nyugdíjuk mellet ami be van jelentve . Én vagy a nyugdíjat vagy a fizetést adnám és nem engedném a harácsolást . És tényleg van tapasztalatuk de a kezdőknek nem is lehet mert ugyebár a nyugdíja elfoglalja a helyt ebben teljesen igazad van .”
  • 50. macs 2010. november 11. 20:44
    „"A kormányzati kommunikációs államtitkárság közölte, hogy ha az érintettek 75-100 százaléka él ezzel a lehetőséggel, és nyugdíjba megy, akkor ez az első évben, azaz 2011-ben 18-24 ezer nőt érinthet. Ez hozzávetőleg 30-35 milliárd forint kiadást jelent."
    http://www.fn.hu/belfold/20101111/20_ezer_no_elhet/
    Akkor számoljunk, próbáltam "középre" lőni és 21 ezer főt vettem alapul: 35milliárd Ft/21 ezer/12 hó= 139 eFt/hó.”
  • 49. harcsabajusz 2010. november 11. 20:37
    „Európa minden országában emelik a nyugdíjkorhatárt , de a magyar kormány ezzel szembemegy, mert olyan gazdagok vagyunk, hogy megengedhetjük magunknak, hogy a társadalom egy része, (rendörök, nök, bányászok) korai nyugdíjat kapjanak. A többi meg melózzon míg mozogni tud.
    Elvböl ellenzek mindenféle pozitív és negatív megkülönböztetést, hogy vannak akik egyenlöbbek az egyenlöknél, és nekik jár az ami másoknak nem. Ezt egy tisztességes országban nem lehet megcsinálni.
    Amúgy meg nincs is rá pénz. A kormány adóemeléássel (nyugdíj járuléknak hívják), és a magán megtakarítások einstandolásával akar "kedveskedni" egyeseknek.
    Undorító...”
  • 48. macs 2010. november 11. 20:27
    „+mondo,
    nagyon kíváncsi vagyok, hogy a munkáltatók miért alkalmaznak előszeretettel nyugdíjasokat? Talán mert sokkal kevesebbért is elvállalják a munkát? Talán mert van némi szakkmai tapasztalata? Nem tudom.
    Egyébként a 2008-tól nyugdíjba vonulók, a nyugdíjukat csak addig kaphatják meg, mig a keresetük el nem éri a minimálbét 16-szorosát. Attól kezdve szünetel az ellátásuk.”
67 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztettet kapott Csányi zsarolója

Első fokon felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra Csányi Sándornak, az OTP… Tovább olvasom