Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Farkas Péter és az öccse is megszökött a bíróságról

Öccse után Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok is megszökött hétfőn ítélethirdetés közben a Pesti Központi Kerületi Bíróságról. A bíróság mindkettőjük ellen elfogató parancsot adott ki és elrendelte előzetes letartóztatásukat is.
Szökéssel fellebbeztek Farkasék - a rendőrök nem tehettek semmit

Nem tehettek semmit a rendőrök, akiket írásban kért a bíróság a tárgyalóteremhez, ahol hétfőn délután Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok és öccse ügyét tárgyalták. A két férfi elment a bíróságról, még mielőtt az ítéletet kihirdették volna. A rendőröket azonban előzőleg arra kérte a bíróság, hogy csak akkor lépjenek a tárgyalóterembe, ha hívják őket. Mivel nem szólították őket, nem is tudhatták, hogy el kellene fogniuk Farkasékat.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, öccse után Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok is megszökött hétfőn ítélethirdetés közben a Pesti Központi Kerületi Bíróságról. A bíróság mindkettőjük ellen elfogató parancsot adott ki és elrendelte előzetes letartóztatásukat is. A szökés ellenére az első fokú, nem jogerős ítéletet is kihirdették, amely szerint folytatólagosan elkövetett kábítószerrel való visszaélés bűnsegédeként Farkas Péter 5 év fegyházat és 1 millió forintos pénzbüntetést kapott. Az olimpiai bajnok testvérét társtettesként 7 év fegyházra és ugyancsak 1 millió forint pénzbüntetésre ítélték, egy harmadik vádlottat pedig szintén társtettesként 6 évi fegyházra ítélték. A bíróság egyébként Farkas-fivérek távozását tevőleges fellebbezésnek vette és nem tekinti bűncselekménynek.

A Független Hírügynökség információi szerint voltak rendőrök a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol Farkasék ügyét tárgyalták. A rendőröket hivatalos úton kérték a tárgyalóterem elé, de a bíróság kérése az volt, hogy ne lépjenek be a terembe, amíg nem hívják őket. Mivel az ítéletet nem ismerhették és senki nem kérte őket, hogy beavatkozzanak, így nem is tudták megakadályozni, hogy a testvérpár elhagyja az épületet. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint egyébként mikor Farkas Károly - aki testvérénél korábban távozott - elment a bíróságról, még nem voltak ott a rendőrök, vélhetően azért, mert az ítélethirdetés idejére kérték őket oda.

Korábban

A szökés ellenére az első fokú, nem jogerős ítéletet is kihirdették, amely szerint folytatólagosan elkövetett kábítószerrel való visszaélés bűnsegédeként Farkas Péter 5 év fegyházat és 1 millió forintos pénzbüntetést kapott. Az olimpiai bajnok testvérét társtettesként 7 év fegyházra és ugyancsak 1 millió forint pénzbüntetésre ítélték, egy harmadik vádlottat pedig szintén társtettesként 6 évi fegyházra ítélték.

2004 októberében a Farkas család 17. kerületi házánál több ezer tő vadkendert találtak. A kábítószerrel való visszaélés gyanújával három embert fogtak el: a Farkas-fivéreket és egy segítőjüket. Mindhárman 16 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban. 2006 júniusában a bíróság az olimpiai bajnok testvérét és vádlott-társát 2-2 évi börtönre ítélte, Farkas Pétert akkor felmentették a vád alól.

Az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet szerzett birkózó és két társa kábítószer-ügyét 2007 júniusában kezdték újra tárgyalni, aminek végén megszületett a hétfői ítélet. Az ítélet indoklásakor a bíróság hangsúlyozta, hogy a vádban szereplő bűncselekmények büntetési tétele 5-től 10 évig terjed. Veres Júlia bírónő azt mondta, miután Farkas Péter immár negyedszer került összeütközésbe a törvénnyel, szerinte semmi sem indokolja, hogy a törvényi minimumnál, öt évnél kevesebbet kapjon. A bíróság egyébként elrendelte, hogy hajtsák végre azt a 2002-ben született ítéletet is, amelyben 1 év börtönt kapott Farkas Péter. A bírónő azt is mondta: "Elrendelni szándékoztam mindhárom vádlott előzetes letartóztatását, azért rendeltem a terem elé rendőröket", majd hozzátette, mivel az elsőrendű vádlott nem szökött meg, esetében csupán lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A testvérek megszöktek a bíróságról

Ítélethirdetés közben rosszul lett az olimpiai bajnok öccse. Az ítélet indoklását ezért a bíróság félbeszakította, a másodrendű vádlott pedig a mosdóba ment. Ezután a kábítószerrel való visszaélésért első fokon 7 év fegyházra ítélt fiatalember eltűnt az épületből. A bíróság nyomban elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, majd a másik két vádlott jelenlétében most is folytatja az ítélet szóbeli indoklását.

Farkas Péter olimpiai bajnok is megszökött a bíróságról, ellene is elfogatóparancsot adtak ki. Távollétükben elrendelték előzetes letartóztatásukat öccsével együtt.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. egyszeru polgar 2008. november 04. 08:14
    „Ugyan mar!
    Micsoda szakszeruseg? Felkinaltak nekik a lehetoseget.”
  • 20. joy 2008. november 04. 06:34
    „Gratulálok mAgyar Bíróság!
    A gazembereket, aljasokat védik, pátyolgatják, míg a tisztességes embereket-áldozatokat meghurcolják, kiszolgáltatják a vérbosszúra szomjas bűnözőknek!

    Az a rendőr is hülye, aki a bűnelkövető után ered, elfogja!
    A bíróság meg rögvest elengedi, így bosszúra szomjasan potenciális veszély az őt elfogó rendőrre, és családjára!”
  • 19. geysa 2008. november 03. 23:44
    „a bíróság nem rendelte el az azonnali őrizetbevételét ezért távozott a bíróságról. Nincs semmiféle szökés!”
  • 18. szipus 2008. november 03. 23:41
    „Kimentek szivni, aztan nem talaltak vissza. Jo volt az anyag.”
  • 17. akárki 2008. november 03. 22:38
    „Hát csak annyi, a rendőröket akkor szokták az ítélethirdetésre hívni, ha valakinek el fogják rendelni az előzetes letartóztatását az ítélethirdetés után. Nos ezzel szerintem ők tisztában voltak, mint azzal is, hogy a rendőröket majd a bíró kéri be a tárgyaló terembe. Egyébként meg nem számít szökésnek,mert vehetnék úgyis, hogy nem mentek el az ítélethirdetésre. Maga az egész per is nevetséges, mert egyszer már felmentették őket. Ez a magyar igazságszolgáltatás. Bezzeg Amerikába, ha egyszer felmentenek nem ítélhetnek el még egyszer ugyanabban az ügyben még ha új bizonyíték is került elő. lásd O.J Simson.”
  • 16. Magyarország 2008 2008. november 03. 21:39
    „Ennyi!”
  • 15. fejvadász 2008. november 03. 20:59
    „Ne gyertek Makóra vazzeg!”
  • 14. Farkasokkal táncoló 2008. november 03. 20:56
    „Most visszamentek az ültetvényre dolgozni. Először megírják, hogyan lehetett megszökni. Lesz rá kiadó. Tuti. Majd visszajönnek ha már elévült.”
  • 13. grenadle 2008. november 03. 20:38
    „KukoricaJancsi:
    "És a Jóistent még nem jelentette fel senki?"

    Képzeld, az Egyesült Államokban indult egy per. A bíróság azzal utasította el a keresetet, hogy nem ismert az alperes (Isten) állandó lakcíme. Már fellebbeztek ez ellen a döntés ellen. Azt nem tudom, hogy éppen most hol áll az "ügy", de folyamatban van. Jó, mi??”
  • 12. KukoricaJancsi 2008. november 03. 20:29
    „Ez hihetelen!
    És a Jóistent még nem jelentette fel senki?
    Vagy már elfogatóparancs van érvényben a Teremtő ellen is?

    Undorító ez a fontoskodás, aztán - ahogy itt egy másik cikkben írja a 21 évet ült szabadult - mindenki ott próbálja meg kijátszani a "törvényeket" ahol csak tudja. És most mindenki újjal mutogat arra, aki vadkendert termelt a kertjében! Ez nevetséges ...”
  • 11. aldozat 2008. november 03. 20:07
    „hajrá Péter!”
  • 10. Carlo 2008. november 03. 20:05
    „baszki, azé akire fegyház büntetés vár, azt nem szokják jobban őrízni?
    ez 1 Kabaré

    most ezen röhög a fél alvilág, és a többiek is
    legközelebb csak sétálni kell, s a börtönök nem lesznek túltöltve....”
  • 9. POLICE 2008. november 03. 19:55
    „Kedves barátaim!
    Farkasokra van most vadász idény!
    Hajrá!
    Ui: Hogy milyen bután tudott nézni az ügyvédnő. Tök jól játsza a szerepét.”
  • 8. Gabeszka 2008. november 03. 19:36
    „HALÓ!!!
    DÉLMAGYAR!!!
    Nem szöktek meg (mint azt a médiák többségében közölték már).
    Nem voltak sem előzetesben sem intézkedés alatt. Egyszerűen megtudták, hogy mi vár rájuk és eltávoztak.
    Ami azóta történt, hogy kiadták ellenük az elfogatóparancsot.
    :-)”
  • 7. ráérő 2008. november 03. 19:25
    „A födeáki asszony aki meg őlte élettársát 2.5 évvel meguszta......nekik is ezt kellett volna tenni és az előzetesben már le is telt volna”
  • 6. barkzso 2008. november 03. 18:07
    „Szomorú, hogy szép reményű tehetséges sportolók ide jutnak! Kár Péterért.”
  • 5. Carlo 2008. november 03. 17:57
    „nem semmi, vajon kik , és hányan voltak beavatva

    eddig én azt láttam, hogy az IGAZI bűnözőket jól megbilincselve, kezük-lábuk láncon...., igaz, ezt a tévében láttam

    ez 1 vicc :),
    de nemfogok drukkolni nekik, ezt ígérem...”
  • 4. Zs 2008. november 03. 17:56
    „Nekem a viszkis (direkt kisbetűvel) se volt szimpi tag egy cseppet se... - azt hiszik, hogy az ismertség előny????”
  • 3. Rudolf, a rednóz réndír 2008. november 03. 17:45
    „Úgy tűnik, ők is Viszkis nyomdokába akarnak lépni a jófej-sportoló-hatóságotlóvátevő-megszökő betyár imidzs kialakításában. Nem csodálkoznék, ha hamarosan feltűnnének az első Farkas Péter rajongói oldalak... :)”
  • 2. Zs 2008. november 03. 17:09
    „Nooooooormáális...???? - Mármint a bíróság...., rendőrség...., BV...”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leszavazták a legfőbb ügyészt a Parlamentben

Leszavazta az Országgyűlés hétfő délután a legfőbb ügyész válaszát, amelyet az MDF frakcióvezetőjének interpellációjára adott. Herényi Károly arról az ügyészségi vizsgálatról érdeklődött, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Cigány Labdarúgó Bizottsága ügyében indítottak. Tovább olvasom