Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Fidesz: újabb pofon az MSZP-kormánynak

A Fidesz szerint alig néhány nap telt csak el azóta, hogy az MSZP-kormány a magyar növekedési kilátás javítását jelentette be, máris "óriási maflást" kapott Londonból.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy az MSZP-kormány nemcsak félrekezelte és mélyítette a válságot, de mára a józan ítélőképességét is elveszítette.

"Miközben az EBRD javította a kelet-európai előrejelzéseket, Magyarországot továbbra is a szégyenpadra ülteti, az idén is 0,6 százalékos gazdasági visszaesést jósolva neki" - fogalmazott.

A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pénteki közlése szerint Magyarország azon tagállamok között van, amelyekben a londoni bank az idén is mínusszal számol: várakozása szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2010-ben 0,6 százalékkal csökken a 6,7 százalékosra becsült tavalyi visszaesés után.

Az EBRD jövőre 2 százalékos magyar növekedést jósol.

Olvasóink írták

  • 5. Pinochet 2010. január 24. 14:46
    „Muszáj nekünk negatív kampánnyal kezdeni? A "svédcsavaros" nyugdíj témában is visszaütött a bumeráng Gyurcsány Nyugdíj és Időskor Kerekasztalával.
    Sokadjára kérdezem, hogy muszáj nekünk hazugságokkal és áremelésekkel kezdeni a választási kampányt?
    Nem csoda, hogy elveszítjük a választók bizalmát, velük együtt a választásokat.
    Mikor vesszük végre tudomásul, hogy nem lehet a választókat szembe pisilni!”
  • 4. Walaky 2010. január 23. 08:23
    „Én rettenetesen unom azt, hogy Viktor 2002 óta kampányol!
    Azt is unom, hogy a bezárt OPNI (bolondok háza)-ból szabadult jöttmentek hazudoznak össze vissza, persze Orbán utasítására.
    Félek, hogy a Viktor által feltüzelt tömeg Viktort fogja sárba tiporni, ha rájön , hogy "a király meztelen", azaz sem programja sem elképzelése nincs a koronázáson kívül!”
  • 3. olmosnyomdasz 2010. január 22. 21:28
    „A baj csak az, hogy a "maflást" az egyik kapja, a másik örül neki, nekünk meg földagad a pofánk! Bár én tudnék úgy örülni, mint az idézett fiatalúr!”
  • 2. Lacas 2010. január 22. 16:52
    „Marják csak egymást.Mindig is csak ebből állt a kampányuk.Úgy viselkednek,mintha pár százalék lenne a különbség.Szerintem kár erölködnie bármelyiknek is”
  • 1. azigazitrebitsch 2010. január 22. 16:46
    „Na Bakker!
    Itt meg ezt írják:http://www.fn.hu/belfold/20100122/londoni_elemzok_kritizaljak_fideszt/
    Ezt a káoszt,és ez még csak fokozódni fog :-((”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódott a Kuruc.info főszerkesztőjének pere

Tanúk meghallgatásával folytatódott a Kuruc.info internetes hírportál főszerkesztőjének pere… Tovább olvasom