Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Erdei padokat, asztalokat rongáltak meg Debrecenben

Tönkretették egy Debrecen melletti erdei pihenő szabadtéri bútorait - közölte a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel hétfőn.
Szalacsi Árpád tájékoztatása szerint a debreceni Erdőspusztán tavaly év végén kialakított egyik erdei pihenőhelyen ismeretlenek tönkretették a padokat és az asztalokat: motoros fűrésszel elvágták az erdei bútorok lábát, és a faanyagot magukkal vitték. Valószínűleg valaki megzavarta őket, mert három asztalt és egy padot épen hagytak.

Az anyagi kár több mint 500 ezer forint, a történtek miatt a Nyírerdő rendőrségi feljelentést tett - közölte a vezérigazgató.

Szalacsi Árpád szerint a pusztítás azért is megdöbbentő, mert tavaly éppen a nagyszámú kiránduló és turista miatt döntöttek úgy, hogy jelentős közjóléti beruházásokat hajtanak végre Debrecen környékén, az országos kéktúra útvonala mentén.

Az elmúlt hónapokban felújították a fancsikai kilátót, rendbe tettek egy 8,1 kilométeres turistautat és stabilizáltak egy 4,3 kilométeres kerékpározható utat is. A túraútvonal mellett 21 új fedett és fedetlen pihenőhelyet létesítettek, Hármashegyen pedig tíz meglévő berendezést - padokat, asztalokat, tűzrakó helyeket - korszerűsítettek - sorolta a vezérigazgató.

A fejlesztés összköltsége 170 millió forint volt, amelyből 163 millió forintot a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumot alkotva nyertek el egy európai uniós pályázaton.

Társaságuk - a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. támogatásával - 7 millió forint saját forrással járult hozzá a fejlesztés költségeihez - tette hozzá Szalacsi Árpád.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még két napig számolhatnak be a kiadók a közzétett politikai hirdetéseikről az ÁSZ-nak

A politikai hirdetést közzétevő sajtótermékeknek a választást követően 15 napon belül tájékoztatniuk kell az ÁSZ-t arról, milyen politikai hirdetéseket közöltek a kampányidőszakban.
Tovább olvasom