Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Erőszakos sofőr miatt borult fel egy autó a 4-esen

A balesetet okozó román gépkocsivezető megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrök Kisújszálláson állították meg.
Egy vétlen vezető borult fel gépjárművével egy román autós miatt a 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán. A sofőr, noha észlelte a balesetet, elhagyta a helyszínt - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

Egy Debrecen felé tartó utánfutós autó utolért egy személygépkocsit, és vezetője többszöri fényszóró-felvillantással próbálta arra ösztökélni az előtte haladót, hogy engedje el - mondta el a szerdai eset előzményeiről Pásztorné Kovács Ágnes százados.

Az elöl haladó kocsi sofőrje kitért a külső forgalmi sávba, az utánfutós gépjármű elé vágott, és hirtelen fékezett. A vétlen vezető fékezni kényszerült, és jobbra kormányzott, hogy az ütközést elkerülje. A manőver közben a járműve az árokba csúszott, kidöntött egy jelzőtáblát, és a tetején átfordulva állt meg. Az autós nem sérült meg.

A balesetet okozó román gépkocsivezető megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrök Kisújszálláson állították meg a keresett járművet, vezetőjét őrizetbe vették; közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított eljárást ellene a Szolnoki Rendőrkapitányság.

Olvasóink írták

  • 1. StencilAtya 2011. december 01. 20:24
    „holnap már mehet is haza..ez magyarország.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: dilettáns és demagóg Lázár energetikai javaslata

Dilettánsnak és demagógnak tartja az MSZP a fideszes Lázár János energetikai tárgyú… Tovább olvasom