Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Házi őrizetbe került Koltai Gábor filmproducer

Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet rendelt el a Fővárosi Bíróság az adócsalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Koltai Gábor filmproducer és társai ellen.
A Fővárosi Bíróság honlapjára kedden felkerült közlemény szerint a másodfokon eljáró bíróság múlt pénteki végzésében a K. Gábor és társai ellen az adóbevételt nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, és a gyanúsítottakkal szemben házi őrizetet rendelt el.

A döntés indoka, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés veszélye nem olyan mértékű, hogy azt kizárólag a legsúlyosabb fokozatú kényszerintézkedéssel lehetne kizárni vagy lényegesen csökkenteni. Így "az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok jelen esetben házi őrizet útján is elérhetőek" - tették hozzá.

A házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart - áll a közleményben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság március végén hozott elsőfokú, nem jogerős végzésében június 2-ig hosszabbította meg Koltai Gábor filmproducer és társai előzetes letartóztatását. Ezt a döntést módosította a Fővárosi Bíróság múlt pénteken.

A Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala korábban közleményben tudatta, hogy az APEH feljelentése alapján nyomozást folytat az adóbevétel különösen jelentős mértékű csökkenését okozó adócsalás és adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt mozifilmek és 3D-s produkciók készítésével, értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságokkal és ügyvezetőikkel szemben. Az érintettek a gyanú szerint a filmek gyártására és értékesítésére komplex számlázási láncolatot hozott létre.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága még tavaly decemberben azt közölte, olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést. Akkor azt is tudatták, hogy a nyomozás során még jelentősen növekedhet ez az összeg.

Koltai Gábor és két üzlettársa őrizetbe vételét december 8-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Olvasóink írták

  • 6. bánki 2011. április 26. 22:26
    „Kicsi bibsit még a fater sem tudja kimosni.

    Lehet, hogy kihozzák döntetenre mint a ,,suslágot"!”
  • 5. abdul66 2011. április 26. 21:41
    „Érdekes, ezek a kiválasztottak mindig megússzák...”
  • 4. szatyi 2011. április 26. 13:34
    „Érdekes! Eddig pedig jó helyen tartotta a nyelvét!”
  • 3. geza 2011. április 26. 12:36
    „Nem semmit "loptak"
    2,3 milliárd forint.....
    Gondolom a pénzek mentek vissza pártkasszákba is. Ennyit a törvény előtti egyenlőségről....”
  • 2. dodó 2011. április 26. 11:31
    „Ha kijut a Liszt Ferencre (lánykori nevén Ferihegy) csak az El-Al gépig kell eljutnia, és már első hazája védelmét élvezi.”
  • 1. t680822g 2011. április 26. 11:14
    „Aki néhány tízezer Ft-ot lop, azt előzetes letartóztatásban tartják a martalócok között a börtönben, az ilyen fehérgalléros bűnözőket, akik százmilliókat lopnak meg háziőrizetbe helyeznek... És a háziőrizet tartama is beleszámít a majd kiszabott börtönbüntetésbe... Ezek a fehérgalléros gazemberek otthon a bőrfotelben, meg a plazmatv előtt töltik le börtönbüntetésük nagyobbik részét... A kisemberrel persze bármit meg lehet csinálni, annak a szenvedése nem számít... Ezek, meg akik százmilliókat lopnak... Nem folytatom, felháborító!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár: a sarkalatos törvények döntő része ősszel kerül a Ház elé

A sarkalatos törvények döntő része ősszel kerül az Országgyűlés elé - erősítette meg Lázár János, a… Tovább olvasom