Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Halálos késelés egy kanna borért

Halálra késeltek egy 62 éves férfit az ajkai lakásán; támadói egy kanna borral távoztak, mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője kedden Veszprémben.
A panellakásban élő férfi nem bírta elviselni az éjszakai hőséget és július 15-én éjszaka elment aludni a közelben lévő, ám régóta nem lakott családi házukba - közölte sajtótájékoztatóján Pogány Péter alezredes. Elmondta: a 62 éves ember hajnali 3 óra körül zajra ébredt, ám ekkor egy takarót dobtak rá, majd ütni-verni kezdték, s többször késsel is megszúrták.

A támadók a házban pénzt, értékeket nem találtak, s végül egy műanyag kannát vittek csak magukkal, amelyben bor volt - mondta az alezredes. Hozzátette: a súlyosan sérült férfi kitámolygott az utcára, s ott talált rá hajnali négy órakor egy arra haladó lakos, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A bántalmazott ember a kórházba szállítást követően meghalt - mondta a bűnügyi osztályvezető, megjegyezve, hogy a halálát tüdőszúrás miatti elvérzés okozta. A férfit öt szúrás érte, több bordája is eltört, s azok is átszúrták a tüdejét - tette hozzá Pogány Péter.

Hangsúlyozta, hogy a bűntett elkövetésével alaposan gyanúsítható embereket - egy 26 éves és egy 32 éves ajkai hajléktalan férfit - néhány óra alatt elfogta és őrizetbe vette a rendőrség, s már az előzetes letartóztatásukat is elrendelte a bíróság. Elfogásukkor mindketten ittas állapotban voltak, az bűnesetről vallomást tettek. A két hajléktalan egy biciklit akart ellopni a szomszédos ház udvaráról, ám észrevették, hogy az elhagyatott családi ház ajtója nyitva van, így bementek kutatni, s ekkor látták meg az ott alvó embert.

Pogány Péter rámutatott, hogy az elsődleges adatok alapján halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást a két hajléktalan ellen, de a további nyomozás során vizsgálni fogják, hogy a gyanúsítottak cselekménye nem minősül-e emberölésnek.

Olvasóink írták

  • 2. Laurens 2010. július 20. 17:38
    „Hát ez emberölés...”
  • 1. CID 2010. július 20. 16:14
    „Ha valakit megszurkálnak késsel, akkor ugyan mi a szándék, ha nem szándékos emberölés ? Netalán kínai természetgyógyászok voltak, és akupunktúrával akarták csillapítani az általuk okozott többszörös bordatörés következményeit ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A külvárosokig építené a 4-es metrót a Jobbik

A Jobbik szerint nem szabad leállítani a 4-es metró megépítését, a vonalat ki kell vinni a leginkább… Tovább olvasom