Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Felmentették a gumilövedékes ügy rendőr vádlottját

Felmentette a gumilövedékes ügy rendőr vádlottját csütörtökön a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Ez a per volt az egyetlen, amelyben gumilövedék használata miatt emelt vádat az ügyészség.
Egy rendőr zászlóst azzal vádoltak, hogy közvetlen közelről hátulról rálőtt 2006. október 23-án este egy söröző vendégére, akiről feltételezték, hogy részt vett a zavargásokban.

A vád szerint - miután néhány tüntető bemenekült a Blaha Lujza téri Blaha Sörözőbe - minden vendéget kizavartak a vendéglőből a rendőrök, akik két oldalról sorfalat álltak és úgy ütötték szinte válogatás nélkül tonfával az odaterelteket, a nőket is. Az egyik vendéget közvelten közelről puskával hátba lőtték. Az ő testéből később több gumisörétet is ki kellett operálni. Kovács Sándor bíró az ítélet szóbeli indoklásakor hangsúlyozta, a bíróság tényként állapította meg, hogy a lőtt sebeket a rendőrök okozták, és azt is, hogy több vendéget bántalmaztak a rendőrök, de a vádlott rendőr zászlós bűnössége nem bizonyosodott be.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbez annak érdekében, hogy a bíróság mondja ki, a vádlott bűnsségét hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásban és súlyos testi sértésben.

Olvasóink írták

  • 16. bimbikeke 2008. november 03. 18:02
    „Hajrá zsaruk:o)”
  • 15. flexsnake 2008. október 30. 19:55
    „Igyis elég könnyen meguszta a csőcselék.Amcsiban fejbelötték volna őket.Itt is csak az első sort kellett volna halálralőni és azóta is rend lenne.Senki nem vandálkodhat büntetlenül.Majd ha lesz időm akkor sajnálom szegény gyujtogatókat...
    Csodáltam hogy nem kérdezte meg senki hogy cigány volt-e :D”
  • 14. polgár 2008. október 30. 18:58
    „ha valoban bűnős a zsaru,takarodjon be kőcsőgnek a sittre,ha nem akkor szolgáljon és féljen a társadalmat szolgálja.amugy meg az igazi bohoc kőcsőg vandálokkal szemben csak is keményen.”
  • 13. áldozat 2008. október 30. 18:56
    „nem kell csúsztatni! a tüntető provokált, husángokkal verte a rendőrt, aztán gyáván elszaladt. el! és akkor már háttal volt a rendőrnek. ugye? én láttam őket. csak addig fordulnak szembe, amig ütbek, dobnak, provokálnak, aztán hirtelen gyávák lesznek.”
  • 12. hekaté 2008. október 30. 17:58
    „Valószínű, hogy így történt: A tüntető hátba lőtte magát.”
  • 11. Cc 2008. október 30. 17:51
    „Hogy támadta meg a rendőrt a beste, ha az hátbalőtte?? Talán oldalba akarte szellenteni és odatolatott? A fegyver valószínűleg annak a kezében volt, aki lőtt vele, habár Abszurdiszténban a tüntető is hátbalőheti saját magát. Vagy a rendőrök adogatták egymásnak "lőjjél te" felkiáltással.”
  • 10. trainman 2008. október 30. 17:24
    „Ajánlom mindenki figyelmébe,Bodoky Tamás(Index),újságíró,Túlkapások című könyvét!Nem lehet,azt mondani,hogy jobboldali újságíró lenne,de nagyon szépen levezeti,ki az igazi bűnös.Természetesen a politika,élen Gyurcsány Ferenccel.Aki nem demokrata,hanem egy hatalommániás őrült.A tüntetők elleni fröcsögők figyelmébe ajánlanám még az őszödi beszédet is,mely sok embert felháborított morálisan,és nem azért mentek az utcára,hogy romboljanak!A legnagyobb verést,és arculköpést a Demokrácia kapta,Gyurcsánytól és bandájától!”
  • 9. Miért nem éles lőszerrel lőttek a gyújtogatókra, fosztogatókra, Molotov-koktélokat doblókra? 2008. október 30. 16:51
    „Hihetetlen, mennyire puhány a rendőrség az igazi köztörvényesekkel szemben. Minden ilyen kocsit felgyújtó, kővel emberre támadó majmot felszólítanák hogy adja meg magát, aztán ha tovább támad éles lőszerrel bumm, a lábába egyet. A cigány betörővel pont így bánnék el szintén.

    Legyen végre REND.”
  • 8. aldozat 2008. október 30. 16:49
    „Tényleg törvénysértés az, ha a pimasz, erőszakos, rendőrökre támadó, őket kővel és útjelző táblákkal dobáló, provoláló, autókat felgyújtó, egymást erőszakra heccelő és végül rendkívül gyáva (ugye itt is elmenekültek) csőcseléket a rendre vigyázók (rendőrök) kicsit megszorongatják?
    Tudom, a csőcseléknek is vannak jogaik, de én is láttam a TV közvetítést. Kérem, továbbra is fékezzék meg a csőcseléket!”
  • 7. homer 2008. október 30. 16:45
    „Annak az ésszerűségét viszont igen, hogy mindezt büntelenül "névtelenül" el lehet követni!”
  • 6. zebegény 2008. október 30. 16:40
    „folyt.: a vádlott elítéléséhez azt kell bizonyítani, hogy Ő vert és Ő lőtt. Ennyi. Azt hiszem, hogy ennek az ésszerűségét normális ember nem vihtathatja el.”
  • 5. zebegény 2008. október 30. 16:36
    „Tessék mondani, nem tetszenek tudni olvasni?
    A rendőrök verték a sértetteket, és a sérülést is rendőri lövés okozta. De az éppen nem volt bizonyítható, hogy mindezt a megvádolt rendőr (a konkrét személy!) tette. Ebben az esetben én is felmenteném. Konkrét személy elítéléséhez nem lehet elegendő az, hogy a rendőrök vertek, meg lőttek.”
  • 4. Egy vélemény 2008. október 30. 16:13
    „aldozat: Őt sem kell kitüntetni. Mégis, ha a törvényes közrend megőrzésére fölesküdött hivatali személy követi el ugyanazt a törvénysértést, annak teljesen más (sokkal szigorúbb) elbírálásban kell részesülnie!”
  • 3. homer 2008. október 30. 15:31
    „Büszke , bátor rendőreink vernek védtelen NŐKET és lőnek HÁTBA embereket büntetlenül! Csak gratulálni tudok, így tovább, lesz itt új 56!!”
  • 2. aldozat 2008. október 30. 14:42
    „Grabowski, a gyáva, csulyás, sunyi, tömegben rendkívül erőszakos, durva randalírozókat is tüntessük ki?”
  • 1. Grabowski 2008. október 30. 14:16
    „Kitüntetést neki!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány az állami vezetők jövedelmének csökkentését kéri

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra utasította a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot (NVT), hogy 2009-ben az állami vállalatok vezetői ne kapjanak prémiumot, jutalmat. Tovább olvasom