Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Egyszerre árad és apad a Tisza középső szakaszán

A megelőző napok csapadékából és a hóolvadásból keletkezett újabb tiszai árhullám Tiszaderzs és Kisköre között tetőzik, a folyó Martfűig kis mértékben árad, alatta lassan apad; a vízszintek a másodfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt értékekhez hasonlóak - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.
A Tisza mellékfolyóin vegyes a kép: Zagyva-Tarna vízrendszerben kisebb szintemelkedések történtek, míg a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó végig apad - tette hozzá Lovas Attila vízügyi igazgató. Tájékoztatása szerint a veszélyeztetettség mérséklődését jelzi, hogy döntően már csak első fokú, lényegében figyelőszolgálattal járó árvízvédelmi készültséget tartanak fenn a legtöbb helyen.

Egy kivétel van, a Hortobágy-Berettyó Karcag és Kisújszállás közötti szakasza, ahol továbbra is harmadfokú a készültség.

Árvíz elleni védekezésben az elmúlt 24 órában 207 fő vett részt. Változatlanul szivattyúztak az őrházaknál, Szolnok belterületén a Paprika utcánál, Tiszasüly belterületén, valamint a tiszaburai templomnál. Tiszabura határában a katasztrófavédelem által biztosított berendezésekkel a tiszaburai önkormányzat folytatott szivattyúzást.

A Közép-Tisza vidékén a kedvező időjárásnak köszönhetően csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, jelenleg 688 négyzetkilométernyi földet áztat a víz.

Belvízvédelmi fokozatban nem történt változás, így másodfokú a készültség nyolc, míg harmadfokú két igazgatósági szakaszon. Hetvenegy szivattyú pénteken 4,1 millió köbméter vizet emelt át a befogadók irányába. A lakott területek vízmentesítése érdekében Újszász, Jánoshida, Alattyán, Jászkisér, Jászdózsa, Sarud és Jásztelek önkormányzatának az igazgatóság szivattyút illetve szivornyát - folyadékot szállító szívócsövet - biztosít.

A folyamatos vízátfolyások miatt továbbra is le van zárva a Jásztelek-Jászapáti közötti út, illetve a Fegyvernek és a 34-es számú főutat összekötő műút. Elöntés veszélyezteti a Kétpó-Mezőtúr közötti 4632-es számú közlekedési utat is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két emeletet zuhant, súlyosan megsérült az idős férfi

Egy idős férfi kiesett kilencedik emeleti lakásából, de szerencséjére csak a ház egy hetedik emeleti… Tovább olvasom