Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

Halálra vertek egy hároméves kisfiút Kaposváron

Agyonvertek hétfőn egy három éves kisfiút Kaposváron. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen indított eljárást, de keresik az ügy miatt a börtönviselt apát, aki a gyerek halála után eltűnt.
Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a kisgyermek halála ügyében kedden indított nyomozást a rendőrség. Annyi biztos, hogy a kisfiú azért halt meg, mert megverték.

A gyerek anyját már kihallgatták, de ennek részleteiről a rendőrség nem mondhat semmit. Az apát szintén szeretnék kihallgatni, a börtönviselt férfi ugyanis elmenekült a kisfiú halála után. Gyanúsított egyelőre nincs, a nyomozás ismeretlen tettes ellen indult, halált okozó testi sértés miatt.

A Független Hírügynökség információi szerint az ügynek akkor lesz gyanúsítottja, ha sikerül elfogni az apát.

Olvasóink írták

  • 3. dodó 2008. március 26. 10:37
    „"Tegnap még csak kérdőjellel írtuk ki a gyilkos akkor még csak (a helyszín és a gyilkos előélete alapján) valószínűsíthető cigány származását. Mára az bizonyossá vált (közvetlen szomszéd neve [lásd cigánytelep], a gyerek neve, rokonok [itt: unokatestvér] nagy száma, a cigány családokban oly általános terror stb.), hála a sonline.hu cikkének. A cikkre érkezett kommentárokat (már amit nem cenzúráztak ki a cigányfajvédő moderátorok) is érdemes elolvasni - mind kivétel nélkül arról szól, hogy, bizony, ez is cigány."”
  • 2. Holler Ferencné 2008. március 25. 20:27
    „Nekem ne mondja senki, hogy egy ilyen helyen élő gyereknek nem volna jobb intézetben! Persze ha volnának megfelelő intézetek, de hát arra sincs pénz! Ott legalább életben maradt volna szegény! Biztosan voltak itt is előzmények, de a mi jó magyar családsegítő meg nem tudom én milyen szervezeteinket, meg a gyámügyünket inkább nem jellemezném!”
  • 1. dodó 2008. március 25. 20:03
    „A legutóbbi gyermekagyonverés is egy halmozottan kátrányos helyzetű segílykén tengődő börtönviselt "apuka" családjában történt... Utánaolvasok néhány (nem DM!) cikkben. Valószínű néhány utalást fogok találni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a zalai pénzhamisítók

Előzetes letartóztatásba helyezte a hétvégén a bíróság azt a két fiatalembert, akiket még pénteken,… Tovább olvasom