Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Fidesz: folytatja sumákolását Bajnai Gordon

A Fidesz szerint Bajnai Gordon volt kormányfő programjának titkolásával tovább folytatja a sumákolást.
A Fidesz szerint Bajnai Gordon volt kormányfő programjának titkolásával tovább folytatja a "sumákolást", vagyis nem árulja el a magyar családoknak, milyen következményekkel járna jövő évi hatalomra kerülése.

Ezt Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője mondta csütörtökön, Budapesten újságíróknak Bajnai Gordon délelőtt tartott sajtótájékoztatójára reagálva. Ezen a korábbi miniszterelnök a kormány alkalmatlanságának jeleként értékelte, hogy az Európai Unió 15-ből 13 magyar operatív programot nem finanszíroz. Az Együtt-PM vezetője felszólította a kabinetet, hogy állítsa vissza a fejlesztési pénzek elosztásának átláthatóságát. Több kérdést is kapott az MSZP és az Együtt-PM között csütörtökön folytatódó jelöltállítási tárgyalásokról, konkrétumokat azonban nem közölt.

A kormánypárti politikus sumákolásnak nevezte, hogy Bajnai Gordon és a "bukott baloldal" többi szereplője nem tájékoztatja a nyilvánosságot zárt tárgyalásaikról. Miért titkolják közös programjukat? Miért szédítenek jelöltállítással, mandátumegyeztetéssel? - tette fel a kérdést a Fidesz szóvivője, megjegyezve: most azok alkudoznak zárt ajtók mögött, akik egyszer már tönkretették az országot "szélsőséges gazdaságpolitikájukkal".

Hoppál Péter szerint a magyar családok tudni szeretnék, milyen következményekkel járna számukra egy baloldali program megvalósulása.

Hangsúlyozta, a baloldal hallgat arról, hogy az egykulcsos adó megszüntetésével "sokkal több pénzt" venne el a középosztálytól és azt sem árulják el, mennyivel emelkedne a háztartások rezsije, ha az általuk "rezsihazugságnak" nevezett lépések helyett ismét a nagyvállatoknak juttatnának magas profitot.

A szóvivő szerint az sem világos, Bajnai Gordon mennyi adósságot szeretne az emberek nyakába akasztani, hiszen nem ért egyet azzal, hogy a kormány visszafizette az "IMF-től felvett Bajnai-hitelt".

Aláhúzta továbbá, hogy a baloldal kormányzása alatt nem tett semmit a devizahitelesekért, így valószínűleg a jövőben is inkább a bankokat mentenék.

Hoppál Péter rákérdezett arra is, Bajnai Gordon elvenné-e a pedagógusoknak szánt 60 százalékos béremelést, valamint gazdaságpolitikájával miként teljesítene a gazdaság. Utóbbiról szólva megjegyezte, míg 2009 augusztusában 7,5 százalékos GDP csökkenést jelentettek be, addig szerdán a gazdasági növekedés beindulását mutatták a statisztikák.

A kormánypárti szóvivő szerint a fentieken túl az is kérdésként fogalmazódik meg a lakosságban, hogy a baloldal szereplői miért "zárnak össze mindig", ha felszínre kerülnek a "maffiabaloldal" ügyei.

Olvasóink írták

  • 5. _csutak_ 2013. augusztus 15. 21:24
    „Valamit nem értek!
    A fidesz állítólag három éve kormányoz, de úgy, hogy nem előre néz hanem hátrafelé lövöldözik miközben haladunk a zátony felé :(”
  • 4. pachakuti 2013. augusztus 15. 17:45
    „Bajnai Gordon kóser miniszterelnök lenne.”
  • 3. StencilAtya 2013. augusztus 15. 16:31
    „valamelyik beböfögi az elmútnyócévet a hívek meg tapsikolva békementelnek..egyszerűek a fidesz szavazók mint a faék..”
  • 2. palimadar 2013. augusztus 15. 14:49
    „"A Fidesz szerint Bajnai Gordon volt kormányfő programjának titkolásával tovább folytatja a sumákolást. "

    Ha ez igaz, akkor azt bizonyára hasonló termetű tanítómesterétől, Orbán Viktortól tanulta. Neki bejött.”
  • 1. sikeranita 2013. augusztus 15. 14:44
    „Azért ez vicces ! Bagoly mondja ! Trafik mutyi az nem volt sumákolás ? <moderálva> ! Ezek a fideszesek bukottaznak amikor 1998-tól CSAK 2002-ig fosztogattak akkor szépen megBUKTAK oszt ellettek zavarva ! Ha jól megnézzük a pártot tele van bukott kiswgarázdákkal, mdf-skell ! Az ISTEN atta nép meg mint a birkák benyelik amit ezek süketelnek !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Géppisztolyt és gépkarabélyt találtak a rendőrök egy autóban Cegléden

Egy géppisztoly és egy karabély került elő egy autóból, amelyet a rendőrök még múlt vasárnap… Tovább olvasom