Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Hetente egy nő hal meg családon belüli erőszak miatt

A gyilkosságok 47,8 százalékában az áldozat családtag, a szexuális bűncselekmények 60%-át is családon belül követik el.
Családi erőszak miatt hetente meghal egy nő és havonta egy gyermek, a hatályos magyar jogszabályokban azonban meg sincs említve a családon belüli erőszak kifejezés - mondta a Független Hírügynökségnek Köves Nóra annak kapcsán, hogy a Baptista Szeretetszolgálat péntekre 14 szervezet részvételével fórumot szervezett a témáról. A szeretetszolgálat munkatársa közölte, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM)jelenlévő képviselője megígérte: novemberre kidolgoznak egy olyan jogszabályt, amely segíthet a bántalmazott nők és gyermekek helyzetén.

A gyilkosságok 47,8 százalékában az áldozat családtag, minden harmadik súlyos testi sértés is hozzátartozó ellen irányul és a szexuális bűncselekmények 60 százalékát is családon belül követik el - sorolta a 2001-es statisztikákat Köves Nóra. Az eltelt 8 évben csak rosszabb lett a helyzet, a jogszabályok azonban mit sem változtak -tette hozzá.


A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa elmondta: létezik ugyan egy távolságtartásról szóló rendelkezés, de ez egyáltalán nem hatékony, hiszen csak akkor léphet életbe, ha a bántalmazott családtag feljelentést tesz. Ezt azonban félelemből nagyon kevesen merik megtenni. Ha mégis, a legtöbb esetben a bírák visszautasítják a feljelentést, sokszor azt mondják az ügy csak a családra tartozik. Ha eljut a tárgyalásig az ügy gyakran a hozzátartozó tanúk véleményét nem fogadják el elfogultságra hivatkozva. Sőt, az is előfordul, hogy rágalmazásért a feljelentést tett bántalmazott nőt ítélik el. Hozzátette: szükség lenne tehát a jogszabályok meghozatalán kívül a bírák és a rendőrök képzésére is, hogy a változzon a szemlélet is a családon belüli erőszakról.

A pénteki fórumon elhangzott az SZMM áprilisban felállítja a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségéért elnevezésű munkacsoportot, amelynek egyik feladata lesz a törvénymódosítás kidolgozása - mondta Köves Nóra. A munkában a fórumon résztvevő szervezetek, így például a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen és a Magyar Vöröskereszt javaslatait is beépítik - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 20. flexsnake 2009. április 04. 13:02
    „16. Írass fel valamit mert a vége elég elmebeteg dolog. Miért akarná bárki is hogy odáig fajuljon? Ha 8napon túl gyógyuló sérülés miatt feljelentést tesz majd visszavonja akkor nincs mit tenni. Nem kötelezhető terhelő vallomás tételére családtaggal szemben. Nincs tanú. Leesnek a lépcsőn, elesnek. Az orvosnak jelentenie kell ha olyan a sérülés, de rendszerint addigra már lépcsős baleset lesz. Azért van ez mert be vannak tojva az áldozatok.
    Pedig valahol vége kell hogy legyen, ahhoz meg az kell hogy ne álljon el a feljelentéstől. Napi szinten csak szegeden 2-3 családi vita van ahova kihívják a rendőröket, sok a visszatérő vendég. Veszekednek, felverik a szomszédokat másnap meg kéz a kézben sétálnak. Nem a rendőrségnek kell véleményt alkotnia hogy milyen a jó kapcsolat.
    Tudod ez olyan hogy mari nénit hetente kirabolják és szerinte rossz a közbiztonság. De a konyhaajtót még éjszakára sem zárta be 72-óta.”
  • 19. flexsnake 2009. április 04. 13:02
    „16. Írass fel valamit mert a vége elég elmebeteg dolog. Miért akarná bárki is hogy odáig fajuljon? Ha 8napon túl gyógyuló sérülés miatt feljelentést tesz majd visszavonja akkor nincs mit tenni. Nem kötelezhető terhelő vallomás tételére családtaggal szemben. Nincs tanú. Leesnek a lépcsőn, elesnek. Az orvosnak jelentenie kell ha olyan a sérülés, de rendszerint addigra már lépcsős baleset lesz. Azért van ez mert be vannak tojva az áldozatok.
    Pedig valahol vége kell hogy legyen, ahhoz meg az kell hogy ne álljon el a feljelentéstől. Napi szinten csak szegeden 2-3 családi vita van ahova kihívják a rendőröket, sok a visszatérő vendég. Veszekednek, felverik a szomszédokat másnap meg kéz a kézben sétálnak. Nem a rendőrségnek kell véleményt alkotnia hogy milyen a jó kapcsolat.
    Tudod ez olyan hogy mari nénit hetente kirabolják és szerinte rossz a közbiztonság. De a konyhaajtót még éjszakára sem zárta be 72-óta.”
  • 18. comet 2009. április 04. 09:46
    „az USA-ban ilyenkor azt mondják, hogy a férj bizonyos távolságnál (pl 500m) nem mehet közeleb a hölgy lakásához.
    Ha közelebb megy, már azért megbüntetik, mondhat bármit.
    Hasonló törvénnyel lehet csak hatásosan védekezni a garázdáktól.”
  • 17. VásárhelyiÁgi 2009. április 04. 01:05
    „Ezzel a cikkel csak egy nagy probléma van:
    miért nem közli, hogy milyen lehetőségei vannak a Csongrádban élő nőknek. Hová mehetnek, ha el akarják hagyni az őket bántalmazót, hol kaphatnak ehhez lelki támogatást és főleg annak kellene utánajárni, hogy a rendőrség valóban csak az erre vonatkozó törvény hiánya miatt nem lép közbe, vagy úgy vannak vele, hogy a családon belüli gyilkosságot lehet a leggyorsabban kinyomozni és az már rötön feldobja a felderített esetek számát.”
  • 16. hazám 2009. április 03. 23:29
    „Ki fogja ezt kidolgozni és hogyan? Oda ész is kellene, az meg nem ott van, ahol ők bármilyen posztot betöltenek. A magyar jogszabályozás még gyerekcipőben topog! Csak az állampolgárok anyagi kötelezettségeire korlátozódik szinte.A nőket senki nem védi meg, a rendőrség tehetetlen, a jogszabályok nem jók. Nem hiszek abban, hogy ez változni fog!”
  • 15. én12 2009. április 03. 21:40
    „A távoltartás 30 napra szól...:( Ja, és a feljesentés pedig illetékköteles:(”
  • 14. flexsnake 2009. április 03. 21:38
    „11. bevezetni egy törvény hogy a bántalmazó elzárható legyen és azonnali távol tartó végzés az ilyennek.
    Akkor nem mehetne vissza. De most olyan a rendszer hogy ha be is kerül mert félholtra verte a párját a szabadulása után költözhet vissza ha a lakás az ő tulajdona is. Azért összetett és nehéz dolog ez mert a családon belül annyira ismerik egymást hogy kitudják játszani a jog minden kártyáját.
    Nem a másik felet kell hibáztatni hogy nem hagyja ott abban az esetben ha erre nincs módja mert mondjuk közös a lakás. Nem kívánom senkinek hogy évekig húzódó válóper során végig ott kelljen lakni a az ex mellett miközben az ahol lehet alád tesz...
    A kaputelefonnal meg azt tudod csinálni hogy félrerakod, mivel csengőnyomogatásnak nincs semmilyen jogsértő fejleménye. Esetleg zaklatás de elég nehéz bizonyítani. Az biztos hogy a tetlegességkor már be tudnak avatkozni de feljelentésig ritkán megy ez a dolog. Legtöbbször visszavonják. Családtagra terhelő vallomást senki sem köteles tenni szóval ez egy ilyen szar szürke folt.”
  • 13. flexsnake 2009. április 03. 21:38
    „11. bevezetni egy törvény hogy a bántalmazó elzárható legyen és azonnali távol tartó végzés az ilyennek.
    Akkor nem mehetne vissza. De most olyan a rendszer hogy ha be is kerül mert félholtra verte a párját a szabadulása után költözhet vissza ha a lakás az ő tulajdona is. Azért összetett és nehéz dolog ez mert a családon belül annyira ismerik egymást hogy kitudják játszani a jog minden kártyáját.
    Nem a másik felet kell hibáztatni hogy nem hagyja ott abban az esetben ha erre nincs módja mert mondjuk közös a lakás. Nem kívánom senkinek hogy évekig húzódó válóper során végig ott kelljen lakni a az ex mellett miközben az ahol lehet alád tesz...
    A kaputelefonnal meg azt tudod csinálni hogy félrerakod, mivel csengőnyomogatásnak nincs semmilyen jogsértő fejleménye. Esetleg zaklatás de elég nehéz bizonyítani. Az biztos hogy a tetlegességkor már be tudnak avatkozni de feljelentésig ritkán megy ez a dolog. Legtöbbször visszavonják. Családtagra terhelő vallomást senki sem köteles tenni szóval ez egy ilyen szar szürke folt.”
  • 12. Berni88 2009. április 03. 21:29
    „garbon

    Szerintem egy kicsit "f..z" mániás vagy... Ilyet gondolni h 10 dkg farokért maradni, gondolom nem viccből maradnak egy háztartásban...”
  • 11. Bandika10 2009. április 03. 21:26
    „Szép, meg jó, hogy vannak véleményeink, vagy sajnos rossz élményeink, de javaslata van valakinek? Szerintetek milyen megoldás lenne hasznos? Nem a jól megverni ötletekre lennék kíváncsi.”
  • 10. Ajna 2009. április 03. 21:03
    „kedves garbon,

    nincs igazad ... mert nem csak a nőről van szó, hanem a gyerekekről is. sok nő nem hagyja ott a fickót, mert már vannak gyerekek és úgy gondolja jobban meghúrcolja őket, ha elválik (fenyegetések, verés) ... nagyon sok anya gyáva, mert tényleg nincs segítség ...

    a családtagok is inkább elzárkóznak attól, hogy közbeavatkozzanak és inkább végignézik, hogy a gyerekekből és az anyából igegroncs lesz. aki nem élte át ezt, az soha nem fogja megérteni ... könnyű ilyen hányaveti kommentet ideböffenteni, hogy el lehet hagyni a pasit: csak ez nem ilyen egyszerű. nem kívánom neked, hogy valaha is találkozz ezzel ... de hogy utána nem írnál ilyet le az is biztos.”
  • 9. SzMgabi 2009. április 03. 20:52
    „Családi erőszak miatt hetente meghal egy nő és havonta egy gyermek, és hány férfi?
    Vagy arról nem szól a fáma?
    Az Én első szerelmemet, 67 késszúrással, szerelem féltésből ölte meg a volt felesége!!!!!!!!!!”
  • 8. Bandika10 2009. április 03. 20:16
    „7.-nek vannak, akik olyan helyzetben vannak, hogy nem tudnak hova menni. Te mit tennél egy 2 gyerekes anya esetében például? Elmennél a lakásodból, ahol a bántalmazó férj ott maradna? Nem mindig ilyen egyszerű a megoldás.
    Sajnos én is egyszer belekerültem egy ilyen helyzetbe, mondtam feljelentem, erre a válasz az volt, hogy akkor számítsak rá, hogy 2 hétig az intenzíven leszek vendég. Szerinted mertem? Így hónapokig kísérettel jártam munkába és haza, ott leselkedett leginkább sötétedés után a házam körül. Egyik éjjel kihívtam a rendőröket, mert azzal szórakozott, hogy a kaputelefonom nyomkodta, kétszer is betelefonáltam, eddig a percig nem ért ki egy rendőr sem. Egész éjjel nem mertem elaludni, féltem, hogy mikor rugja rám a bejárati ajtót. Senkire nem számíthattam. Közben elegem is volt, hogy a saját otthonomban kell rettegnem egy elmebeteg terrorjától.”
  • 7. garbon 2009. április 03. 19:05
    „Nem kell félteni őket ennyire, hiszen bűnössek mind.Aki az első pofonnál nem hagyja ott a pasit az megérdemli sorsát mert azért a 10 dkg farokért nem kell eltűrni semmi.”
  • 6. flexsnake 2009. április 03. 18:30
    „5. pedig az jobb ha gyorsabb a nyelve :D”
  • 5. Berni88 2009. április 03. 18:11
    „4. így igaz egyiknek se kell bántani a másikat, én csak magamból indultam ki egyszer nem ütött meg egy pasi sem de én sem ütöttem meg egy pasit se... szerintem mindent meg lehet beszélni, de vkinek az ökle gyorsabb mint a nyelve és ez igaz nőre és pasira is...”
  • 4. flexsnake 2009. április 03. 17:10
    „2. nők is ütnek férfiakat. Meg ugye a ,,hívom a családut" is elég hülye megoldás. Persze nem szép dolog egymást bántani pláne ha még egy kapcsolatban is élnek. Csak mondom hogy a családon belüli erőszakba az is bele tartozik ha a 100kilos nő veri a 40kilos pasiját vagy ha a gyerek üti az anyját. Vannak ilyenek is. Szóval ez nem nők problémája vagy férfiaké hanem családoké abba meg bele tartozik mindenki de inkább a nők szokták elmondani ha bántják őket a férfiaknál ez inkább égő. Mondjuk ide tartozik a lelki terror is.”
  • 3. xene@freemail.hu 2009. április 03. 16:59
    „Azt hiszem volt valami törvény-javaslat, csak derék Sólymunknak nem tetszett, ezért visszaküldte azt átdolgozásra...gondolom azóta is dolgoznak rajta....”
  • 2. Berni88 2009. április 03. 16:50
    „Mert azt a legkönnyebb megütni egy nőt... Nevetséges gyenge férfiak, mert csak velünk szembe nőkkel erősek... Engem egyszer ütne meg egy csávó azt hiszem, h egyből eszembe jutnának a rossz arcú barátaimnak a nevei aztán másnap kapna ő azt megnéznénk h ki a gyenge..... Na nem is bosszantom magam tovább..”
  • 1. flexsnake 2009. április 03. 16:35
    „Szomorú dolog.
    Amit viszont nem értek hogy magát azt hogy családon belüli erőszak miért kellene a jogszabálynak emlegetnie?

    Van emberölés,súlyos-meg könnyű testi sértés, meg még sorolhatnánk amik ezeket lefedik.

    Olyan sincs a jogszabályban benne hogy targoncával foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés... Mert a jogalkotó egy sablont állít fel ami az életre ráhúzható és nem felsorol 300millió lehetséges verziót . HA ilyen verziókat gyártott volna a jog magának akkor naponta születne még 600verzió mert mondjuk már a targoncán úgy ült az ember hogy nem is volt rá vezetési jogosultsága. Vagy egy másik ha ittas volt mert akkor már megint egy újabb szabályt kellene erre felállítani hogy ráilleszkedjen. Na ezért nincs értelme hogy külön ezt a jog megemlítse mert attól hogy családon belül vagy kívül történik se nem mentesít se nem súlyosbít. A jogban viszont számtalan helyen vannak olyan dolgok amik kifejezetten a családra vonatkoztathatóak vagy arra is. Szóval nem az a baj hogy említi vagy sem. A baj ott kezdődik hogy az eseteket nem jelentik. Évekig nem tud róla senki, és aztán egyszer egy tragédia után derül ki hogy évek óta ez ment.
    Azt viszont meg kellene oldani és a jogszabály is rögzíthetné hogy hogyan és mennyire tiltható el az erőszakoskodó családtag a többitől. Illetve hogyan lehet később a családot helyrerázni mert ha elzárják később ugyanoda megy vissza és folytatódik tovább. A családi dolog mindig is egy ilyen kis szürke folt volt mind a jogban mind a rendőrségnél. Mert ha nincs olyan törvényi szabályozás amit átléptek akkor nem is tudnak beavatkozni. A tipikus eset amikor tudod, segítenék de nem lehet mert akkor a te kezeden kattan a bilincs. Na ebben viszont akkor lenne megoldás ha a nők és a gyermekek jogaiért csápoló egyesületek összedugnák a fejüket és vinnék a tudást a jogalkotóhoz. Azonban előfordult itt már erőszakoskodó anya is aki a férjét verte rendszeresen... nagy ám ez az állatkert.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellopott gyümölcsös Rakamazon

Kerítéssel együtt elloptak egy fél gyümölcsöst a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Rakamazon. Tovább olvasom