Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Eladnák a debreceni repteret

A debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén megvizsgálta a helyi repülőtér eladásával kapcsolatban beérkezett két pályázatot, rangsorolta azokat, és felkérte Kósa Lajos polgármestert, hogy a végső döntés meghozatala előtt tárgyaljon az első helyre rangsorolt pályázóval.
Az önkormányzat rövid közleményt adott ki, abban viszont nincs benne, melyik pályázót rangsorolták az első helyre.

Korábbi sajtóhírek szerint eredetileg négy vételi ajánlat érkezett a debreceni repülőtérre, de a komoly referenciával rendelkező török és angol érdeklődők visszaléptek. A csütörtöki Népszava azt írta, hogy a versenyben maradt 2 pályázónak nincs tapasztalata légikikötők üzemeltetésében, ráadásul a polgármester által remélt 10-12 milliárd forintos vételárnak egy részét, és azt is csak részletekben fizetnék ki.

A debreceni közgyűlés zárt ülése után kiadott közlemény szerint a polgármester a második helyre rangsorolt pályázóval tárgyal, ha az elsővel nem jutnak eredményre. Az eladásról szóló szerződés tervezetét a polgármester várhatóan a 2008 nyarán terjeszti a közgyűlés elé - zárul a közlemény. A Független Hírügynökség kereste az ügyben Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnokot, de részleteket ő sem árult el.

Olvasóink írták

  • 1. 4 2008. május 30. 07:06
    „Külföldi befektetők elönyben.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rablás egy budapesti ékszerboltban

Több lövést is leadott egy ismeretlen férfi csütörtökön kora este Budapesten, amikor megpróbált kirabolni egy II. kerületi ékszerboltot. Tovább olvasom