Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Ellenőrzi a vízminőséget az ÁNTSZ

A hőség miatt folyamatosan ellenőrzi a vízminőséget az ÁNTSZ, ez mind a vezetékes hálózatra, mind pedig a strandokra és a kijelölt fürdőhelyekre vonatkozik.
A hőség miatt folyamatosan ellenőrzi a vízminőséget az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), ez mind a vezetékes hálózatra, mind pedig a strandokra és a kijelölt fürdőhelyekre vonatkozik - közölte Paller Judit országos tiszti főorvos a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A kánikulai melegben, fél tizenkettőkor a Deák Ferenc téren tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón az országos tiszti főorvos arra kérte az áram- és a vízszolgáltatókat, hogy ne ezekre a napokra időzítsék az éves karbantartást.

Arra a felvetésre, hogy mit szól ahhoz, miszerint Budapesten is több helyen, illetve vidéken egy-egy szolgáltató ezekre a napokra időzítette az előre tervezett karbantartást, Paller Judit azt mondta, az ÁNTSZ-nek nincs utasítási joga, csak ajánlásokat tehet a karbantartás elhalasztására.

Nagy Anna kormányszóvivő a Fővárosi Vízművek sátra alatt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a hőség miatt könnyített ruházatban dolgozhatnak a minisztériumokban a munkatársak. Ez azt jelenti, hogy a nők számára nem kötelező a harisnya, a szoknya pedig rövidebb is lehet, s a férfiak esetében eltekintenek a nyakkendő és a zakó viselésétől.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár - aki rövid ujjú ingben, nyakkendő nélkül jelent meg - arra hívta fel a figyelmet, hogy kánikulában nagymértékben megugrik a halálozás, és az idősekre jobban kell figyelni. Fel kell hívni külön a figyelmüket, hogy hűtsék magukat és fogyasszanak több folyadékot.

Paller Judit a bőséges folyadékfogyasztáson túl a könnyű ételek fogyasztását ajánlja, mint mondta, egy nap többször, kis adagokat ajánlatos fogyasztani, továbbá könnyű, természetes anyagú ruhákat kell viselni, a "divat ilyenkor másodlagos" - fogalmazott.

Kérdésre azt mondta, hogy várhatóan katasztrófahelyzet kihirdetésére nem lesz szükség. A katasztrófahelyzet kihirdetése akkor lenne időszerű, ha az infrastruktúra már nem bírná a meleg miatti terhelést, tehát akadozna az áram- és vízszolgáltatás, vagy a kórházak már nem tudnának beteget fogadni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs közös nevező gárdaügyben

A Jobbik parlamenti képviselői kulturált hangvételű beszélgetést folytattak Orbán Viktor… Tovább olvasom