Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Hétszázezer forintot csalt ki az álunoka

Hétszázezer forintot csalt ki Szomódon egy idős asszonytól egy férfi, aki a nő unokájának adta ki magát - közölte a rendőrség kedden.
Az elkövető azt állította, hogy összetört egy autót és a kár rendezéséhez kér segítséget. Megbeszélte a sértettel, hogy a családnak ne szóljon, és őt se hívja, mert a balesetben összetört a telefonja - mondta Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az asszony még a takarékszövetkezetből is kivette megtakarítását, majd a kapuban - az álunokával megbeszéltek szerint - átadta a pénzt egy ismeretlen férfinak, aki az előre megbeszélt időben érkezett. Később felhívta az unokáját, aki azonban semmiről sem tudott - közölte a sajtóreferens.

Olvasóink írták

  • 2. Szilágyi_Zsolt 2010. június 01. 17:33
    „Ha már egyszer - a kérés ellenére - mégis felhívta, hát nem lett volna célszerűbb még a pénz átadása ELŐTT felhívni az unokát, hogy biztosan jól értette-e a dolgot? Vagy föltenni két keresztkérdést az álunokának, amitől az rögtön lebukott volna? Azért az is megérdemel egy-két szót, hogy milyen eszméletlenül naivak és jóhiszeműek az emberek...”
  • 1. KolompárRómeó 2010. június 01. 16:02
    „Az álunoka költse igazi gyógyszerre a pénzt. És ne legyen elég.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél napja tetőzik a Tisza Tiszafürednél

A Közép-Tiszán levonuló árhullám jelenleg Tiszafürednél tetőzik 745 centiméteren, ezt a szintet már… Tovább olvasom