Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került Tasnádi Péter

Házi őrizetbe helyezte a bíróság az előzetes letartóztatásból Tasnádi Pétert, az emberölés előkészületével, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt vállalkozót.
A sikkasztási ügyben már január vége óta volt előzetesben Tasnádi Péter. A legutóbbi tárgyaláson azonban egyesítették az összes büntetőügyét és mivel ezek kapcsán összesen már három évet ült előzetes letartóztatásban, ezért a törvény szerint ki kellett engedni.

Tasnádi Péter legutóbb azért állt bíróság elé, mert korábbi szállásadója azzal vádolta meg, hogy elsikkasztott tőle 20 millió forintot. Emiatt január végén indult eljárás a volt vállalkozó ellen.

Tuza Péter, Tasnádi Péter védője elmondta, hogy ügyfele legutóbbi tárgyalásán - június 2-án - egyesítették a Tasnádi Péter elleni összes vádpontot, vagyis a sikkasztást és a korábbi, emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt felhozottakat. Mivel ezek miatt összességében már három évet töltött előzetes letartóztatásban, első fokú ítélet nélkül, ezért a törvények szerint ki kellett engedni. A bíróság ezért szerdán arról döntött, hogy az előzetesből házi őrizetbe helyezi Tasnádi Pétert.

Tasnádi Pétert egyebek mellett 20 milliós sikkasztás vádolják, és azzal hogy utasítást adott felesége és annak új férje megöletésére.

Olvasóink írták

  • 2. raffy2 2008. június 05. 22:00
    „hát persze az ilyen mocskos emberek mindent el tudnak intézni.na ha én ezekből egyet is elkövettem volna,nem tudom hol lennék már.de a biznisze megy tovább,mert lóvéja van mindenre.undorító férgek ezek!”
  • 1. patron 2008. június 05. 20:05
    „Már megint fizettél a bíróknak?

    Ügyes vagy.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a szocialisták ismét becsapják a nyugdíjasokat

Megkezdték a választási kampányt a szocialisták, ezt mutatja az a rágalomhadjárat, amit az egyes… Tovább olvasom