Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 34°C Még több cikk.

Magyar gyártású Intercity-vel utazhatnánk

A MÁV-Gépészet országos összefogással felélesztené a hazai vasútijármű-gyártást, elsőként egy intercity prototípusát terveznék meg. Más tervek is formálódnak: Szolnokon a svájci Stadler szerelne össze teljes motorvonatot, Dunakeszin a kanadai Bombardier vizsgálja a villamosgyártás lehetőségeit - írja a pénteki Világgazdaság.
Egy magyar gyártmányú intercity prototípusának a megtervezésével indulna újra a MÁV-Gépészet Zrt. kezdeményezésével a hazai vasútijármű-gyártás. Az elgondolásról készülő tanulmány hamarosan a döntéshozók elé kerül. A tevékenység az országban működő vasútijármű-ipari cégek által előállított alkatrész- és berendezésgyártáson, illetve szerelési kapacitáson alapulna. Zaránd György, a MÁV-Gépészet vezérigazgatója számos hazai, nemzetközi szinten is elismert és minősített vasútijármű-ipari beszállító céggel tárgyalt ez ügyben - írja a lap.

Az elképzelés jól illeszkedik a vasút szerepét előtérbe helyező kormányzati törekvéshez is, amely szerint a közösségi közlekedésnek fontosabbá kell válni az egyéninél az elővárosi, az agglomerációs, a távolsági és a kistérségi szegmensben is. Nem tudni, hogy a politikai támogatás mellett mennyi pénz jutna a hazai vonatgyártás segítésére, hiszen a konvergenciaprogram szerint a MÁV állami támogatása az idei 173 milliárdról jövőre 45, a következő két évben pedig 60-60 milliárddal csökken. A járműpark fejlesztése azonban elkerülhetetlen. A MÁV eszközeinek kétharmada húsz évnél idősebb – és nem ártana az egységesítés sem: a társaság 37-féle mozdonyt és 78-féle személykocsit használ - áll a cikkben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fideszben nincs pánik

Nincs pánikhangulat és nincs drámai helyzet a Fideszben és a KDNP-ben amiatt, mert a felmérések szerint az elmúlt egy évben csaknem 600 ezer szimpatizáns pártolt el tőlük. Tovább olvasom