Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 3°C Még több cikk.

Elhatárolódik a Jobbiktól a református egyházközség

A záhonyi református egyházközség mindennemű politikai irányzattól, így a Jobbik Magyarországért Mozgalomtól is elhatárolódik - közölte a reformatus.hu-n az egyházközség.
A közleményt annak kapcsán adták ki, hogy az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződésre emlékező Nemzeti Összetartozás Napján a helyi Jobbik szimpatizánsai a záhonyi református templomba vonultak a lelkipásztor és a presbitérium előzetes megkeresése és engedélye nélkül.

Információik szerint itt többek között Bodrog László, a Nemzeti Őrsereg kapitánya tartott beszédet. Így "tévesen azt a látszatot keltették, mintha a református egyházközség szellemi közösséget vállalna a Jobbik Magyarországért Mozgalommal" - fogalmaztak.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy "tudtunk és engedélyünk nélkül használták a templomot e politikai színezettől nem mentes rendezvényre".

Mint írták, "a templom Isten háza, ahol Isten igéjét hirdetik. Ezért nincsen lehetőség arra, hogy a templom bármilyen politikai párt által szervezett ünnepség színtere legyen".

Román János, Záhony református lelkipásztora az MTI-nek elmondta: a radikális párt helyi szervezete a megemlékezés helyszínéül eredetileg a Petőfi Parkot jelölte meg a trianoni emlékmű avatásához fűződően. Miközben péntek délután fél 5-kor országszerte a református templomokban, így Záhonyban is harangoztak Trianonra emlékezve, a nyitva álló templomba bevonultak a jobbikosok, így tarthattak ott megemlékezést.

A lelkész közölte: a megemlékezéskor nem tartózkodott Záhonyban, "ha otthon lett volna, ilyen nem fordulhatott volna elő". A templomba vonulás mindenképpen önkényesnek mondható - tette hozzá.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. jozko 2010. június 08. 07:40
    „A Názáreti Jézus zsidó volt...és a szeretetről prédikált...senki, aki a kínzóeszközére emlékeztető keresztény vallás bármelyik változata szerint él hitéletet /és általában egyetlen intelligens ember sem/ nem jogosult vallási alapon kirekesztő magatartást tanúsítani. A Tordai Országgyűlés 1586-ban kimondta a vallásszabadsághoz való jogot. Aki vallási alapon szít gyűlöletet, az nagyon elvetemült...”
  • 34. Nostradamus 2010. június 08. 07:12
    „27: Meg is néztem, értettem is amit mondott. Mégis: Ne hozza fel a trianoni megemlékezésen megint csak a Holokausztot. Mást se hallunk, ott tartják maguk előtt pajzsként, ezért nem érheti őket kritika, erre hivatkozva sérthetetlenek, ezért igáznak le és döntenek nyomorba népeket, ezért van a kezükben minden pénzügyi hatalom és diktálnak az egész világnak. Jaj annak, aki nem az ő játékszabályaik szerint játszik! Egyfolytában bűnösnek kellene éreznünk magunkat a Holokauszt miatt és bocsánatot kérni, nemcsak nekünk, de még az unokáinknak is, pedig még én se éltem a Holokauszt idején és esküszöm, egyet se bántottam közülük.
    Na ezért van tele velük az emberek hócipője. Meg képzeld csak el, hogy kárognának, ha az ő Holokauszt- megemlékezésükön a zsinagógában egy református lelkész Trianonról beszélne...”
  • 33. joy 2010. június 08. 06:11
    „Ez már túlzás, hogy még Isten házát is meggyalázzák, prolitikai tüntetésre, naggyűlésre használják!
    Pláne Isten, és/vagy helytartója engedélye nélkül!
    :o(”
  • 32. napfenyfurdo_mutyi 2010. június 08. 05:58
    „miért nem izraelben predikal?
    minden feltétel adott hogy odaköltözzön...”
  • 31. napfenyfurdo_mutyi 2010. június 08. 05:56
    „feldmajerrol azert mondott egy két dolgot vámos a tvben...”
  • 30. apátfalvifaszagyerek 2010. június 07. 23:12
    „"Ezek után rohadtul nem értem, mit keres bármiféle zsidó felekezetű ember egy ökumenikus istentisztelet PULPITUSÁN," Antiszemita gyűlölködő barátom, a zsidó egyház Mo.-n a bevett egyházak közé tartozik.

    Ha ezt felfogtad, reagálj a 27-es írásomra, mivel te (és sok mélymagyar) sem értetted, miről "gajdolt". A gyűlölet süketté tett titeket. De azért összefoglaltam eme fogyatékosságra való segítségként a 27-es kommentben a dolgokat. :-)”
  • 29. apátfalvifaszagyerek 2010. június 07. 23:08
    „Az általam linkelt youtube kommentárok egy része pedig egy realista festménynél is jobban prezentálja mélymagyarjaink értelmi színvonalát... :D

    (érvekkel, és nem hülyézéssel kérném a választ -ha lesz- előző kommentemre, amíg ki nem szedik off miatt :D )”
  • 28. tzrtz 2010. június 07. 23:07
    „10, 15: Idézet a Wikipédiáról: "Az ökumenizmus keresztény vallási felekezetek által használt protestáns eredetű fogalom, eszme, mentalitás. Melynek lényege a különféle KERESZTÉNY felekezetek, egymás hitnézetei különbségeinek ellenére tanúsított tolerancia, a felekezeti különbségek helyett a közös pontok, alapvető hitnézeti egyezőségek hangsúlyozása. Közösség vállalás, az együttműködés keresése."

    Tudtommal a zsidó vallás nem keresztény felekezet, hanem egy másik vallás. Meg még külön népcsoport is tulajdonképpen. Lásd Izrael államot, amelyet zsidók hoztak létre, és máig ők a legfőbb államalkotók, immár nemzetként. Ezek után rohadtul nem értem, mit keres bármiféle zsidó felekezetű ember egy ökumenikus istentisztelet PULPITUSÁN, miért gajdol ott héberül, miért beszél baromságokat, és mért hadovál a holokausztról, amikor Trianon a tárgy történetesen. Ha annyira akar, üljön be a padba, és hallgassa végig onnan a dolgokat, mint ahogy tette azt ki tudja, hány száz másik ember.”
  • 27. apátfalvifaszagyerek 2010. június 07. 22:54
    „http://www.youtube.com/watch?v=_Sc9iZxd_uo&feature=player_embedded

    Itt van Feldmájer nagy "bűne". Felhozta a holokausztot, az igaz (nem kellett volna), de a héber idézet a Tórából volt, és Trianonhoz kapcsolódóan mondta. Meg lehet hallgatni. Hagyjuk már ezt a rossz dumát, hogy "magyarul beszéljen"! Magyarul beszélt, csak a zsidók egy könyvéből héberül idézett. Azt is kifejtette, hogy mind a zsidóságnak, mind a többi vallási felekezetnek nagy tragédia volt a diktátum. Valami olyasmit is mondott, h a szülei a holokauszt ellenére Trianont tartják a nagy katasztrófának ,amely érte őket. Jellemző, hogy a helyszínen lévő hirtelenmagyarok zsidóznak, ordítoznak (szerintem nem is igazán értették, hogy mit mondott Feldmájer), de a konkrét szövegre nem figyelnek. Amint megszólalt héberül, elkezdtek füttyögni, meg cionistázni, holott csak pár mondatot mondott. Azt se értették, hogy mihez kapcsolódóan mondta, mivel úgy ordítottak. Ez nem szégyen, meg "antimagyarizmus", hanem egy hatalmas LOL. És nem Feldmájernek, hanem hirtelenmagyarjainknak, akik azt se tudták, hogy miről beszél a zsidó, csak ordibáltak. Bár ebben a körben ez megszokott. Szegedi (DávidcsillagIbolya) Csanád és társai sem érthettek belőle sokat, mert nem is akartak. Ez viszont már elszomorító. Mondott pár mondatot héberül, osztán már szaladnak kifelé. Rendben, de amikor Vona nyilaskeresztes pólós skinheadek előtt tartott beszédeket (láttam a neten, nem kell tagadni), akkor majd szaladjon ki pár ember az ő beszédei alatt is, hangosan skandálva h "nyilas", meg füttyögjenek is hozzá...”
  • 26. 3évesférfi 2010. június 07. 22:36
    „Nevetséges, hogy egy olyan cikk kapcsán, ami a Jobbik és a református egyházközség vitájával foglalkozik, a tisztelt jobbikos olvtársak már a 6. hozzászólásban eljutottak a konkrét zsidózásig.
    Nektek tényleg teljesen mindegy a téma, mindig ugyanarra gondoltok :DDDDDD”
  • 25. apátfalvifaszagyerek 2010. június 07. 22:26
    „Ez utóbbi bizonyítására elég csak beírni a DM keresőjébe, hogy "holokauszt", és összeszámolni a találatok alatt található kommentekben a következő szavakat:

    -GULAG
    -kommunista
    -recsk
    -hadifogság
    -Izrael
    -foszforbomba (!)
    -kitelepítés
    -holokamu

    Szóval nem csak Feldmájer van oda a saját tragédiájával.

    Mindazonáltal héberül (akárcsak az összes többi nyelven) beszélni, és nem "gagyogni" meg "karattyolni" szoktak. Kipukkant a kultúra?”
  • 24. apátfalvifaszagyerek 2010. június 07. 22:20
    „17. Nem vagy bűnös. Csak buta. És nem amiatt, mert írsz róla, hanem amiatt, mert nem tudsz helyesen írni, holott nagy hazafi vagy. Emellett pedig antiszemita is, amely (mint minden származáson alapuló ítélet) nagyfokú primitivizmusra vall.

    Lidocain!

    Átírom soraidat:

    "de jellemző a nagymagyarokra. nehogymár más emberek (pl. holokausztcikkeknél a zsidók) tragédiája egyetlen pillanatra is elhalványitsa az ő sérelmüket(Trianon, komcsi rémtettek, hadifogság, stb.) "

    Megismered a csoportot?”
  • 23. Ajozsi 2010. június 07. 22:00
    „kiderült végül: ahol a Gárda segít !”
  • 22. Ajozsi 2010. június 07. 21:57
    „Félreértettétek : Azt keresték hol lehet homokzsákot tölteni ...”
  • 21. smalltown 2010. június 07. 20:46
    „egy dolog a templomba "bemenni", a masik meg ott beszedet tartani. Minden egyhaznak el kellene zarkoznia az aktualis politikai esemenyektol. (Ki ne hagyjatok a zsidozast, anelkul nincs kommentalas, ugye?)”
  • 20. napfenyfurdo_mutyi 2010. június 07. 20:17
    „moderálva”
  • 19. napfenyfurdo_mutyi 2010. június 07. 20:16
    „lidocainnak adok igazat .”
  • 18. krisztoballit 2010. június 07. 20:04
    „15. Priscilla_

    Egy magyar rendezvényen tényleg magyarul kéne beszélni. Elvileg magyarok ők is, nem? Ők azt mondják. Akkor tudnak magyarul. Ha tudnak magyarul, miért kell még héberül is ugyanazt elkarattyolni?
    Ennyi erővel akkor a katolikus pap meg miért nem mondta el latinul?”
  • 17. Ahmadinejad 2010. június 07. 19:50
    „Nekem mostanság a zsidóról mindig az jut eszembe, hogy segélyhajót támadtak meg és embereket lőttek közvetlen közelről fejbe, áppen kilenc főt, addig ne ugasson senki amig ez van, tudom én bűnös vagyok mert irok rólla, de letojom!”
  • 16. lidocain 2010. június 07. 19:45
    „egy trianonról szóló emléknapon (is) szóbahozni a holokausztot nagyfokú parasztságra és lelketlenségre vall.
    de jellemző a zsidókra. nehogymár más emberek tragédiája egyetlen pillanatra is elhalványitsa az ő sérelmüket aminek költségeit még az unokáink is fizetni fogják kártérités gyanánt.
    a többi ugyanennyit szenvedett nép nem érdemel kártéritést de még egy megemlékezést sem amibe nem ronditanak bele a zsidók a saját bajukkal??? nehogymár ez igy legyen természetes!
    ha meg tud magyarul akkor ne héberül dumáljon egy magyar templomban. ez a minimum.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kenderültetvényt találtak egy tanyán

Kétszáz tő indiai vadkendert és 11 reklámszatyornyi szárított növényt foglalt le a rendőrség egy… Tovább olvasom