Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Magukon spórolnak: kevesebb tiszteletdíj Komárom-Esztergom megye képviselőinek

Belföld - A képviselői alapdíjat harminc százalékkal csökkentette csütörtöki ülésén a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés, az intézkedéssel az idén összesen 12 millió forintot takarítanak meg.
A képviselői alapdíjat harminc százalékkal csökkentette csütörtöki ülésén a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés, az intézkedéssel az idén összesen 12 millió forintot takarítanak meg.

Popovics György (Fidesz) elnök előterjesztésében a döntést a megyei önkormányzat feladatainak csökkenésével és a költségvetés helyzetével indokolta. Az alapdíj csökkentése miatt csökken a képviselői díjkiegészítéseknek és a bizottsági külső tagok díjazásának az összege is.

A közgyűlésen Winkfein Csaba, az MSZP-frakció vezetője a testület feloszlatására és új választások kiírására vonatkozó javaslatot terjesztett elő, arra hivatkozva, hogy a közgyűlés a megye vagyonát átadta az államnak és ezzel méltatlanná váltak a választóktól kapott bizalomra. A közgyűlés az előterjesztést nem vette napirendre.

Nem vették napirendre az MSZP-frakció azon indítványát sem, hogy a megyei közgyűlés támogassa a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás döntését, amely szerint a település és kistérsége egy járást alkotna, és Dorogot jelölnék ki járási székhellyé.

Tittmann János (MSZP), Dorog polgármestere korábban az MTI-nek elmondta, a nyilvánosságra került tervek szerint Dorogot az esztergomi járáshoz csatolnák, annak ellenére, hogy a település és kistérsége együttműködő és takarékos gazdálkodással közös intézményrendszert működtet, és mindenben megfelel egy önálló járás követelményeinek.

A terv ellen tiltakozva a dorogi kistérség 15 települése 41 ezer lakos érdekeit képviselve egyhangúlag elfogadta, hogy felterjesztési jogukkal élve kérik a közigazgatási és igazságügyi minisztert: a település és kistérsége egy járást alkosson, és Dorogot jelöljék ki járási székhellyé.

Olvasóink írták

  • 6. manstein 2012. január 26. 14:38
    „Én szerintem meg botrány, hogy megmaradtak a megyei önkormányzatok. A kormányhivatal MINDEN feladatukat átvette, iszonyú pazarlás őket sok milliárdért fenntartani. Csak minálunk 250 millió a költségvetésük, ha jól emlékeszem. Ez az összesre kivetítve több milliárd fölöslegesen kiszórt pénz!”
  • 5. balihoho 2012. január 26. 12:31
    „A parlamenti képviselők is meg tehetnék az önmérséklést a haszonszerzésben, de ezt várhatjuk ezektől a megélhetési politikusoktól, akik a magyar életszínvonal valóságától elrugaszkodva, luxus életet élnek.”
  • 4. maci52 2012. január 26. 11:49
    „Kaufer Virág is lemondott nagyvonalúan pedig össz-vissz 850 ezrek kapott mint mezítlábas képviselő,mennyit zsebelnek be a nagyok?
    mennyit zsebelnek be azok akik polgármesterek,képviselők,pártvezetők,bizottságok tagjai:?Lemerik-e írni ,van -e bőr???”
  • 3. Piczur 2012. január 26. 11:38
    „Biztos nem fognak egyik oldalhoz tartozó képviselők sem lemondani a járulékkal meglévő milliós fizetésük feléről sem, nem, hogy a 30% -ról...
    Kemény világ van... felvásárolnak ingatlanokat/cégeket aztán 80 évesen is van mit a tejbe aprítaniuk.
    MI, meg kik napról napra, hónapról hónapra lavírozunk, nem hogy gyereket vállalni, de megöregedni sem fogunk tudni, hiszen a MI fizetésünkből tartjuk el a "nagyokat" is.

    Komolyan az ember nem is tudja mit kezdjen magával... EZEK meg nagy kegyesen sem mondanának le a zsíros fizetésük egy részéről sem!”
  • 2. Qllancs 2012. január 26. 11:10
    „Piros pont !
    Jó lenne ha a Parlamenti képviselők is csatlakoznának ide.
    Minbérre csökkenteni a havi jövedelmüket, a többi részét viszont átutalnák az " adósságcsökkentö alapba !”
  • 1. mivaan? 2012. január 26. 11:04
    „Ilyen nem lehet másutt is?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetveszélyesek a lefagyott utak Cegléd környékén

Lefagyott utak nehezítik a közlekedést a ceglédi térségben, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság… Tovább olvasom